Úgy döntöttem, szükségem van egy éjszakai vezetésre is Louisianában. A szerencse egy New Orleansba szóló megbízást hozott: a Global Sky Services papírhulladékát kell elszállítanom a GARC Railroads intermodális vasúti pályaudvarra.
Louisiana 2025 december 4-ei megjelenésével kaptunk egy újabb USA tagállamot. Ezzel együtt immár 18 tagállam virtuális területén fuvarozhatunk. Az SCS jó szokásához híven a térképpel együtt megérkeztek az elmaradhatatlan kihívások is: a Cruising Louisiana (#CruisingLouisiana) egyéni és közösségi céllal, a 4 Steam Személyes teljesítmény, valamint a Baton Rouge városába vagy városából vállalt fuvar, amiért egy méretes Boudreaux maci (Boudreaux the Bear) plüss kabindísz jár.
A Louisiana DLC-vel kapcsolatos, magyar nyelvre lefordított SCS posztokat a Térképek – USA és Kanada cikkben, az államban tett fuvarokat pedig a Minden fuvar – 2026 cikkben találod.
Ez az út a Cruising Louisiana kihívás 6. fuvarja, a Louisianához kapott Steam Személyes teljesítmények közül A pelikánállam 6. és a Megyéről megyére 3. útja.
Kissé szomorúan hagytam el az Avery-szigetet, mert szívesen eltöltöttem volna itt egy kis időt…no de mit lehet tenni, első a munka…így hát az Avery Island úton visszahajtottam az US-90-eshez. Mire elértem a reptérhez, teljesen besötétedett.
Az U.S. Route 90 az Egyesült Államok déli részén húzódó, kelet-nyugati irányú szövetségi országút. Mivel az út mentén fekszik a Mexikói-öböl jelentős szakasza, gyakran nevezik az ország egyik legszebb és legváltozatosabb útvonalának. Hossza kb. 1633 mérföld (kb. 2628 km). Kezdőpontja az Atlanti-óceán partján fekvő floridai Jacksonville Beach [dzsekszonvil bícs], és az általunk már ismert és bejárható texasi Van Horn [ven horn] városában végződik. Áthalad Florida, Alabama, Mississippi, Louisiana és Texas államokon.
Sajnos a játékban csak egyes szakaszait járhatjuk be, leginkább Texasban, és most Louisianában a Lafayette-New Orleans szakaszt. Texasban a Van Horn-Marfa-Del Rio-San Antonio szakaszt követően az US-90 párhuzamosan, illetve az I-10-be torkollva fut Houston városáig, tehát ezért nem látjuk a Világtérképen. Houston után elválik egymástól az US-90 és az I-10, de nagyjából párhuzamosan futva érnek el Beaumont városáig, ahol összefutva jutnak el Lake Charles-ig. Innen párhuzamosan fut a két út Lafayette-ig. A játékban itt térhetünk vissza rá, és juthatunk el New Orleans déli részéig. Az jó kérdés, hogy itt lesz-e majd egy csomópont, amely átviszi az US-90-et Mississippi államba, vagy csak az I-10-esen fogunk tudni átjutni.
Az egyes szakaszok játékbeli hiánya tehát nem véletlen, hiszen, ahogy az előbb is olvashattad, illetve ha megnézed a Google Térképet magad is látni fogod, hogy ennek oka az I-10. Az US-90-est ugyanis az 1980-as évekre nagyrészt felváltotta az Interstate 10 autópálya, amely sok helyen párhuzamosan fut vele. Azonban az országút megőrizte varázsát, mivel a „lassabb” útvonalon haladva érinthetjük a történelmi városközpontokat és a déli vidék igazi arcát.
Lafayette [láfájet] Louisiana negyedik legnagyobb városa, és a „Cajun ország” (Acadiana) szívének tekintik.
A várost 1821-ben alapította Jean Mouton [zsan muton] akádiai bevándorló, Vermilionville [vermilionvil] néven. 1884-ben kapta mai nevét Lafayette márki tiszteletére, aki a francia arisztokrácia tagjaként segítette az amerikai függetlenségi háborút. A gazdaság kezdetben a mezőgazdaságra (cukornád, pamut) épült, majd a vasút megérkezése és az 1940-es években felfedezett olaj- és gázmezők tették regionális központtá.
Az európaiak betelepülése előtt a területet az Atakapa-Ishak [átákápá-isak] indián törzsek lakták. Nevük a szomszédos törzsektől származik, jelentése „emberevő”, bár erre kevés történelmi bizonyíték van. A XVIII. század közepére az európai betegségek behurcolása és a törzsi háborúk miatt létszámuk drasztikusan lecsökkent, helyüket pedig átvették az akádiai menekültek.
A város a Mississippi-alföld szélén fekszik, északon prérik, délen mocsaras területek határolják. A város viszonylag alacsonyan, 11 méterrel a tengerszint felett fekszik, ami komoly árvízvédelmi kihívásokat jelent a heves louisianai esőzések idején. A város legfontosabb vízfolyása a városon átfolyó Vermilion, amely nevében őrzi a város első nevét. Különlegessége, hogy „bayou” típusú, azaz nagyon lassú folyású, és tengerszint-emelkedéskor akár visszafelé is tud folyni.
Lafayette lakossága rendkívül sokszínű, ahol a francia-katolikus gyökerek keverednek az afroamerikai és angolszász hatásokkal. A város lakossága körülbelül 121 ezer fő. Itt található a University of Louisiana Lafayette, amely a francia nyelv és a Cajun kultúra megőrzésének egyik legfontosabb akadémiai bástyája.
A város gazdaságának motorja az olaj és az informatika: hosszú ideig az öbölmenti olaj- és gázkitermelés logisztikai központja volt, de az utóbbi évtizedben a város a „Fiber-to-the-Home” (optikai hálózat minden otthonba) programja révén vonzani kezdte az informatikai cégeket és a videojáték-fejlesztőket. Szintén jelentős munkaadó a város számos egészségügyi intézménye.
Miért kapta a város a Vermilionville nevet, és honnan ered ez a név? Nos, ez is igen érdekes történet…lássuk csak!
A Vermilionville név a várost átszelő folyó tulajdonságaiból származik, és egyúttal a város nevéül is szolgált. Az elnevezés eredete a francia vermillon [vermijon] szóra vezethető vissza, amely magyarul cinóbervöröset jelent.
A folyó partján ugyanis vöröses színű földtani képződményeket, úgynevezett mészmentes agyagpadokat találtak az ideérkező telepesek. A partfal élénkvörös színe annyira meghatározó volt, hogy a folyót, majd a várost is erről nevezték el. Persze létezik egy népszerű helyi magyarázat is, miszerint az alapítókat a területen vadon növő vermilion nevű növény, valószínűleg vörös mályva vagy egy hasonló színű vadvirág inspirálta.
Amikor Jean Mouton 1821-ben megalapította a települést, eredetileg a Petit Manchac [pöti mánsák] nevet váltotta fel a vallásosabb Saint Jean du Vermilionville [szen zsan dü vermilionvil] névvel. Ez később Vermilionville-re rövidült. Végül 1884-ben azért nevezték át Lafayette-re, mert a névadó folyó megyéje (Vermilion Parish) és a város azonos neve gyakran okozott zavart.
Az I-10-esen – sajnos az időközben ismét eleredt esőben – suhanva sajnos a nagy sötétségben elhaladtam az Atchafalaya Welcome Center lejárója mellett, így nem tudtam megnézni az ottani átvezető videót – sebaj, jövök én még erre…addig is az Atchafalaya River, illetve az Atchafalaya Basin történetével vigasztallak, míg beérek Baton Rouge-ba…
Az Atchafalaya [acsafálájá] története a geológiai folyamatok, az emberi mérnöki beavatkozások és a természet erejének összetett krónikája. A folyó az USA legnagyobb mocsárvilágának, az Atchafalaya-medencének (Atchafalaya Basin) [acsafálájá béjszin] a központi vízfolyása.
A folyó neve a csaktó [csoktó] indián nyelvből származik: a „hacha” [hácsá] (folyó) és a „falaia” [fálájá] (hosszú) szavak összetételéből, ami így egyszerűen „Hosszú folyót” jelent. Geológiailag a folyó a Mississippi egyik legfontosabb oldalága, amely a Red River és a Mississippi vizeinek egy részét vezeti le a Mexikói-öbölbe.
A XVIII. és XIX. század elején az Atchafalaya, hasonlóan a Red Riverhez Shreveportnál, nem volt hajózható a folyón kialakult hatalmas uszadékfa-torlasz, az úgynevezett „Great Raft” [gréjt ráft] miatt. Ez a több mérföld hosszú, évszázadok alatt felhalmozódott rönkgát szinte teljesen elzárta a víz útját. 1839-ben Louisiana állam és Henry Miller Shreve [henri miller sriv] kapitány vezetésével elkezdték a torlasz eltávolítását. Ez a beavatkozás itt is drasztikusan megváltoztatta a folyó dinamikáját: a víz áramlása felgyorsult, és a meder mélyülni kezdett.
A XIX. század közepétől az Atchafalaya egyre több vizet kezdett elvezetni a Mississippitől. Ennek oka egy egyszerű földrajzi előny: az Atchafalaya útvonala az öbölig jóval rövidebb, 142 mérföld (kb. 230 km) és meredekebb, mint a Mississippi főkanyarulata, ami 310 érföld (kb. 500 km).
A természetes folyamat azt vetítette előre, hogy az Atchafalaya előbb-utóbb a Mississippi fő medrévé válik, teljesen elvágva New Orleans és Baton Rouge városait az édesvíztől és a hajózási útvonaltól.
Az 1950-es évekre a helyzet kritikussá vált. Ezért megbízták az amerikai hadsereg műszaki hadtestét (US Army Corps of Engineers) egy nagyszabású gátrendszer építésével, hogy megakadályozzák a mederváltást. Elkészült az Old River Control Structure, amellyel biztosították, hogy a Mississippi vizének maximum 30%-a folyhat át az Atchafalaya medrébe.
Napjainkban a folyó kettős szerepet tölt be: egyrészt a Mississippi áradásakor az Atchafalaya-medencét használják biztonsági szelepként, vagyis átmeneti tárolóként. A Morganza Spillway [mórgenzá szpilvéj] megnyitásával (mint például 2011-ben) hatalmas területeket árasztanak el, hogy megvédjék a nagyobb városokat. Másrészt itt található Észak-Amerika legnagyobb édesvízi folyami mocsara. A folyó által szállított hordalék egyedülálló módon új deltát épít a Mexikói-öbölben, ellensúlyozva Louisiana más részein tapasztalható partmenti eróziót.
A Horace Wilkinson Bridge [horesz vilkinszon bridzs] Baton Rouge [betön rúzs] egyik legikonikusabb építménye, amely az I-10-es autópályát vezeti át a Mississippi felett. Amint látod, ez egy monumentális konzolos rácsos, ún. cantilever truss [kentilíver trasz] híd. jelenleg ez a legmagasabb híd a Mississippi alsó szakaszán. Szükség is van a magasságára, mivel a hajózási útvonal feletti szabad magasságával, ami kb. 175 láb (53 méter), lehetővé teszi a hatalmas óceánjáró hajók és tankerek áthaladását. A hídszerkezet teljes hossza eléri a 14 150 lábat (4,3 km), amivel messze túlnyúlik a folyó tényleges medrén az árterek miatt. A híd szélessége 80 láb (24 m).
A hidat 1968-ban adták át a forgalomnak. Nevét a Wilkinson család három generációjáról kapta (mindhármukat Horace-nak hívták), akik összesen több mint fél évszázadon keresztül szolgáltak a louisiana-i törvényhozásban.
Az Interstate 12 egyike azon kevés Interstate-autópályáknak, amelyek teljes egészükben egyetlen államon belül futnak. Itt kezdődik, Baton Rouge-ban, ahol az I-10-esből ágazik el. Végpontja Slidell [szlájdel], ahol újra találkozik az I-10-essel és az I-59-essel. Ha megnézed a Világtérképet, láthatod is annak a csomópontnak az egy részét, amely majd valószínűleg Mississippi állam térképének elkészültekor lesz teljes. Ennek az autópályának a hossza így nem jelentős, mindössze 86 mérföld (kb. 138 km). A két végpont között a Lake Maurepas és a Lake Pontchartrain felett halad, keresztezve az I-55-öt Hammond városánál, és az US-190-et, amin majd én is végig fogok haladni az ún. Lake Pontchartrain Causeway segítségével a Lake Pontchartrain felett.
Az I-12 tulajdonképpen egy, New Orleanst elkerülő körgyűrű, amelynek elsődleges célja, hogy gyorsabb alternatívát nyújtson az átmenő forgalomnak. Az autósok így elkerülhetik New Orleans [nu orlínz] belvárosát és a Lake Pontchartrain [lék poncsertrén] körüli mocsaras, gyakran zsúfolt szakaszokat.
Az autópályát szakaszokban adták át 1967 és 1976 között.
1993-ban a Louisiana-i [lu-i-zi-á-ná-i] törvényhozás a „Republic of West Florida Parkway” [ripablik ov veszt flori-dá párkvéj] nevet adta neki. Ez a név az 1810-es rövid életű Nyugat-Floridai Köztársaságnak állít emléket, amelynek területén az út áthalad.
Bár eredetileg egy csendesebb, egyszerű elkerülő, vidéki útnak indult, a 2005-ös Katrina hurrikán után a népesség egy részének Baton Rouge környékére költözése miatt az I-12 az állam egyik legforgalmasabb útvonalává vált. Emiatt az utóbbi évtizedekben szinte a teljes szakaszát 2×2 sávosról 2×3 sávosra bővítették.
A Lake Pontchartrain [lék poncsertrén] valójában nem tó, hanem geológiailag egy brakkvizes torkolati öböl (estuary [eszcsueri]). Körülbelül 2600-4000 évvel ezelőtt jött létre, ahogy a Mississippi hordaléka gátat épített a Mexikói-öböl egy része elé. felszínének területe kb. 630 mérföld² területű, de meglepően sekély: az átlagos mélysége mindössze 12-14 láb (kb. 4 méter). Édes- és sós víz keveredik benne, így vidrák, aligátorok és tengeri halak egyaránt megtalálhatóak a környékén.
A felette átívelő Lake Pontchartrain Causeway [lék poncsertrén kózvéj] hídrendszer köti össze az északi partját, vagyis az I-12-t és New Orleans városát. Ez egy Guinness Rekordok Könyvében szereplő híd, amely a világ leghosszabb, víz felett folyamatosan haladó hídja a maga 23,83 mérföldjével (kb. 38,35 km).
A tó és a híd is hatalmas próbát állt ki 2005-ben a Katrina hurrikán idején. Bár a híd szerkezeti károkat szenvedett, meglepően jól bírta a hullámverést, és a katasztrófa utáni mentési munkálatok egyik legfontosabb útvonala lett. A tó vízszintjének megemelkedése és a gátszakadások okozták New Orleans tragikus elöntését.
A hídról éjszaka is nagyon szép a vízből kiemelkedő New Orleans látványa. Itt ugyan nem látsz hatalmas felhőkarcolókat, amely a szilárd altalaj hiánya miatt van, de a látvány így is megkapó. Mindenképpen meg kell ismételnem ezt az utat nappal, vagy naplementekor vagy napfelkeltekor…
A fuvar adatai:
ATS verzió: 1.57.2.3s.
Rögzítés dátuma: 2026 február 7.
Típus: Külső megbízás.
Kiindulás-cél: Lafayette, Global Sky Services – New Orleans, GARC Railroads.
Tervezett/megtett távolság: 129/235 mérföld.
Időpont: Szombat, 19:42 – Vasárnap, 3:31 (valós menetidő 40 perc), fáradás szimulálása kikapcsolva.
Vontató: Freightliner Cascadia Day Cab (525 LE, 12 sebességes).
Fülkefestés: Winter Wollies (RGB: 0,84,48; 196,62,33; 214,33,117; 255,191,0) (Woven Wonders of Winterland).
Pótkocsi/Szállítmány: 2-tengelyes, 48′ hosszú darabáru szállító A-KRB-18/Papírhulladék (29399 font).
Érintett települések (állam): Lafayette (LA), Baton Rouge (LA), New Orleans (LA).
Steam Személyes teljesítmény: A pelikánállam (6/8), Megyéről megyére (3/8).
World of Trucks esemény: Cruising Louisiana (6/10).
Látnivaló: A Pontchartrain-tó.
VÉGE.
Kattints a megosztáshoz, e-mailben elküldéshez vagy a nyomtatáshoz.
Facebook poszt
