A Mutasd meg! állam

Április 3-án nagy örömmel irányíthattuk kamionunkat egy újabb amerikai államba, Missouriba. Ezzel együtt számos kihívás és felfedezni való is érkezett, amik között igyekszem egy kis útmutatóval rendet vágni.

Szokás szerint rengeteg mindent kaptunk a Missouri DLC-vel, felsorolni is hosszú lesz. Az alábbiakban igyekszem rendet vágni a sok újdonság és kihívás között, hogy neked már könnyebb legyen az utad…a cikk végén egy összefoglaló videót is találsz…

Tartalomjegyzék

A közelmúlt

Először foglaljuk össze, hol is tartunk éppen az ATS-ben: nagyon zsúfolt hónapjaink voltak szeptember óta:

A jövő

Az 1.54-es verziók megjelenése idején az SCS három újabb USA állam fejlesztését dolgozik: Iowa, Louisiana és Illinois. Utóbbi állammal végre teljes lesz a Route 66, hiszen az Chicago-tól a kaliforniai Santa Monica városáig tart, keresztülszelve a már játszható államokat (California, Arizona, New Mexico, Texas, Oklahoma, Kansas és Missouri). Persze az igazi az lenne, hogy tényleg végig tudnánk haladni rajta, hiszen a felsorolt államokban mindössze egy-egy szakaszt járhatunk be, főleg azokat a nyomvonalakat, amelyeken ma autópályák haladnak.

Várjuk annak meghirdetését, hogy mely állam, vagy államok várnak átdolgozásra. Kalifornia remekül sikerült, így talán reménykedhetünk az alaptérkép részeként Arizona és Nevada államok átdolgozásában – rájuk fér…

Zajlik a grafika megújítása is, ami nálam abban nyilvánul meg, hogy egyre alacsonyabb képkocka frissítéssel kell beérnem a már 3-4 éves VGA kártyámmal. A Parallax Interiors poszt szerint a belső terek (lakásbelsők, üzletbelsők) megújítása történt meg, ami már Télföldén utazgatva is feltűnt számomra. Folyik tovább ennek fejlesztése, hiszen szeretnének még részletesebb, és olyan belső tereket kialakítani, amelyek belső megvilágítással és árnyékokkal rendelkeznek, valamint a külső megvilágításra is reagálnak…mondanom sem kell, az igazi majd az lesz, amikor – álmaim szerint – az utca embere jár ki be az üzletekbe, vagy a lakók néznek ki az ablakokon, illetve tesznek-vesznek az erkélyeken stb. Lényeg, hogy megint új VGA kártyát kell vennem…

Nagyon tetszett az 1.54-es verzió egy másik újdonsága, ami a pótkocsikat és rakományokat külön objektumként kezeli (Cargo System Redefined), egyúttal bizonyos szabályok szerint összepárosíthatóan. Így nyilván sokkal gyorsabban, nagyobb kombinációs számban láthatunk a játékban pótkocsikat. A módosítás egyik szempontja, hogy a rakományok önálló objektumként mozgathatók legyenek, ami például az egyre többféle animált be- és kirakodást teszik lehetővé. Ezzel kapcsolatos örvendetes tény, hogy ez a lehetőség visszamenőlegesen beépül a korábbi térképekbe is, felruházva ezzel a képességgel a korábbi térképekben megtalálható telephelyeket is.

Az újabb és újabb egyedi telephelyekkel kapcsolatban is több hír jelent meg az utóbbi hónapokban (pl. Custom Depots: Timber Harvest), amelyek szerint egyre többféle, animált be- és kirakodásra képes telephellyel találkozhatunk majd a játékban.

Az 1.54-es verzió újdonságai

OK, ennyi kilátást követően itt az idő, hogy röviden összefoglaljuk az 1.54-es verzió újdonságait, amelynek megjelenése megelőzte Missouri DLC megjelenését, így erre az államra is nagy hatással bír. A részleteket az SCS American Truck Simulator – 1.54 Update Release című posztjában olvashatod el. Lássunk néhány fontosabb újdonságot!

Újradefiniált rakománykezelő rendszer

Kezdjük az újradefiniált rakománykezelő rendszerrel, amiről már szót ejtettem néhány bekezdéssel feljebb. Nem is ragozom tovább, ennek egyik előnyét a jövőben egyre jobban fogjuk élvezni az animált rakományokkal.

A PhysX fizikai motor

A hivatkozott SCS blogbejegyzés szerint a fejlesztőknek sikerült az NVIDIA szoftveres PhysX motorját a saját Bullet motorjuk mellé implementálni. Ez egy sokkal professzionálisabb szoftvercsomag, amely a virtuális világban lezajló mozgások és interakciók, valamint a mozgás pontosabb kezelésében, visszajelzésében nyilvánul meg.

Az új verzió már ezzel a fizikai motorral indul, így aki valamiért mégis ragaszkodik a régihez, akkor a Steam indítási beállításai között meg kell adnia a „-bullet” parancssori kapcsolót.

A felhasználói felület változásai

Tovább csiszolták a felhasználói felületet. Most a Jármű beállítása (F4) került sorra, vagyis ez a funkció is megkapta az új UI tulajdonságait. A beállítások felkerültek a képernyő tetejére, és természetesen megváltoztak az ikonok is. Az alábbi képeken a magyar nyelvű felületet látod.

A felhasználói felület csiszolásának újabb állomásaként megújult a Jármű beállítása menü, amely az F4 funkcióbillentyűvel hívható elő.
A felhasználói felület csiszolásának újabb állomásaként megújult a Jármű beállítása menü, amely az F4 funkcióbillentyűvel hívható elő.
Az Ülésbeállítás opciói - sajnos egyelőre angol nyelven.
Az Ülésbeállítás opciói - sajnos egyelőre angol nyelven.
A Tükörbeállítás opciói már magyarul kínálkoznak fel.
A Tükörbeállítás opciói már magyarul kínálkoznak fel.
Az Izzóbeállítás opcióival a fényszórókon és a műszerfal megvilágításának erősségén állíthatsz, valamint a kabinra helyezett különféle külső lámpákat, pl. a villogót kapcsolhatod be- illetve ki.
Az Izzóbeállítás opcióival a fényszórókon és a műszerfal megvilágításának erősségén állíthatsz, valamint a kabinra helyezett különféle külső lámpákat, pl. a villogót kapcsolhatod be- illetve ki.
Az UI tükrök opcióval a kétoldali virtuális visszapillantó tükröket kapcsolgathatod.
Az UI tükrök opcióval a kétoldali virtuális visszapillantó tükröket kapcsolgathatod.

A Driving Academy újdonságai

A Vezetésoktatás tehát visszakapta eredeti angol nevét. A fejlesztők egyre több nyergest építenek be ebbe a funkcióba, illetve egyre több kihívás, vagyis forgatókönyv fog érkezni a jövőben. Ami most aktuális, az az új díjak, amiket az alapforgatókönyv 30 gyakorlatának sikeres elvégzéséért kaphatsz: egy kék színű közlekedési bója függő kabindíszt és egy személyre szabható Driving Academy festést a kamionokhoz (az ezt bemutató alábbi két kép egy-egy variációt mutat a személyre szabásra) – ha elnyerem őket, akkor meglesz a játékbeli nevük is…

20250327-ATS-SCS hír: American Truck Simulator - 1.54 Update Release, 8
A Driving Academy első forgatókönyvének 30 gyakorlatával végezve az egyik jutalmad egy közlekedési bója függő kabindísz lesz.
20250327-ATS-SCS hír: American Truck Simulator - 1.54 Update Release, 9
A másik jutalmad egy személyre szabható festés.
20250327-ATS-SCS hír: American Truck Simulator - 1.54 Update Release, 10
A másik jutalmad egy személyre szabható festés.

Missouri

A Show Me State, vagyis a kb. Mutasd meg! állam április 3-án jelent meg (Missouri DLC Release), módosítva az ATS verziószámát 1.54.2.3s-re. Előtte egy nappal pedig hírt kaphattunk a térképbővítéshez tartozó Crusing Missouri WoT eseményről is. Így minden készen áll arra, hogy a fuvarok vállalása és az állam beutazása közben a kihívásokra is figyeljünk, illetve megpróbáljunk azoknak megfelelni, elnyerve méltó jutalmainkat. Nézzük sorjában, miről is van szó…

(Az állam beceneve arra utal, hogy a missouri emberek szkeptikusak, és nem hisznek el valamit csak úgy – szeretik látni a bizonyítékot. Nem hivatalos, inkább kulturális jellemzőt tükröz, és gyakran használják arra, hogy a helyiek gyakorlatias, két lábbal a földön járó mentalitását leírják.)

Az ATS frissítését, majd a Missouri DLC játékba építését követően most is néhány képernyőn át vezet az út a főmenüig. Mivel változott a Világtérkép, így gyorsutazási célállomást is kell választanod, ami egyúttal az esetlegesen aktív fuvarod törlését is jelenti. Utoljára az Élő események táblán a június 8-ig futó Cruising Missouri kihívás leírását olvashatod el, a jelölőnégyzetekkel jelölt felkeresendő 12 város nevének felsorolásával.

Április 3-án az ATS verziószáma 1.54.2.3s lett.
Április 3-án az ATS verziószáma 1.54.2.3s lett.
A Kezdőlapon először a Változások listájával szembesülsz, amely röviden bemutatja a Missouri DLC-t.
A Kezdőlapon először a Változások listájával szembesülsz, amely röviden bemutatja a Missouri DLC-t.
A következő képernyőn engedélyezheted vagy elutasíthatod a megvásárolt Missouri DLC játékba épülését.
A következő képernyőn engedélyezheted vagy elutasíthatod a megvásárolt Missouri DLC játékba épülését.
A főképernyőre jutva tájékoztatást kapsz a Cruising Missouri WoT eseményről. A könnyebb elszámolás érdekében most is jelölőnégyzetek jelzik az előrehaladásodat.
A főképernyőre jutva tájékoztatást kapsz a Cruising Missouri WoT eseményről. A könnyebb elszámolás érdekében most is jelölőnégyzetek jelzik az előrehaladásodat.

Vizsgáljuk meg Missouri államot a Világtérkép segítségével!

A Show Me állam jelenleg a következő játszható államokkal szomszédos: nyugatról Nebraska, Kansas, Oklahoma, délről pedig Arkansas. Északra Iowa, míg keletre Illinois készülőben lévő államai határolják.

Az államhatárt 15 helyen lépheted át: Nebraska (US-136), Kansas (US-36, Kansas City-nél I-635, I70, I35, I-670, majd US-54, végül KS-66), Oklahoma (I-44), Arkansas (I-49, US-65, US-63, US-67, US-412 és I-55).

Az államon számos nyugat-keleti irányú autóút és államközi autópálya halad keresztül, amelyeken már igen hosszú utazásokat tudunk megtenni több államon keresztül. Ilyen például az US-136, az US-36, az US-50, az US-54 és az US-60, valamint az I-70 és az I-44. Délről északra pedig ott az US-65, az US-63 és az US-67, valamint az I-49 és I-55. A Route 66 nevezetes szakaszaival is találkozhatunk, többnyire egy-egy autóút, illetve államközi autópálya formájában.

Az állam nyugati határát Kansas City városáig a Missouri jelöli ki, majd innen keletre fordulva átszeli az államot, elhaladva Columbia mellett, érintve Jefferson City városát, majd elérve St. Louist, a várostól északra beletorkollik a Mississippi folyóba. Ebből következően a Mississippi alkotja az állam teljes keleti határát.

Kapunk 12 nagyvárost (Cape Girardeau, Columbia, Jefferson City, Joplin, Kansas City, Kirksville, Maryville, Poplar Bluff, Rolla, Springfield, St. Joseph és St. Louis) és ki tudja mennyi kisebb települést (pl. Branson, Galena, Hannibal, Lancaster, Sedalia), amiknek felsorolását a Városok, települések és telephelyek cikkben találod meg. Sok települést az SCS blogbejegyzései már bemutattak. Kamionos-pihenőből és töltőállomásból sincs hiány.

Az SCS posztjában említett Mark Twain National Forest az állam délkeleti sarkában, az I-44, US-63, US-60 és US-67 utak között találod, nagyjából a St. Louis, Rolla és Poplar Bluff városok alkotta háromszögben. A MO-32-es helyi út szeli át, így biztos csodálatos látnivalókban lesz részed.

Garázsok

Garázsból hatot kapunk, amiket Cape Girardeau, Jefferson City, Kansas City, Kirksville, Springfield és St. Louis városokban vásárolhatsz meg.

Missouri államban garázsból hatot kapunk, amiket Cape Girardeau, Jefferson City, Kansas City, Kirksville, Springfield és St. Louis városokban vásárolhatsz meg.
Missouri államban garázsból hatot kapunk, amiket Cape Girardeau, Jefferson City, Kansas City, Kirksville, Springfield és St. Louis városokban vásárolhatsz meg.

Új cégek

Új térkép, új állam, új cégek, amelyeknek többnyire szerepük lesz a Steam Személyes teljesítmények által támasztott kihívások teljesítésében. A játékban megjelenő cégek listáját a Telephelyek és városok, települések, míg az egyes településeken található cégek listáját a Városok, települések és telephelyek című cikkben találod. Az új cégek és városaik a következők:

Földalatti raktárak

A Terrastore cég négy földalatti raktárral rendelkezik a fentebb felsorolt városokban. Ezeket jól felismerni a Világtérképen, mivel egészen egyedi módon jelzettek, mutatva a földalatti labirintust, ahogy azt az alábbi képeken magad is láthatod.

A Terrastore cég földalatti raktára Joplin városában.
A Terrastore cég földalatti raktára Joplin városában.
A Terrastore cég földalatti raktára Kansas City városában.
A Terrastore cég földalatti raktára Kansas City városában.
A Terrastore cég földalatti raktára Springfield városában.
A Terrastore cég földalatti raktára Springfield városában.
A Terrastore cég földalatti raktára St. Louis városában.
A Terrastore cég földalatti raktára St. Louis városában.

Kihívások

Nos, ebből nem lesz hiány – lássuk a részleteket!

A térképpel együtt érkező, egyelőre angol nyelvű Steam kihívások a következők: Show-Me! State, Subterranean, Ozark Explorer és What a Blast!.
A térképpel együtt érkező, egyelőre angol nyelvű Steam kihívások a következők: Show-Me! State, Subterranean, Ozark Explorer és What a Blast!.
Kilátóhelyek és Látványosságok a Világtérképen.
Kilátóhelyek és Látványosságok a Világtérképen.
Városbemutató videó Cape Girardeau, Jefferson City, Kansas City, Kirksville, Springfield és St. Louis városokhoz készült, vagyis azokhoz, amelyekben garázst vásárolhatsz.
Városbemutató videó Cape Girardeau, Jefferson City, Kansas City, Kirksville, Springfield és St. Louis városokhoz készült, vagyis azokhoz, amelyekben garázst vásárolhatsz.
A missouri nevezetességeket bemutató Kilátóhelyek képernyő.

A Látványosságok képernyőn a lefényképezendő nevezetességek sorakoznak. Ha valamelyiket sikerül lefotóznod, akkor az színes képként kerül ide.

A Pálya felfedezése panelen nyomon követheted, hogy az eddig megjelent államok mekkora részét sikerült már bejárnod. Amint látod, 2016 óta még egy államnál sem értem el a 100%-ot.
A Pálya felfedezése panelen nyomon követheted, hogy az eddig megjelent államok mekkora részét sikerült már bejárnod. Amint látod, 2016 óta még egy államnál sem értem el a 100%-ot.

Special Transport DLC útvonalak

Mi sem természetesebb, hogy a Special Transport DLC tulajdonosai a Missouri térképpel együtt kapnak új útvonalakat, sőt, egy új földalatti elektromos rakodógépet is. Az Underground Loader a Hosszabbítható mély rakterű pótkocsi típusnál a Pótkocsi index menüben tekinthető meg.

Az Underground Loader a Hosszabbítható mély rakterű pótkocsi típusnál a Pótkocsi index menüben tekinthető meg.
Az Underground Loader a Hosszabbítható mély rakterű pótkocsi típusnál a Pótkocsi index menüben tekinthető meg.

Az új útvonalak a Társaság/E-mail levele szerint az alábbi városokat érintik, de előbb látogasd is meg ezeket a városokat, mielőtt különleges megbízatásokat vállalnál! Lássuk, mely városok között vállalhatsz különleges megbízatásokat!

Így hát opcionális kihívásként felveheted a bakancslistádra, hogy mindhárom útvonalon bevállalj egy-egy különleges megbízatást, és sikerrel teljesítsd is azokat.

Heavy Cargo DLC frissítés

Szintén egyfajta kihívásnak tekinthető a Heavy Cargo Pack csomag rakományainak szállítása. A Missouri megjelenésével ez a csomag is ingyenes frissítést kapott három új rakománnyal, amiket elsősorban a kibányászott kövek feldolgozása során használnak. A Mobil halomrakodó a Mély rakterű, illetve a Mobil törőgép és a Mobil szűrő a Mély rakterű tripla pótkocsi típusoknál, a Pótkocsi index menüben található.

A Mobil halomrakodó a Mély rakterű pótkocsi típusoknál, a Pótkocsi index menüben található.
A Mobil halomrakodó a Mély rakterű pótkocsi típusoknál, a Pótkocsi index menüben található.
A Mobil törőgép a Mély rakterű tripla pótkocsi típusoknál, a Pótkocsi index menüben található.
A Mobil törőgép a Mély rakterű tripla pótkocsi típusoknál, a Pótkocsi index menüben található.
A Mobil szűrő a Mély rakterű tripla pótkocsi típusoknál, a Pótkocsi index menüben található.
A Mobil szűrő a Mély rakterű tripla pótkocsi típusoknál, a Pótkocsi index menüben található.

Nos, úgy gondolom, ezzel a felsorolással sikerült kissé megkönnyítettem a dolgod, amennyiben célul tűzöd ki Missouri bejárásával párhuzamosan a legtöbb kihívás teljesítését. Végül  tekintsd meg a videómat is, amelyben a fentieket mutatom be a játékon keresztül.

VÉGE.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email
Print
Címke , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.