Nos, a Trade Connections – Switzerland eseményen ugyan megtettem tíz utat Svájcba, illetve Svájcból, ennek ellenére számos svájci út felderítetlen maradt. Persze nem célom most az összes bejárása, de egy igen hosszú és gyönyörű útra mégis felkérnélek..
Úgy gondoltam, hogy ezentúl új típusú úti beszámolókkal is jelentkezem, amiknek a „Szabad mint a szél” nevet adtam.
Ennek oka, hogy az ATS/ETS2 és a Steam által támasztott számos kihívás teljesítése mellett számos más megbízást is teljesítek, pusztán a vezetés öröme, illetve a Világtérkép minél teljesebb bejárása végett. Eközben igyekszem olyan cégektől megbízásokat vállalni, amelyekhez még nem volt szerencsém. Nos, mivel ezek az utak is bővelkednek látnivalókban, kilátóhelyekben, nevezetességekben, történelmi emlékhelyekben, úgy gondoltam, kár lenne megfosztani benneteket egy-egy jobban sikerült úttól.
Ezeken az utakon többnyire nem narrálok, hanem csak repesztek a kiindulási ponttól a célig. Az utakhoz tartozó cikkekben pedig, mint ebben is, csupán képes beszámolóim lesznek, a látottak néhány soros értelmezésével, sőt többnyire nem lesz Google Térkép sem, mert az útvonalak összeállítása a részletes ismertetőkhöz több órányi forráskutatással és útvonalkereséssel jár.
Jó szórakozást kívánok a „Szabad mint a szél” videóimhoz és cikkeimhez!
Május 14-én megjelent az ETS2 1.50.1.0s verziójú kiadása (Euro Truck Simulator 2 – 1.50 Update Release), amely számos újdonsággal szolgált. Nem csak a grafika finomhangolása (TAA, lépcsőzetes árnyékváltás, lágy részecskék, füst/pára/vízfröccs realisztikusabb megvilágítása és megjelenése, távoli árnyékok) történt meg, hanem teljesen átdolgozták a felhasználói felületet (+eszköztippek), és a sávkövetés is megérkezett. Beérett Németország Rajna-vidékének és Svájcnak az átdolgozása. Végül kaptunk egy Scania Demo Center-t, egy-egy MAN TGX és Wielton Trailer Pack frissítést. A felújított Svájc bejárásának előmozdítására a fejlesztők elindították a Trade Connections – Switzerland WoT eseményt (#TradeConnectionsSwitzerland), amelynek jelen cikk is a témája.
A Trade Connections – Switzerland esemény 10 fuvart igényel a teljes Világtérképen. A cél, hogy Svájcból vagy Svájcba irányuló megbízásokat vállalj. Fontos feltétel, hogy 10 különböző országba vagy országból kell indulnod, valamint minden útnak (piha!) legalább 200 km hosszúnak kell lennie. A küldetés első fele teljesíthető a szomszédos országokból indulva, illetve azokba irányulva, de aztán egyre távolabbi országokból érdemes Svájc felé indulni. A fuvarokat a YouTube csatornám mellett A Trade Connections – Switzerland esemény oldalon is megtalálod.
A CERN európai részecskefizikai laboratórium és a világ egyik vezető tudományos kutatólaboratóriuma. A CERN tevékenysége tisztán kutatás – a fizikusok és mérnökök a világ legnagyobb és legbonyolultabb tudományos műszereivel vizsgálják a természet legapróbb építőköveit, az alapvető részecskéket, hogy kiderítsék, hogyan működik világunk és az Univerzum.
A CERN-t 1954-ben alapította a Conseil Européen pour la Recherche Nucléaire (innen a mozaikszó). A Laboratórium a nemzetközi együttműködés kiváló példájává vált, 23 tagállammal, hét társult tagállammal, három társult tagállammal a tagság előtti szakaszban, valamint egy több mint 100 nemzetiségű globális közösséggel.
A CERN küldetése, hogy világszínvonalú kutatásokat végezzen a fizika területén, és olyan egyedi részecskegyorsító berendezéseket biztosítson, amelyek lehetővé teszik, hogy a kutatás környezetbarát és fenntartható módon történjen. A CERN emellett a tudomány és a technológia határait feszegeti a társadalom javára, fizikusok, mérnökök és technikusok új nemzedékeit képezve, bevonva a polgárokat a kutatásba és a tudomány értékeibe.
A genfi római katolikus Notre Dame bazilika Alexandre Grigny Arras terve alapján épült 1852 és 1857 között, egy egykori erődítmény helyén. A neogótikus épület, aminek megjelenését részben a Notre-Dame de Bonsecours és a nantes-i Saint-Nicolas ihlette, Genf városának köszönhetően jöhetett létre, átengedve a területet a vallási közösségnek istentiszteleti hely építése céljából. Az alapkőletételre 1852 szeptember 8-án került sor, a felszentelést pedig 1857 október 4-én ünnepelték. Gaspard Mermillod atya, Genf leendő püspöki helynöke mondott prédikációt.
Egy antiklerikális kormány hatalomra kerülése után a Notre Dame-ot 1875 június 5-én elfoglalták és bezárták. Ezt a megszállást a római katolikus egyház elleni tiltakozás és újabb zavargások kísérték. Ennek ellenére a katolikusok elkötelezettsége a szentély iránt még nagyobb lett, így az épületet 1911-ben sikerült visszavásárolni.
A bazilika legrégebbi műalkotásai a protestáns reformációt közvetlenül megelőző időkből származnak. Egyéb alkotások vagy műtárgyak a Szűzanya (Virgin Mary) szobor, a tabernákulum és a faragott liturgikus bútorok. Különösen figyelemre méltóak a bazilika ólomüveg ablakai. Némelyik félig ipari gyártású, neogótikus stílusú, de a legtöbb az ólomüveg művészetének fejlődését mutatják be a XX. század során, különböző stílusokban. 1912-től számos művész közreműködött a bazilika díszítésében: Charles Brunner, Alexandre Cingria , Maurice Denis, Gherri Moro, Paul Monnier, Jean-Claude Morend, Théodore Strawinsky. Az épület ma szerepel a Nemzeti jelentőségű kulturális javak között (Cultural Property of National Significance).
A Genfi Nemzeti Emlékművet 1869-ben avatták fel. Az emlékmű Genf belépését jelképezi a Svájci Államszövetségbe.
A Tunnel Mont Blanc igen hosszú a maga 11611 méterével. A franciaországi Chamonix-t városát köti össze az olaszországi Aosta-völggyel a francia Nationale 205-ös (N205) úton és az olasz Traforo 1-en (T1) keresztül, amely egyben az E25-ös európai út. Az út később Svájc felé csatlakozik az A40/E25-höz (Route Blanche).
Az alagútépítésről szóló megállapodást Franciaország és Olaszország között 1949-ben írták alá. A fúrás 1959-ben kezdődött és 1962-ben fejeződött be; az alagutat 1965 július 19-én adták át a forgalomnak.
Az alagút 11611 km hosszú, 8,6 m széles és 4,35 m magas. Az alagút szinte pontosan az Aiguille du Midi csúcs alatt halad el. Ezen a helyen 2480 méterrel fekszik a csúcs alatt, így a világ második legmélyebb működő alagútja a Gotthard-alagút után.
![Ismét készítek egy fotót a csúcsról, mert megunhatatlan. Az olaszul Monte Bianco [ˈmonte ˈbjaŋko], ismert nevén a Mont Blanc [mɒn( t )ˈ blɑːŋk] az olasz határnál lévő határállomás felől. A hegycsúcs neve Fehér hegyet jelent, ami az Alpok és Nyugat-Európa legmagasabb hegye, ha nem tekintjük az Elbruszt Oroszország európai területén. A hegycsúcs magassága a 2015-ös méréskor 4808,73 m.](https://www.trucksim.games.hu/wp-content/uploads/2024/08/202407182047_Cikk-Genf-CH-Zurich-CH-1-ut-az-Alpokon-at_17_E25-I-hatar-Mont-Blanc-latvanyossag-kulso-kep.png)
A látványosság valójában a Mont Blanc-hegység legmagasabb pontja, amely Franciaország, Olaszország és Svájc egyes részein terül el. A hegység a svájci Martigny-től délnyugatra nyúlik el, körülbelül 40 km-re, maximális szélessége pedig 16 km. A csúcs Franciaország területén található. Ez a csúcs egy időszakosan változó vastagságú jég-hókupola, amiatt pontos és állandó csúcsmagasság nem határozható meg.
Az Autostrada della Valle d’aosta (Aosta-völgyi autópálya) alig 143,4 km-es volta ellenére Olaszország legdrágább autópályája. Miért? Mert speciális fűtési rendszer akadályozza meg az útfelületen a jégképződést. Feladata összekötni Torinót a Monte Bianco alagúttal. Az első szakaszt még 1961 májusában nyitották meg, az utolsó szakaszt pedig 2007-ben.
A Sarre-kastély (Castello Reale di Sarre) őséről, mint a területet őrző erődről vagy talán egyszerű toronyról szóló források a XIII. századból származnak: 1242-ben az épület egy fontos találkozó helyszíne volt IV. Amedeo és Challant I. Gotofredo között, hogy megállapodjanak arról, hogyan hárítsanak el Bard Hugh lázadását. Ennek a szövetségnek az eredménye, hogy a kastélyt a lázadástól független unokaöccs, Jacques di Bard örökölje, aki ezzel együtt megkapta a „Sarre grófja” (Conte di Sarre) címet is, amelynek így ő lett az őse.
Miután a Sarre-nemzetség kihalt, 1364- ben VI. Savoyai Amedeo átadta a hűbérbirtokot és az erődöt Quart Henriknek, de halála után 1377-ben a kastély visszakerült a savoyaiakhoz, akik csak 1405-ben bízták új hűbérúrra, Thibaud de Montagnyra. Azóta az uradalom birtokában különféle családok sorakoztak, köztük Genève-Lullin báró, a Leschaux, a La Crête, a Roncas és a Rapet.
1708-ban a kastélyt Jean-François Ferrod d’ Arvier, egy ambiciózus iparos vásárolta meg. Gazdagságának bizonyítására a kastélyt teljesen újjáépíttette, így adta meg annak jelenlegi megjelenését, és csak a tornyot hagyta ki az újjáépítésből.
1730-ban Ferrod tönkremenetelét követően a kastély jelzálogjogával bírva a korábbi tulajdonosok, a Rapet család törvényes örökösei vehették ismét birtokba a kastélyt. Az ingatlan később a Nicole de Bards-hoz, majd a Gerbore családhoz került.
A kastély 1869-ben került vissza a savoyaiak tulajdonába II. Vittorio Emanuele királytól, aki megvásárolta és felvette a „Sarre grófja” címet is. További bővítette a komplexumot, megemelte a központi tornyot, és istállók építését rendelte el azzal a szándékkal, hogy a kastélyt a vadászat egyik jelentős szezonális rezidenciájává alakítsa.
A kastélyt gyakran látogatta utódja, I. Umberto is, aki számos vadásztrófeával díszítette a kastélyt. Hitvese, Margherita királyné azonban 1880 nyarán csak egy alkalommal szállt meg a kastélyban, és ezt követően inkább a közeli Savoyai kastélyban szállt meg.
Sarre rendszeres látogatói voltak II. Umberto és Maria José piemonti hercegek is, akik a szobák 1935-ös korszerűsítését követően a kastélyt szezonális rezidenciának használták számos alpesi kirándulásukhoz, de Maria José hercegnő is itt tartózkodott a II. világháború legnehezebb időszakaiban, menedéket keresve gyermekei számára.
Végül az 1972-ig a Savoy család tulajdonában maradt kastélyt az olasz állam vásárolta meg, majd 1989-ben a Valle d’Aosta régióra bízta, hogy a nagyközönség előtti megnyitás előtt restaurálják a kastélyt. A Sarre-kastély ma az Aosta-völgyi királyi család fontos tanúsága, valamint a savoyaiak számos vadász-emlékének őrzője.
Aosta környéke már a megalitikus korszakban is lakott volt, amit számos lelet is bizonyít: megalitikus sírok, illetve egy, az az i.e. III. évezredre visszanyúló kultikus területtel ellátott nekropolisz. Később itt telepedett le a kelta Salassi törzs. Ez a törzs az ún. La Tène-kultúrához tartozott, amely az Alpoktól északra alakult ki az i.e. VI. században. Déli terjeszkedésüket követően a salassiak eljutottak a ritkán lakott Dora Baltea völgyébe, elfoglalva azt, és megalapítva Eporediát, a mai Ivreát.
A salassiakat a gallok követték, akik Róma terjeszkedésének képesek voltak egy ideig ellenállni, de i.e. 25-ben mindkét népcsoportot az Aulo Terenzio Varrone Murena konzul vezette sereg eltiporta.
A hivatkozott cikkben olvashatsz még a terület kiterjedt római kori történelméről, ami nagyon érdekes, hiszen fontos területnek számított Róma számára. Ezt mi sem bizonyítja, mint hogy jelentős erődváros alakult ki, számos, ma is látható római-kori épülettel (Arco di Augusto, Porta Prætoria, porte romane di Aosta, Teatro romano di Aosta római kori színház, városfal- és torony maradványok, hídmaradvány a Buthier felett, római villa és temetkezési hely). Gondolj bele, kb. 30 ezer fős lakossággal bíró, 3000 praetóriánus által védett erődváros lett, amely részét képezte az Augustus által a Gallia és a Pó-völgye között építtetett Via delle Gallie konzuli útnak.
A Traforo del Gran S. Bernardo (Great St Bernard Tunnel, Tunnel du Grand-Saint-Bernard, Grosser-Sankt-Bernhard-Tunnel) nem csak az alagút olasz neve, hanem az odavezető T2/E27 autópálya neve is. Bár csak 2×1 sávos, ennek ellenére minden tekintetben autópályának számít, előzési tilalom és 80 km/h-s sebességkorlátozás mellett. Az út teljes hossza 9,9 km, amelyből 6,1 km fedett, amint azt tapasztalni is fogom menet közben.
A Nagy Szent Bernát-alagút tehát az olasz-svájci határon, 2469 m tengerszint feletti magasságban található, és az azonos nevű hágó alatt vág át az Alpokon. Az olasz bejárat Saint-Rhémy-en-Bosses (1875 m) településen, míg a svájci Bourg-Saint-Pierre-nél (1918 m) található.
Az alagút megépítése előtt csak a Szent Bernát-hágón lehetett átkelni a határon, amely Mentoni Szent Bernát (San Bernardo di Mentone) által alapított Szent Bernát Hospice kolostorról kapta a nevét. A hágón nyáron lehet leginkább átkelni, de általában hó zárja le október és május között, néha hosszabb ideig.
Az alagutat 1958-ban kezdték építeni, és 1964 március 19-én nyitották meg a forgalom előtt. A megnyitáskor ez volt a világ leghosszabb közúti alagútja, felülmúlva a spanyolországi Pireneusokban található Vielha alagutat, amit még 1948-ban nyitottak meg. Megjegyzendő, hogy az alagút pontosan 5798 méter, és többnyire egyenes vonalban fut, egy enyhe lejtő formájában.
A hágó elnevezése tehát Mentoni Szent Bernát (San Bernardo di Mentone vagy Bernard of Aosta, *~1020 Château de Menthon-†1081 Novara) nevéhez fűződik, aki a XI. században svájci területen menedékházat alapított az erre járó zarándokok számára. Burgundi katolikus papként alapította a róla elnevezett Great St Bernard Hospice menedékházat, és róla nevezték el az itt kitenyésztett hidegtűrő és mentésre specializált bernáthegyi kutyát.
Ősidők óta vezetett egy ösvény a Pennine Alpokon át az Aosta-völgyből a svájci Valais kantonba. Ennek a hágónak a hagyományos útvonalát 2-2,5 méteres állandó hó borította, és a szél néha 10 m magas torlaszokat emelt. Bár a hágó emiatt, és a tavaszi lavinák miatt is rendkívül veszélyes volt, a francia és német zarándokok gyakran itt keltek át a Rómába vezető zarándokútjukon.
A főesperes hivatalában Bernard feladata volt a szegények és az utazók gondozása. Kényelmük és védelmük érdekében Bernard 1050-ben szállót alapított a hágó legmagasabb pontján, 2400 m tengerszint feletti magasságban, azon a helyen, amely ma a nevét viseli. Néhány évvel később egy másik menedékházat is alapított a Little St Bernard hágón, a Graiai-Alpokban , 2200 m tengerszint feletti magasságban. Érdekesség, hogy az itt tartott bernáthegyi kutyák munkáját a közúti alagút és a modern mentési technológia szükségtelenné tette. A kutyákat 2004-ben eladták az erre a célra létrehozott alapítványoknak.
Martigny 471 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik a Rhône-völgy meredek domboldalainak bal lábánál. Pont ott, ahol a délnyugatra folyó Rhône kilencven fokkal északra fordul, a Genfi-tó felé tartva. A Dranse vagy La Drance folyó, amely a víztározótól kísért, itt ömlik a Rhône folyóba.
A település gall neve az i.e. I. században vagy Octodurus vagy Octodurum volt (Martigny-t ezért néha Octodure-nak is nevezik franciául). Octodurust a Római Köztársaság i.e. 57-ben hódította meg – Servius Galba a XII. légióval és némi lovassággal foglalta el, hogy megvédje a stratégiailag fontos Poeninus-hágót (Nagy Szent Bernát-hágó). Octodurus tehát a Római Birodalomhoz csatlakozott, az Alpes Poeninae tartomány részeként. A város a következő évtizedekben hanyatlásnak indult, emiatt i.sz. 41-47 között (Claudius uralkodása alatt) a közelben új római kolónia jött létre Forum Claudii Augusti néven, amelyet később Forum Claudii Vallensium névre kereszteltek át, hogy átvegye Poenina tartomány fővárosának szerepét.
A IV. században püspöki székhely alakult, amely azonban a VI. században Sionba költözött. Az immár Sion római katolikus egyházmegye a mai Svájc területének legrégebbi püspöksége lett. Octodurus első történelmileg igazolt püspöke Theodulus (†391) volt, aki 381-ben részt vett az aquileiai zsinaton.
A kora középkorról nincsenek feljegyzések. A középkori források szerint a város Tours-i Mártont (Martin of Tours) vette védőszentjének, és Martinach néven vált ismertté, amit latinosított formában Martiniacum néven jegyeztek fel 1018-ban.
Martigny jelenleg is látható templomát feltehetően az ókori épület helyén építették fel. Ezt a katedrálist 1177-ben Szent Máriának, 1420-ban pedig Notre-Dame-des-Champs-nak szentelték. Martigny-t 1351-ben a Savoyai-ház oltalma alá helyezték, 1475-től pedig Saint-Maurice-nak adózott.
Martigny gazdasága hagyományosan a mezőgazdaságon és a szőlőtermesztésen alapult, amit jelenleg pedig az idegenforgalom egészít ki. Az autópálya, a vasút, a Rhône folyó és völgye, a Tunnel du Grand Saint-Bernard és a Genfi-tó közelsége is ösztönzőleg hatott a gazdaságra. Emiatt is nőhetett lakossága a XIX. sz. közepétől alig 2500 főről kb. 18000 főre.
Az A9 (Autoroute du Rhône) autópálya Svájc nyugati, francia-svájci határától, Ballaigues városától indul, és Brigue városánál, a 9-es és a 9S találkozásánál végződik. Utamon most csak a La Veyre és Sierre közötti szakaszt járom be, amely a Genfi-tó északi részétől indul a 14 La Veyre csomóponttól (amit a játék nem jelez) a 29 Sierre-est csomópontig.
Az autópálya a régi 9-es utat követi, sok esetben közvetlenül mellette haladva. A Genfi-tótól keletre eső szakasza egyúttal a Rhône völgye is – a folyót az útról rendszeresen láthatod.
Az autópályát szakaszonként építették 1970 és 1996 között. Hossza Ballaigues és Sierre között 150 km. A keletre eső, építés alatt álló szakasszal Brigue városáig összesen 189 km.
A Gotthárd-alagút (Gotthard-Strassentunnel) az Alpokon átkelő Zürich-Milánó útvonal részét alkotja, mely Európa egyik legforgalmasabb közlekedési útvonala. A világon a második leghosszabb közúti alagút, hossza közel 17 km, Göschenent és Airolót köti össze. Az A2/E35-ös autópálya halad át rajta.
Sokáig a 2091 m magas Gotthárd-hágó biztosította az összeköttetést Uri és Ticino kantonok, a Reuss és a Ticino völgye között. A hágó azonban a téli időjárás miatt csak júniustól októberig járható, így szükség volt egy alagútra. A vasúti alagutat 1872-1881 között építették meg, ezt egy évszázaddal később ez a közúti (autópálya-) alagút követte.
Építését 1970-ben kezdték el, s 1980 szeptember 5-én adták át a forgalomnak. Az alagút hossza 16,92 km lett. A munkálatokban 700 fő vett részt. Ez az építmény, melyet csodás alpesi tájak, kanyargós szerpentinek szegélyeznek, tette lehetővé a közúti kapcsolatot Nyugat-Európa északi és déli része között. Az áttörést, amely az alagútépítők fontos dátuma, 6 évvel az építkezés megkezdése után, 1976 szeptember 16-án érték el.
A balesetek megelőzése érdekében 80 km/h-s sebességkorlátozást és 150 m-es követési távolságot írtak elő. Az igen jelentős, napi mintegy 3500 darabos kamionforgalom miatt az átbocsátást jelzőlámpákkal szabályozzák, amikkel így percenként két-három kamion hagyhatja el az alagút bejáratainál kialakított várakozósávokat.
A Mesocco-kastély eredetileg a von Sax nemesi család székhelye volt, a XII. századtól 1480-ig a Misox/Mesocco Freiherr birtokolta. 1480-tól 1549-ig pedig a Trivulzio család birtokolta.
A kastély a Moesa folyó és az autópálya között kiemelkedő domb tetején épült fel. A falak szabálytalan ötszöget alkotnak, egy-egy toronnyal. A kastély a mindenkori tulajdonos családjának, katonáinak, valamint fegyverraktáraknak, öntödének, pékségnek, tejüzemnek, ciszternának és a kancelláriahivatalnak adott otthont. Egy templom magas toronnyal is áll a várfalakon belül. A kastély lábánál található egy másik templom, a Santa Maria del Castello. A források a templomot először 1219-ben említik.
A domb tetején először a VII. század környékén épített erődtemplom, a S. Carpoforo épült fel a környező falvak menedékváraként. 1000 körül kezdődött a templom körüli erődítmény kialakítása, egyúttal a templom harangtoronnyal bővült. 1150 és 1200 között építettek egy őrtornyot (bergfried), ami megváltoztatta a falak alakját és elhelyezkedését. A XII. századra az erődtemplom és az alkalmanként használt erődítmények állandóan lakott kastéllyá bővültek, a közeli völgyet uraló mindenkori nemes számára. 1219-ben már Mesocco váraként emlegetik. A XIII. században a várat tovább bővítették. Most már a teljes dombtetőt gyűrűsfallal vették körül, illetve a torony egy nagy lakószárnnyal bővült. 1400 körül a lakószárnyat kibővítették, és a toronnyal belső várat alkotott.
A vár első uralkodója a helyi Sax/Misox báró volt, aki hatalmát a XIII. századra kiterjesztette egész Val Mesolcina-ra, számos kastélyt birtokolva. A század végére a báró hatalma túlnyúlt a San Bernardino-hágón, majd a XIV. századra elérték hatalmuk csúcsát. Azonban Albert von Sax-Misox báró 1406-os meggyilkolását követően a család fokozatosan elvesztette hatalmát. Olyannyira, hogy 1480-ban eladták a Mesocco-kastélyt Giacomo Trivulzio tábornoknak.
Trivulziót Milánó küldte, hogy megszerezze a kastélyt, és megerősítse követeléseiket a stratégiai völgyben. Miután letétet fizetett a kastélyért, majd elfoglalta azt, megtagadta az ár fennmaradó részének kifizetését. A következő években szakítva Milánóval, a fennmaradó pénzt a helyi kapcsolatok javítására fordította. 1490-ben Trivulzio kibővítette és megerősítette a várat, és ágyúkat helyezett el a falakon.
A vár utolsó aktív évtizedei 1496-tól számolhatók, amikor is Trivulzio a Szürke Ligával szövetkezett a sváb és a Musso-háborúban. A kiterjedt erődítményt azonban az 1526-ban megalakult Három Liga elfoglalta és elrendelte a vár elhagyását.
Azóta a kastély elhagyatottan állt, mígnem 1925-26 között romba nem dőlt. Ekkor megerősítették, majd egy további projekt keretében 1986-90-ben restaurálták a sokszögű tornyot, valamint az északi és északnyugati falakat.
A Viamala ösvény már a római korban is létezett, bár nem világos, hogy csak gyalogos és egyben kantáros ösvény volt-e, vagy akár kocsikkal is járható volt. A Viamala-szoros északi bejáratánál két bekötőút találkozott, amelyen a rómaiak több, a szurdok bal oldali falaiba vágott sziklagalérián keresztül haladtak át. A rómaiak egy fahidat is építettek, amely a Rein Posteriur jobb oldalára vezetett át, és a forgalmat Reischenen keresztül Zillisbe irányította. Feltehetően ez a híd valahol a mai autóhíd alatt volt, a meglévő Pùnt da Suransuns gyalogos híd közelében.
1473-ban Werdenberg akkori grófja megengedte, hogy újjáépítsék az addigra rossz állapotban lévő átjárót. Felújították az út római kori részét, egyúttal megépítették a Punt da Tgiernt is, az első kőhidat a Viamala-n. Werdenberg gróf egyben arra kötelezte az építőket, hogy tervezzenek új útvonalat a nehezebb rakományok számára, beleértve a lovakat és a szekereket. A szurdok északi részén ez az új út nem a római átkelőt követte a folyótól jobbra, hanem a bal partján maradt.
1738 és 1739 között Christian Wildener két hidat építtetett, amelyek kétszer keresztezték a folyót, elkerülve a római ösvény legrosszabb részét a jobb folyóparton.
1818 és 1821 között Richard La Nicca állammérnök teljesen új utat épített alagutakkal, amelyek összekötötték a három meglévő hidat. Az 1473-as Punt da Tgiern híd megközelítését 1834-ben megszüntették, így az érintetlen híd használhatatlanná vált, és elhagyták.
1836-ban a ma is használt új Rania híd végleg felváltotta Punt da Tgiernt.
A déli, 1738-39 közötti híd tehermentesítésére 1936-ban egy újabb hidat építettek Premoli néven. Még mindig gyaloghídként áll a helyén. Az északi 1738-39-es hidat két évvel később lecserélték, nyoma sem maradt.
1958-ban hosszabb alagutak segítségével építették meg a Suchis-tól Rongellenbe vezető út új északi részét.
1967-ben megnyitották az új A13-as gyorsforgalmi utat, amely magában foglalja a San Bernardino alagutat, és lehetővé tette az egész éves forgalmat. Az A13 egy 742 méter hosszú alagutat használ a Viamala-szurdok elkerülésére, déli részén egy hosszú függőhídon keresztezve a szurdokot. Christian Menn svájci hídmérnök tervezte ezt a beton függőhidat, amely Nagy Viamala hídként ismert.
1996-ban az eredeti, 1958-as Suchis és Rongellen közötti alagutakat a 2171 méter hosszú Crapteigtunnel váltotta fel.
A római ösvény látható maradványainak összekötésére 1996-ban egy Traversinersteg nevű gyalogos hidat építettek. 1999-ben egy sziklacsuszamlás azonban elpusztította. 2005-ben építettek egy másikat Traversinersteg II néven. Jürg Conzett svájci építőmérnök tervezte mindkét Traversinersteg hidat, valamint a korábban említett Pùnt da Suransunst is.
A fuvar adatai:
ETS2 verzió: 1.50.3.7s.
Rögzítés dátuma: 2024 július 18.
Típus: Szabad mint a szél.
Kiindulás-cél: Genf (CH), Mercedes Trucks – Zürich (CH), garázs.
Tervezett/megtett távolság: 1465 km.
Időpont: Szombat, 5:10 – Vasárnap, 20:40 (valós menetidő 2 óra 25 perc), fáradás szimulálása kikapcsolva.
Vontató: DAF XD Sleeper High (449LE-s, 12 sebességes).
Fülkefestés: Swiss Flag Metallic (Swiss PJP).
Érintett települések (állam): Genf (CH), Meyrin (CH), Sarre (I), Aosta (I), Bourg-Saint-Pierre (CH), Sembrancher (CH), Martigny (CH), Susten, Gde Leuk (CH), Obergoms (CH), Belvédère (CH), Realp (CH), St Margrethen (CH), Zürich (CH).
World of Trucks esemény: Trade Connections – Switzerland bónusz út a jutalmakkal (A Matterhorn, Bernáthegyi).
Látnivaló: Genf, A Furka-hágó, Viamala.
Látványosság: A CERN látogatóközpontja, Mont Blanc, A Sarre-kastély, A Mesocco-kastély.
Rejtett út: Ha az A13/E43 úton eléred a 20 Rothenbrunnen csomópontot, mindenképpen hajts be a tengelysúlymérő állomásra, amelynek végén megtalálod a Viamala látnivalóhoz vezető 13-as utat – az A13/E43-ra a 24 Zillis csomópontnál térhetsz vissza.
VÉGE.
