ATS külső megbízás: Lafayette (LA) – New Orleans (LA)

Közben megérkeztem a Global Sky Services telephelyére, amely a Lafayette Regional Airport része. Amint a nevéből is kiderül, ez nem egy nemzetközi repülőtér, tehát az áruszállítás és a logisztika szintén regionális. Maga a reptér a Vermilion folyó mentén és az US-90 között fekszik a belvárossal átellenben. A pótkocsit a rakodóállások mögött, az egyik hangár melletti tartálynál találtam meg. Felkapcsoltam, majd a szokásos ellenőrzéseket követően megnéztem, merre is érdemes mennem...

Úgy döntöttem, szükségem van egy éjszakai vezetésre is Louisianában. A szerencse egy New Orleansba szóló megbízást hozott: a Global Sky Services papírhulladékát kell elszállítanom a GARC Railroads intermodális vasúti pályaudvarra. Tovább olvasom →

ATS külső megbízás: Alexandria (LA) – Lafayette (LA)

A szervizből tehát át kellett hajtanom az Equos Power Transport telephelyére. Kihajtottam az US-71-re, majd az Alexandria Traffic Circle körforgalom után balra fordultam, az US-167B-re, vagyis a Lee utcára, amely a Broadway sugárútban folytatódott. Kereszteztem az I-49 autópályát, és máris megérkeztem a logisztikai központhoz. Az útra kész 2-tengelyes, 48' hosszú A-KRB-18 hűtőkocsit az épület mögött, az árnyékban megbújva találtam meg. Felcsatoltam, majd elindultam a kapu felé.

Egy csodálatos út áll előttem. Igen nagy szerencsém van ezzel a megbízással, mert gyümölcsöt kell szállítanom a híres Avery-szigetre, Lafayette városától délre, a Tabasco szósz otthonába! Tovább olvasom →

ATS külső megbízás: Shreveport (LA) – DeRidder (LA)

Az Azure Glasswork telephelye a Twelve Mile Bayou közelében van. Könnyen megtaláltam, és már a kapuból megláttam a nekem szánt pótkocsit, amely egy 2-tengelyes, 48' hosszú, darabáru szállító A-KRB-18. Nem is részletezem az indulással kapcsolatos teendőket, inkább  rátaposok a gázpedálra, és már indulok is.

Nos, úgy tűnik, nem fogok átkelni a Red River felett, hanem délre indulok DeRidder városába szállítva evőeszközöket. Az US-171-en utazva utam várhatóan gyors, és unalmasan eseménytelen lesz…ja, nem, végig szakadni fog az eső az előrejelzések szerint… Tovább olvasom →