Phű, de régen kerestek meg különleges megbízással…itt az ideje, hogy emlékeztessem megbízóimat, hogy értek én ám ehhez is! Nyár óta igen sűrű volt a programom, és így el is feledkeztem ezekről a lehetőségekről. Ha már Kansas-ben nyomulok, akkor ideje, hogy az itteni speciális fuvarokat is bevállaljam. Nézzük csak, itt van egy Dodge City városából…
Az előbb említett Santa Fe állomás (Historic Santa Fe Depot) épületét 1896-ban építtette az Atchison-Topeka-Santa Fe Railway James C. Holland and Company építész terve alapján, Richardson-kori román építészeti stílusban. Az állomást 2000-ben felvették a National Register of Historic Places-re (Történelmi Helyek Nemzeti Nyilvántartásába), mivel történelmi jelentőséggel bír az Atchison-Topeka-Santa Fe városokkal való kapcsolata miatt, valamint jelentős építészeti emlék, mint a román stílus legszebb példája Dodge Cityben. Az állomás helyreállítását és felújítását követően színházként és egyéb rekreációs, valamint kulturális és társadalmi célokra használják – és hát hol is található, ha nem a Wyatt Earp körúton…indulás után vethetsz rá egy pillantást…
Dodge City igazi vadnyugati város volt. Ennek oka, hogy a városban egyszerre több fegyveres dolgozott mint az összes többi határmenti városban – ebből számos konfliktus is született. A város jelenlegi területén az első települést 1847-ben alapították Fort Mann néven. A környék biztosítására a hadsereg a közelben megépítette Fort Dodge-ot, amely 1882-ig működött. Közben 1871-ben az erődtől nyugatra, a mai város helyén, letelepedett Henry J. Sitler szarvasmarha-tenyésztő, majd megérkezett a vasút, és ennek, az erődnek, valamint az Arkansas folyó közelségének betudhatóan elkezdett nőni a lakosság. A fő tevékenység a hosszúszarvú (Longhorn) szarvasmarha-tenyésztés, és -kereskedelem volt. A város legjobb évei 1883-84-ben jöttek el.
Ma Dodge City a versenyzés jelentős központja. 1914 július 4-én itt rendezték meg az első 300 mérföldes motorkerékpár-világbajnokságot.
A lakosság száma a kezdeti néhány tucat-száz főről a szarvasmarha-kereskedelemnek és a versenysportnak köszönhetően is nőtt a jelenlegi közel 28 ezer főre.
Dodge City nedves szubtrópusi éghajlatú, forró nyárral, erősen változó (meleg és nagyon hideg) telekkel, alacsony vagy mérsékelt páratartalommal és csapadékkal egész évben. A zord időjárás, valamint a tornádó gyakoriak a térségben, különösen a tavaszi hónapokban. Dodge City-t gyakran az Egyesült Államok legszelesebb városaként emlegetik. A január a leghidegebb, a július a legmelegebb, és a június a legcsapadékosabb hónap.
A várost északon az US-50-es kerüli el, a várost az US-283-as szeli át, és délen pedig az US-400-ast találod. Keleten a Dodge City Regional Airport reptér szolgálja ki a repülni vágyókat. Az US-400-as és az US-283-as között folyik az Arkansas folyó, tehát a várostól délre. Természetesen a várost átszeli a vasút, amelynek Santa Fe állomásépülete történelmi jelentőségű, mindjárt meg is látod…
Kinsley az US-50 és az US-183-as utak kereszteződésében fekszik. Az 1856 fős lakosságú megyeszékhelyet 1873-ban alapították Petersburg néven, majd 1874-ben átnevezték Peter’s City-re, mire végül elnyerte mai nevét. A város névadója EW Kinsley akkori bostoni vállalkozó. A város forró, párás nyaraknak és enyhe vagy hűvös teleknek örvend.
A parkolóban elhelyezett Battle of Coon Creek tábla kezelését a Kansas Historical Society (Kansasi Történelmi Társaság) látja el, amely katalógusban gyűjti és honlapján teszi közzé az állam történelmi nevezetességeit jelző táblákat. A 73. számú tábla angol és magyar nyelvű szövege a következő:
A battle between U.S. troops and Plains Indians occurred near this area along the Santa Fe Trail in 1848 and inspired stories and legends for years to come. An army train of 60 wagons was traveling through Comanche and Apache hunting grounds on its way to Fort Mann (about 6 miles west of here, near the present site of Dodge City) when the fighting began. The small company of U.S. troops was armed with rifles and cannons against the larger group of Plains Indians, who had only bows and arrows. Eyewitnesses reported seeing an American Indian woman on horseback at the front of their line encouraging the men. Wearing a scarlet dress “decorated with silver ornaments,” she “rode about giving directions about the wounded.” The Indians sustained heavy losses during the conflict and when a courageous Apache teenager returned to recover the body of one of the fallen, U.S. soldiers held their fire. One legend said that young man was Geronimo, a future Apache leader.
Az amerikai csapatok és a Plains (TB: a Great Plains síkságon élő) indiánok közötti csata 1848-ban zajlott le ezen a területen, a Santa Fe Trail mentén, és az elkövetkező években történeteket és legendákat inspirált. Egy 60 vagonból álló katonai vonat komancs és apacs vadászterületeken haladt Fort Mann felé (kb. 6 mérföldre innen nyugatra, a jelenlegi Dodge City közelében), amikor a harcok elkezdődtek. Az amerikai csapatok kis százada puskákkal és ágyúkkal volt felfegyverkezve a síksági indiánok nagyobb csoportja ellen, akiknek csak íjaik és nyilaik voltak. Szemtanúk arról számoltak be, hogy egy amerikai indián nőt láttak lóháton a csapat elején, aki bátorította a férfiakat. Skarlát színű, „ezüstdíszekkel ékesített” ruhát viselve „lovagolt és gondoskodott a sebesültekről”. Az indiánok súlyos veszteségeket szenvedtek a konfliktus során, és amikor egy bátor apacs tinédzser visszatért, hogy visszaszerezze az egyik elesett holttestét, az amerikai katonák tüzet szüntettek. Az egyik legenda szerint a fiatalember Geronimo volt, a leendő apacsvezér.
Newton közigazgatásilag kész részből áll, hiszen vele egybeépült North Newton. A 18 ezer fős város területét évezredek óta indiánok lakták. 1854-ben megalakult a Kansas Territory, majd 1861-ben Kansas lett az Egyesült Államok 34. állama. 1871-ben az Atchison, Topeka és Santa Fe Railway 1871 júliusára meghosszabbította a fővonalat Emporiától Newtonig – ez a fejpályaudvar jelenleg is működik, és a város délnyugati részén a BNSF Railway Sand Creek Facility üzemelteti. Ugyanebben az évben hivatalosan megalakul maga a város is, amely nevét a massachusettsi Newtonról kapta, amely néhány Santa Fe részvényes otthona volt.
William Allen White (1868 február 10. – 1944 január 29.) amerikai lapszerkesztő, politikus, író és a Progresszív mozgalom vezetője volt, és természetesen Emporia szülötte. Gyermekkorát El Doradoban töltötte, iskolái a A College of Emporia és az University of Kansas voltak. Ezt követően 1889-től a The Kansas City Starnál kezdett dolgozni szerkesztőként, majd 1895-ben megvásárolva az Emporia Gazette-t, annak szerkesztője lett. Politikusi és családi életét a belinkelt cikkben olvashatod – érdekes ember volt, és nem véletlenül emlékeznek rá…
A nedves, szubtrópusi éghajlatú, majd’ 25 ezer fős Emporia megyeszékhely az US-50-es, valamint a Kansas Turnpike 335-ös és I-35-ös államközi utak találkozási pontjában fekszik, Topeka és Wichita között, félúton.
Emporia-t 1857-ben alapították, nevét az ókori Karthágóról kapta. A Missouri-Kansas-Texas Railroad 1869-ben érte el a várost segítve annak virágzását. Rá egy évre egy másik vasútvonal, az Atchison, Topeka és Santa Fe Railway is elérte a várost, amely ezzel jelentős vasúti csomóponttá vált.
A város jelentőségét és gazdaságát az oktatási és önkormányzati intézmények mellett számos nagy vállalkozás is erősíti, mint például a Tyson Foods marhahús-csomagoló üzeme, a Hostess Brands péksége, az 1953-ban alapított Hopkins Manufacturing Corporation autóalkatrész üzeme, a Braum tejüzletláncának helyi üzeme, vagy a kutyaeledeleket gyártó Simmons Pet Food. A város ma már nem csak a vasúti és közúti, hanem a légi forgalom helyszíne is, köszönhetően az Emporia Municipal Airport repülőtérnek.
A fuvar adatai:
ATS verzió: 1.49.3.2s.
Rögzítés dátuma: 2024 január 7.
Típus: Gyors fuvar, Különleges megbízatás.
Kiindulás-cél: Dodge City (KS), Johnson & Smith – Emporia (KS), Global Mills.
Tervezett/megtett távolság: 214/215 mérföld.
Időpont: Kedd, 5:00 – Kedd, 11:24 (menetidő 6 óra 24 perc), fáradás szimulálása kikapcsolva.
Vontató: International LoneStar Sky Rise Sleeper (605 LE-s, 18 sebességes).
Szállítmány: Nagy siló (40′ x 16′ x 13′ & 77 161 font).
Érintett települések (állam): Dodge City (KS), Kinsley (KS), Hutchinson (KS), Newton (KS), Saffordville (KS), Emporia (KS).
VÉGE.