Az éjszakát McCook szervizében töltöttem, ahol reggel lecseréltem a festést is. Közben bőven volt időm megkeresni azt a megbízást, amellyel tovább haladhattam Nebraska nyugati része felé, újabb városokat, látványosságokat, látnivalókat, elkerülő utakat, és természetesen csodálatos tájakat remélve. A várakozásaimat bőven túlszárnyalták a tapasztalatok, rendkívüli útnak nézhetsz elébe, gyere, ülj mellém…
A Nebraska térkép-kiegészítő május 16-ai megjelenésével kaptunk egy újabb USA tagállamot. Így immár 15 tagállam virtuális területén fuvarozhatunk. Az SCS jó szokásához híven a térképpel együtt megérkeztek a szokásos kihívások is: a Cruising Nebraska (#CruisingNebraska) egyéni és közösségi céllal, a 4 Steam Személyes teljesítmény, valamint a Lincolnba vagy Lincolnból vállalt fuvarért járó Mammoth plüss kabinkiegészítő.
Ez az megbízás a hatodik Cruising Nebraska kihívás útja, egyúttal a Juhé! Vár a kukoricacsuhé! Steam Személyes teljesítmény 7. és 8., és a Kukor Ica nyomában Steam Személyes teljesítmény 2-5. részteljesítése.
A Republican folyótól északra fekvő McCook bár 1882-ben alakult, de hivatalosan csak 1883 december 3-án lett város. A McCook nevet 1933 december 21-én vette fel Alexander McDowell McCook tiszteletére, aki az amerikai polgárháború idején az Unió hadseregének dandártábornoka volt.
A város alapításának oka a Burlington and Missouri River Railroad vasút építésének érkezése volt. Ezt a vonalat ma az AmTrak üzemelteti. Ma McCook Red Willow megye székhelye, lakossága 2020-ban 7446 fő volt. Őket és a környék lakosságát a vasút, a 2 autópálya (US-34 és US-83), a McCook Ben Nelson Regional Airport reptér és az általam is meglátogatott bevásárlóközpont szolgálja ki. A várost még átszeli Grand Army of the Republic (GAR) autópályának nevezett US-6-os út is.
A környék klímája nedves kontinentális, emiatt itt a szubtrópusi növényzet már nem él meg. A nedves klíma miatt a nyarak nagyon forrók és párásak, míg a telek szárazak és hidegek.
A Grand Army of the Republic (GAR) egy 1866 és 1956 között működő veterán szervezet volt, amelynek tagjai a Union Army (United States Army), a Union Navy (U.S. Navy) és az amerikai polgárháborúban (American Civil War) szolgáló tengerészgyalogság (Marines) veteránjaiból állt. feloszlásának oka az utolsó veterán, Albert Woolson elhunyta.
North Platte Lincoln megye székhelye, a North Platte River és a South Platte River ölelésében fekszik. A 2020-as népszámláláskor a lakosság 23.390 fő volt, ezzel Nebraska 11. legnépesebb városa. Nevét a North Platte folyóról kapta.
A várost 1866-ban alapították a Union Pacific Railroad akkori végállomásaként, akkor még „Hell on Wheels” néven. Természetesen nem sokáig volt végállomás, hiszen folyt tovább a transzkontinentális vasút építése Ogellala felé.
A város igazi vasúti csomópont, intermodális teherpályaudvar Union Pacific Railroad Bailey Yard néven. A pályaudvar mellett található a már csak látnivalóként működő Golden Spike Tower irányítótorony.
A város másik nevezetessége a Buffalo Bill Ranch State Historical Park a North Platte River közelében folyó Scout Creek mentén, az US-83-től keletre az US-30 fölött. Az épületben található múzeum Buffalo Bill Cody (1846-1917) életét mutatja be, aki itt telepedett le 1880-ban.
Történelmi nevezetesség a Canteen District városnegyed, aminek a bejárata jól felismerhető a nagy fekete kapuról. Ez valójában az a terület, ahol a vasúti csomópontnak köszönhetően 1941-től számos katonavonat haladt át, és a rajtuk utazó közel 7 millió katonát a környékről származó önkéntesek tízezrei láttak el élelemmel, kávéval, szendvicsekkel és egyéb desszertekkel. Erről az eseményről North Platte Canteen (Service Men’s Canteen in the Union Pacific Railroad station at North Platte) néven emlékeznek meg.
Érdemes meglátogatni a Prairie Arts Center galériát is, amely a játékban lefényképezendő látványosság.
William F. „Buffalo Bill” Cody 1846 február 26-án született Iowában. 7 évesen családja Kansas államba költözött, ahol az első telepesek közé tartoztak. 9 évesen Cody lovasfutárként a Russell, Majors and Waddell cégnél kezdett dolgozni, amely egy kansasi szállítmányozó cég volt, és amely a Pony Express-t is elindította. A polgárháború alatt Cody felderítőként az Unió hadseregében szolgált. Itt érdemelte ki a „Buffalo Bill” becenevet, mert bölényvadászként ő szállította a húst a Kansas Pacific Railway számára. A polgárháború után az 1880-as években megalakította a Buffalo Bill’s Wild West Show-t, amellyel az Egyesült Államokban és Európában is turnézott. A show sikere lehetővé tette Cody számára, hogy ezen a helyen megépítse a „The Mansion on the Prairie”-t, ahogy a helyiek nevezték. A második birodalmi stílusú ház volt North Platte legnagyobb háza a XIX. század végén. 1886 és 1913 között ez volt Buffalo Bill otthona. 4000 hektáros földjén szarvasmarhát és fajtatiszta méneket tenyésztett. Számukra 1887-ben egy nagy istállót is építettek.
A South Platte River egyike a Platte folyó két fő mellékfolyójának – a másik a North Platte River, szintén jó ismerősünk a játékból. Colorado és Nebraska államokon folyik át. Vízelvezető medencéje magában foglalja a Colorado állambeli Sziklás-hegység keleti részét, a Colorado Front Range és Eastern Plains néven ismert lakott régiókat, valamint Wyoming egy részét Cheyenne városának közelében. Nebraska nyugati részén a North Platte folyóval együtt hozzák létre a Platte folyót, amely aztán Nebraskán keresztül a Missouri folyóba ömlik.
A South Platte folyót a partján élő bennszülött arapahók Niinéniiniicíihéhe-nek hívták (no, ezt ejtsd ki!). A korai spanyol felfedezők Rio Chato-nak (nyugodt folyónak) nevezték. 1702-ben Jose Naranjo kapitány (őslakos-spanyol felderítő és az új-mexikói indián segédcsapatok kapitánya) Rio Jesus Mariának nevezte el. A kapitányt Új-Spanyolország alkirálya arra utasította, hogy kutassák fel a Tierra Incognitát.
A South Platte már a nyugati hódítások idején létfontosságú vízforrásként szolgált Coloradóban. Jóval Denver városának létrehozása előtt sok bevándorló érkezett a South Platte folyóhoz, hogy elmeneküljön a száraz Great Plains vidékéről. Ezek az emberek ugyan túlélték a hőséget, de nem nélkülözték a létfontosságú vízforrást, amit a South Platte adott nekik. A vödrök és kutak egy ideig elegendőek voltak vízrendszerként, de végül mára a Denver Water System gondoskodik a vízellátásról.
A vízellátás részét képezik a mára a folyón több helyütt kiépített gátak és víztározók. A folyó első figyelemre méltó víztározója az Antero Reservoir az US-24 és az US-285 ölelésében. A név a spanyol „delantero” szóból származik, ami „első”-t vagy „fej”-t jelent, mivel ez a víztározó volt az első a South Platte folyón, közel a folyó forrásához.
A következő innen nem messze keletre, az US-24 alatt a Spinney Mountain Reservoir, amely a Spinney Mountain tövében található. A környék a Spinney Mountain State Park része.
Két mérfölddel a Spinney Mountain Reservoir alatt jön a következő víztározó, az Elevenmile Canyon Reservoir.
Az Eleven Mile Canyon-tól útját északkeletre, az US-24-es utat metszve, egyre közelebb jutva Denverhez, halad tovább a Cheesman Lake víztározóig. Nevét a denveri vízi úttörőről, Walter S. Cheesman-ről kapta. Amikor 1905-ben elkészült, a gát a világ legmagasabb gravitációs gátja volt, 221 lábbal (67 méterrel) a meder felett.
A következő víztározó már Denver határában található Strontia Springs Reservoir néven.
A Strontia Springs Reservoir alatt a South Platte áthalad a Waterton kanyonon, mielőtt belépne a Chatfield víztározóba, amely már Denvertől délre található, a város határában. A Chatfield Reservoir a hetedik és egyben utolsó gát a South Platte folyón. Ezt követően tovább haladva eljut North Platte városáig, ahol a North Platte folyóval egyesülve folynak tovább Platte River néven.
A transzkontinentális vasút építése során North Platte városát vasúti központtá nevezte ki az Union Pacific akkori főmérnöke, Grenville Dodge. Azért tűnt számára megfelelő helynek, mert közel van a vízhez, és megfelelő távolságra van a nebraskai Grand Island-től. 1866-ban gördült itt át az első vonat az akkor még „Hell on Wheels” nevű városon. Mindössze két évvel később, május 10-én a transzkontinentális vasút East és West szakaszának építői a utah-i Promontory Summit-nál találkoztak, 690 mérföldre keletre Sacramentótól és 1087 mérföldre nyugatra Omahától. A transzkontinentális vasút átszelte a kontinens kétharmadát a Föld egyik legnehezebb terepén. Erre utalva hivatkoztak a munkálatokra „Óriások munkája” („The Work of Giants”) néven.
A vasút közelsége miatt vált a város az 1800-as évek végén és az 1900-as évek elején a Buffalo Bill Cody’s Scouts Rest Ranch otthonává, tehát a vasútnak köszönhetően lehetett a Buffalo Bill’s Wild West Show-t szállítani USA szerte.
Amint azt előbb említettem, a Canteen District városnegyedben tett jószolgálati cselekedetek is a vasútnak köszönhették kialakulásukat, hiszen a vasúti csomóponton 1941 és 1946 között a fegyveres erők több millió tagja utazott át, és szolgálták ki őket élelemmel, amikor a vonatok 10-10 percre megálltak a városban.
A személyszállító vasúti szolgáltatást 1971-ben, mintegy 105 éves működés után szüntették meg ezen a területen. A személyvonatok romantikáját és luxusát az autók és a légi közlekedés vették át.
Ma a Bailey Yard, amit a Union Pacific egyik korábbi elnökéről, Edd H. Bailey-ről neveztek el, a világ legnagyobb vasúti teherpályaudvara. A hatalmas, 2850 hektáron, 8 mérföldnyi hosszúságban elterülő Bailey Yard minden nap 10 ezernyi vasúti kocsit kezel. Ezek közül kb. 3000-et kell szétválogatni, hogy rakományuk a megfelelő célállomásra jusson el. A folyamat a Golden Spike-toronyból és a Látogatóközpontból követhető.
A pályaudvar a kulcsfontosságú kelet-nyugati és észak-déli vasúti folyosók kereszteződésében található, Amerika legforgalmasabb teherszállító vasútvonalán, emiatt a Union Pacific vasúti hálózat kritikus elemének számít.
A Bailey Yard 17 fogadó- és 16 induló vágánnyal rendelkezik.
A keletre haladó vonatok számára 34 láb magas, a nyugat felé tartóak számára pedig 20 láb magas guruló dombot használva percenként négy vasúti kocsit lehet a 114 fogadó vágány egyikébe gurítani.
A Bailey Yard egyúttal javítóműhelyként is funkcionál, a nap 24 órájában, a hét minden napján nyitva tartva. Az üzemanyagtöltő- és szervizközpont havonta több mint 8500 mozdonyt kezel.
A Dwight D. Eisenhower National System of Interstate and Defense Highways, közismert nevén az Interstate Highway System vagy Eisenhower Interstate System, szabályozott használatú autópályák hálózata, amely az USA Nemzeti Autópálya-rendszerének (National Highway System) részét képezi. Ez az autópálya-hálózat kiterjed az Egyesült Államok egész területére, beleértve Hawaii-t, Alaszkát és Puerto Rico-t is.
A XX. században az Egyesült Államok Kongresszusa az 1916-os Federal Aid Road Act révén kezdte finanszírozni az utak építését és fenntartását, köszönhetően a motorizáció terjedésének. Az 1921-es Federal Aid Highway Act törvény elfogadását követően hozzáláttak a nemzeti úthálózat kiépítéséhez. 1926-ban létrehozták a United States Numbered Highway System útszámozási rendszert, amellyel az utak egységes számozását írták elő. Ezzel az utak államilag finanszírozottak és karbantartottak lettek, bár még kevés nemzeti szabvány létezett az úttervezésre.
Miután Dwight D. Eisenhower 1953-ban elnök lett, kormánya javaslatot dolgozott ki egy államközi autópálya-rendszerre, ami végül az 1956-os Federal-Aid Highway Act törvénybe iktatását eredményezte.
Ettől kezdve az államközi utakat autópályának tervezték, nemzeti szinten egységes építési és jelzési szabványokkal. A rendszerbe ugyan már beépültek egyes, korábban épült utak, a legtöbb útvonal azonban teljesen új volt.
Az eredeti államközi autópálya rendszer megépítését 1992-ben nyilvánították befejezettnek annak ellenére, hogy az eredeti 1956-os tervtől számos helyen eltértek, és számos szakasz nem felelt meg teljesen a szövetségi szabványoknak. Mindezzel együtt az Interstate Highway System építése körülbelül 114 milliárd dollárba került (ez 2023-ban 618 milliárd dollárnak felelt meg). Az autópálya hálózat természetesen tovább bővül, mivel a szövetségi finanszírozás biztosítja új útvonalak létrehozását is, így számos jövőbeni államközi autópálya tervezése vagy építése van folyamatban.
Bár az autópálya rendszert jelentős mértékben a szövetségi kormány finanszírozza, az Interstate Highways annak az államnak a tulajdonában van, amelyben épültek. Néhány kivételtől eltekintve minden államközi útnak meg kell felelnie bizonyos szabványoknak, például a szabályozott hozzáférésnek, sorompóknak, egy elválasztó sávnak a szembejövő forgalmi sávok között, és több forgalmi sávnak. Tiltottak az útkereszteződések, így a közlekedési lámpák is, és a szövetségi közlekedési táblák elhelyezése is előírás.
Az államközi autópályák számozási sémája miatt az elsődleges államközi útvonalakhoz egy- vagy kétjegyű, a hosszabbakból kiágazó rövidebb (elkerülő, körgyűrű, üzleti stb.) útvonalakhoz pedig háromjegyű számokat rendelnek, ahol az utolsó két számjegy megegyezik a szülőútvonallal. A számozás érdekessége, hogy az észak-déli irányú utak számozása I-5-től I-95-ig, tehát páratlan számokkal azonosítottak. Ezzel szemben a kelet-nyugati irányú útvonalak számozása délről indul az I-10-el, és a kanadai határ közelében végződik az I-90/I-94-el, vagyis páros számozásúak.
Bár a szövetségi jogszabályok kezdetben tiltották útdíj szedését, egyes államközi útvonalak ma is fizetősek.
A forgalom nagyságára jellemző, hogy ezeken az autópályákon az összes évi járműforgalom kb. 25%-a halad át. Az autópálya rendszer teljes hossza 2022-ben 48,890 mérföld (78.680 km).
Tehát, minden olyan autópályán találkozni fogsz ezzel a táblával, amely az Interstate Highway System autópálya hálózat része.
Ogallala az északi síkság kapuja volt 1870 és 1885 között. Ezt a várost is a vasút alapította 1867-ben, de igazából csak az 1870-es évektől kezdett állandó lakossággal bírni, amikor a wyomingi és montanai marhatulajdonosok Ogallala szállodájában és szalonjaiban kezdtek találkozni a texasi szarvasmarha-kereskedőkkel, megalkudva a marhák árain. Az arany csengett az asztalon, a szeszes ital folyt a bárpulton, és időnként a vér a padlón, miközben egy-egy golyó néhány szerencsétlen tehenész halálát okozta a „Tuck’s Saloon” padlódeszkáján.
A város nevét a környéken élő Ogala sziú (sioux) indián törzsről kapta. Az indiánok a város nevét Ogala-nak írták, és Okladának ejtették. Az ogala szó jelentése „szétszórni” vagy „szétszórni a dolgaid”. Az eltelt évek alatt az Ogallala városnevet számos alakban írták (például Ogallalah, Ogallalla), mielőtt megegyeztek volna az Ogallala írásmódban.
Az első fehér férfiak, akik erre a területre jöttek, a St. Louis-i trapperek voltak, akik kijöttek a Republican folyó mentén élő pawnee (páni) indiánokkal. Az északra élő sziú indiánok azonban nem voltak barátságosak, és állandó fenyegetést jelentettek a kihelyezett csapdák számára.
Utánuk jöttek az Oregon Trail-t követők. Ezeknek az embereknek a védelme érdekében a kormány erődöket állított fel az ösvény mentén. Aztán jött az Union Pacific Railroad. Ennek köszönhetően alakult meg Ogallala 1867 körül. A telepesek követték a vasutat nyugat felé, a tenyésztők meg jószágaikat Ogallalába hajtották, hogy keletre szállítsák, vagy eladják Montana és Wyoming tenyésztőinek.
Ogallala korai története nem volt látványos; csak egy szakaszház és víztartály volt itt található a vasút számára. Majd 1868 tavaszán megjelent három férfi, akik meghatározták Ogallala sorsát. Ezek a férfiak a Longergan fivérek és Louis Aufdengarten voltak. A Lonergan fivérek a Union Pacific Railroad építési munkáira érkeztek, és a síkság megtetszett nekik, és Ogallala is felkeltette a figyelmüket.
1876-ra Ogallala megváltozott: üzletek sora nyílt a vasúti sínektől délre, az ún. Railroad Street mentén. Az Aufdengarten vegyesbolt az utca és a Platte folyóhoz délre vezető ösvény kereszteződésének sarkán nyílt meg. Ezen az ösvényen húzódott a város többi része is. Megnyílt „The Cowboy’s Rest” és a „Crystal Palace” nevű szalon. Közben Crook tábornok és Miles ezredes 1876 őszének és telének katonai hadjáratai véget vetettek az indián fenyegetésnek.
1880-ra Ogallala már egy bíróságból, egy iskolából, egy szállodából, két lakóházból és huszonöt állandó lakosból állt. A téli és kora tavaszi hónapokban az élet sivár volt. Június 1-je után a város nyüzsögni kezdett, amikor megérkeztek az első texasi csordák. A három nyári hónap alatt fellendült az üzlet – tíz-tizenkét csorda, egyenként kétezer-ötszáz állatból érkezett rendszeresen a várostól délre. A több száz vendég számára nehéz volt hálószobát és étkezést találni. Augusztus végén a texasiak visszaindultak Texasba. Novemberre Ogallala ismét csendes és békés unalomba fulladt.
1882-1884 között számos telepes és földműves érkezett Ogallalába.
1884-ben az ún. texasi láz először júliusban jelent meg Ogallala közelében, nyilvánvalóan texasi szarvasmarhákkal érkezve. A betegség gyorsan terjedt, és nagyon súlyos veszteségeket okozott az állattartóknak. A tenyésztők követelték, hogy a texasi szarvasmarhákat tiltsák ki Nebraskából. Ez azonban betett Ogallala szarvasmarha-kereskedésének is. Emiatt a város a vad-erőszakos élet után békés gazdatelepüléssé vált.
A szarvasmarha-kereskedelem később ismét fellendült, de módosult formában. Ogallala ismét a Platte-völgy kereskedelmi központja lett, de soha többé nem volt az a nyüzsgő „marhaváros”, amely 1870 és 1890 között volt.
A McConaughy-tó egy víztározó a North Platte folyón, 9 mérföldre (14 km-re) északra Ogallala városától. A víztározót Charles W. McConaughy gabonakereskedőről és a nebraskai Holdrege polgármesteréről, a projekt egyik vezető támogatójáról nevezték el. Bár nem élte meg a projekt befejezését, vezetése és kitartása végül a víztározóval hozzásegítette Nebraskát a nemzet egyik vezető mezőgazdasági államává válni.
A víztározót keleti végén a Kingsley Hydroplant vízerőmű és gát (Kingsley Dam) zárja le, hasznosítva, illetve felduzzasztva a North Platte River vizét. A gát a nevét George P. Kingsley bankárról kapta, aki McConaughy mellett népszerűsítette a víztározó kialakításának szükségességét.
A tó 22 mérföld (35 km) hosszú, legszélesebb pontján 4 mérföld (6,4 km) széles, a gát közelében pedig 142 láb (43 m) mély. A gát és a vízerőmű 1936 és 1941 között épült. A megtelt tározó kapacitása 1,740,000 hektárláb (2,15 km3 ), 35,700 hektáron (144 km2 ) és 76 mérföldnyi (122 km) partszakasszal rendelkezik, így ez a legnagyobb víztározó Nebraska államban.
A víztározó és a gát vize öntözésre, villamos energia termelésre, illetve szabadidős tevékenységekre használt.
A North Platte River a Platte River egyik fő mellékfolyója, a másik a délebbre folyó South Platte River. A két folyó North Platte városánál egyesülve forrása a Missouri mellékfolyójának, a Platte folyónak. A North Platte River körülbelül 716 mérföld (1152 km) hosszú utat tesz meg Colorado állambeli forrásától Wyoming és Nebraska államokon keresztül North Platte városáig.
A folyó forrása tehát a Colorado állambeli Jackson megye. A megyét körülvevő Sziklás-hegységben legalább tizenkét 11,000 láb (3400 m) feletti csúcs található, és a folyó köztük ered, a Grizzly Creeks és Little Grizzly Creeks összefolyásával. Jackson megyéből a folyó körülbelül 200 mérföldre (320 km-re) északra folyik a Routt National Forest és a North Park érintésével a wyomingi Casper-ig. Casper után a folyó kelet-délkeleti irányba fordul, és körülbelül 350 mérföld (560 km) utat tesz meg a nebraskai North Platte városáig. Egyesülve a South Platte folyóval alkotja a Platte folyót, amely a Missouri folyóba, az pedig a Mexikói-öbölbe ömlik. Hosszának nagy részén csak kenuval, kajakkal vagy gumitutajjal hajózható.
A North Platte River fontos nyugati irányú útvonala volt a nyugati irányú terjeszkedésének. Az utazók számára alapvető volt állataik és maguk számára a víz és a legelő biztosítása, így vándorlásuk során többnyire a folyóvölgyeket követték. Ezek az ösvények a Missouri folyótól, a Platte folyótól és a North Platte folyótól kezdve Nebraskán és Wyoming egyes részein át egészen a Sweetwater folyóval való összefolyásig terjedtek. Körülbelül 50 mérfölddel (80 km-el) Casper területén túl, Wyomingban a fő útvonalak elhagyták a North Platte-völgyet, majd a Sweetwater River völgyét és más folyóvölgyeket követtek tovább nyugat felé.
A North Platte folyó menti nyomvonalról először Wilson Price Hunt, az Astor-expedíció résztvevője írt, aki 1811-ben utazott erre, visszafelé haladva a Missouri folyóhoz a Columbia River mellett újonnan alapított Fort Astoria-ból. Ez az út azonban feledésbe merült, mígnem Jedediah Smith és más trapperek 1823-ban újra felfedezték az útvonalat. A Platte, North Platte és Sweetwater folyók mentén húzódó ösvény a prémkereskedők nyári Rocky Mountain Rendezvous találkozójának fő ösvényévé vált.
1824-ben a hegylakók és prémvadászok áruit szállító öszvérfogatok voltak az elsők, amik rendszeresen használták ezt az ösvényt. A prémkereskedők visszaútjuk során keletre szállították a prémeket. Ez a kereskedelmi útvonalat még 1840 körül is használták.
1832 körül a Platte, North Platte és Sweetwater folyók mentén vándorló prémkereskedők az ösvényt a Missouri folyótól a wyomingi Green Riverig vezető kocsiúttá fejlesztették.
A prémkereskedők nyomait követve a North Platte folyó északi és déli partja mentén kialakított fő vándorlási útvonalak az Oregon (1843-1869), a California (1843-1869), a Mormon (1847-1869) és a Bozeman (1863-68) Trail voltak.
A North Platte folyótól északra húzódó ösvények eredetileg Fort Laramie közelében keresztezték a North Platte folyót , hogy a déli oldalon csatlakozzanak az eredeti Oregon és California Trail útvonalhoz.
1850-ben a Child’s Route (Child’s Cutoff) kibővítette az északi ösvényt a mai Casper (Wyoming) területére. A Wyoming-i Fort Laramie-től Casperig terjedő területen vándorolva azonban a fő vízforrást a North Platte folyóba ömlő patakok jelentették.
The wagon road used at that time is still visible nearby. The Oregon Trail passed here, and the area surrounding the house was used by early travelers to repair damages caused by the hazardous trip down Windlass Hill.
This site was used July 29 - 30, 1967, as the stage setting for the “Ash Hollow Centennial Pageant” when a nearby sod house was reconstructed. Funds from this successful historical event provided this marker.
Windlass Hill úttörő tanya: A jelzőt körülvevő kövek Dennis B. Clary tiszteletes, úttörő metodista miniszter tanyájának maradványai, aki 1899 május 22-én kapta meg a tanyája építéséhez szükséges engedélyt. Clary úr 1822 szeptember 1-jén született, Maryland államban, és 1885-ben vándorolt Nebraskába. A rendelkezésre álló anyagokból épített lóvontatta szekerével köveket vontatott erre a helyre egy kétszobás házhoz. Évekig ez volt a tájékozódási pont Ash Hollow-ban, és a Windlass Hill helyét jelölte. Népszerű megállóhely volt az Észak-Platte-völgy területéről a mintegy húsz mérföldre délre fekvő Big Springs-i vasúthoz utazó telepesek számára.
A közelben ma is látható az akkori kocsiút. Az Oregon Trail itt haladt el, és a házat körülvevő területet a korai utazók használták a Windlass Hill veszélyes lejtőin történő utazás okozta károk helyreállítására.
1967 július 29-30. között ezen a helyen tartották a „Ash Hollow Centennial Pageant” eseményt, amelynek során rekonstruáltak egy közeli gyepházat. A sikeres történelmi eseményen gyűjtött pénzből állították fel ezt a táblát.
Ash Hollow: Ash Hollow az Oregon Trail híres állomása volt. Az ösvény egyik ága erre, északnyugat felé futott tovább a South Platte folyó Lower California Crossing nevű átkelőhelyétől, Brule-től néhány mérföldre nyugatra, és itt ereszkedett le az Északi Platte-völgybe. A kőrisfa növekedéséről elnevezett üregbe a délre található Windlass Hill-ről leereszkedve érkeztek az utazók. A szekereket kötelekkel kellett leengedni a meredek lejtőn. Ash Hollow vízével, fáival és füvével kellemes érzéssel töltötte el az utazókat a South Platte-i fárasztó vándorlás után, így általában megálltak itt pihenni és a felszerelést átnézni. Egy trapper elhagyott kunyhója nem hivatalos postahivatalként szolgált, ahol a leveleket letétbe helyezhették, hogy a kelet felé utazók visszavihessék azokat az „államokba”. Rachel Pattison és más emigránsok sírjai a közeli temetőben nyugszanak. 1855-ben az innen északnyugatra fekvő Blue Water Creek-nél jelentős harcokat vívtak, amikre általában Ash Hollow-i csatákként hivatkoznak. Az 1854-es grattani mészárlás után Harney tábornok erői megbüntették az indiánokat, és megtámadták Brule Sioux Little Thunder bandáját, miközben az Indiánok megpróbáltak tárgyalni - sok embert megöltek, és elfogták a banda életben maradt tagjait.
„Rachel reggel beteg lett, éjjel meghalt.” – Így jegyezte fel a huszonhárom éves Nathan Pattison két hónapos felesége, Rachel Warren Pattison halálát. Nathan és Rachel 1849 április 3-án házasodott össze az illinois-i Randolph megyében. Egy héttel később úgy döntöttek, hogy az Oregon Trail-en utaznak Oregonba Nathan családjával. Június 18-án elérték Ash Hollow-t, és megálltak javítási munkákat végezni. Másnap Rachel kolerás lett, és az orvosok segítsége ellenére mindössze 12 órával később meghalt. 18 éves volt. Az ő ösvény menti sírja volt az első az Oregon Trail vagy Ash Hollow temetőben. Rachel eredeti síremlékét egy zászlórúd és egy emlékmű őrzi.
Nem hinnéd, de Lewellen is nevezetes település, még ha lakosainak száma nem éri el a 300-at sem. A környék első lakosa Samuel P. Delatour volt, aki 1884-ben telepedett le Blue Creek-ben. A falut jóval később, 1906-ban alapították, nagyjából akkor, amikor a vasút ideért. Nevét Frank Lewellenről kapta, aki 1886-ban érkezett ide egy kis boltot nyitva, ahol a postát is üzemeltette. A lakosság száma 1919 végén körülbelül 400 volt, de ez sajnos máig mindössze a felére apadt.
Lewellen az 1855 szeptemberi Ash Hollow-i csatáról (Blue Water Creek-i csata vagy Harney-mészárlás) híresült el, amit az első sziú háború (First Sioux War) részeként a környéken vívott a United States Army 600 katonája William Selby Harney parancsnoksága alatt. A meglepetésszerű büntető hadjárat a közeli Brule Sioux tábor ellen irányult, amit Little Thunder főnök vezetett, megtorlásul az ún. grattani incidensre (Grattan incident). Összesen 86 sziút öltek meg, köztük nőket és gyerekeket, és további 70 nőt és gyermeket vetettek fogságba.
A játékban sajnos nem jelenik meg a Blue Creek, hiszen ahogy elhagytam a települést, máris a vasúti felüljárónál találtam magam, a patak azonban a kettő között folyik. Ha megnézed a Google Térképet, ahol a patak metszi az US-26-ot, délre találod a Battle of Blue Water Nebraska Historical Marker tábla, északra pedig Bluewater Battlefield néven megtalálod a patak mellett a volt sziú tábor helyét is. Ha olyan szerencsés vagy, hogy fel tudod keresni a két helyszínt, akkor a környékbeli farmer utak mindkettőhöz eljuttatnak…
Bridgeport Morrill megye székhelyeként sem sokkal nagyobb település, mert mindössze másfélezer lakosa van. A várost 1900-ban a Burlington Railroad állomásaként alapítottak. A város számos nyugati történelmi ösvényen vagy annak közelében található, mint például az Oregon Trail, a California Trail, a Mormon Trail, a Pony Express Trail és a Sidney-Black Hills Trail. A Bridgeport-tól délre található Courthouse & Jail Rock agyagból és homokkőből álló két monolit számos utazó viszonyítási pontja volt – innen már nem voltak messze a következő útjelzők, a Chimney Rock és a Scotts Bluff.
Hogyan alakult meg Bridgeport? 1876-ban Henry T. Clarke hidat épített a North Platte folyón, három mérföldre a folyásiránnyal szemben Bridgeport jövőbeni helyétől, hogy megkönnyítse a Sidney-ből a Black Hills aranybányász városaiba vezető ösvény bejárását. A sidney-i rakomány és a bányákból származó arany közel egy évtizeden keresztül áramlott a hídon. Eközben a közelben megszületett egy Camp Clarke nevű falu.
A North Platte-völgybe érkező vasútnak köszönhetően megalakult Bridgeport, ami számos telepest vonzott a térségbe. Majd az 1900-as évek elején az öntözés elősegítette a mezőgazdaság fejlődését és a népesség további növekedését. Bridgeport 1908-ban lett az újonnan kijelölt Morrill megye székhelye.
Huh, látnivalókban és ismeretekben gazdag nap volt a mai, szerintem nem csak én, Te is elfáradtál közben. Tegyük el magunkat holnapra, és mielőtt leszállítom a raklapokat, tegyünk egy kört Scottsbluff körül, mert sejtésem szerint igen látványos lesz a holnapi nap is…beálltam hát a garázsomba, és másnapra virradóra útnak indultam Scotts Bluff felé!
Scottsbluff Scotts Bluff megyében, a Great Plains régióban, a North Platte folyótól északra, az US-26 autópálya mentén található. A Nebraska Panhandle legnagyobb városa és Nebraska 13. legnépesebb városa a maga kb. 14 ezer fő lakosságával. Maga a város persze jóval nagyobb, mivel mára egybeépült a folyó túlpartján kialakult Terrytown és Gering településekkel.
A várost 1899-ben alapította a Lincoln Land Company, a Burlington Railroad leányvállalata, elsőként a régióban. 1900-ban megérkezett maga a vasútvonal is.
A város nevét egyrészt a közeli bluff-ról, szikláról (vagy cliff-ről), másrészt Hiram Scott-ról (1805-1828), a Rocky Mountain Fur Company szőrmekereskedőjéről kapta, akire 1828-ban a szőrmeexpedícióról hazatérők bukkantak rá holtan a közelben. A környéken élő lakoták a várost pȟaŋkéska wakpá otȟúŋwahe-nak, vagyis a Platte folyó városának nevezték.
A város gazdaságát a cukorgyár, a közeli Oregon Trail, a Scotts Bluff és a Chimney Rock természeti képződmények mint turistalátványosságok erősítik. A város egyben egyfajta egyetemi város is, mert a Western Nebraska Community College mellett számos oktatási intézmény, mint például a University of Nebraska Medical Center College of Nursing, a Chadron State College és a University of Nebraska (Panhandle Research and Extension Center). A város légiközlekedését a Western Nebraska-Scottsbluff Regional Airport szolgálja ki.
Chimney Rock: A North Platte folyó völgye felett 470 láb magasra kiemelkedő Chimney Rock délen a legismertebb természetes képződmény a Kalifornia, Oregon és Utah felé vezető szárazföldi útvonalak mentén. A Chimney Rock iránytűként szolgált azon korai szőrmekereskedők, trapperek és hegyi emberek számára, akik a Sziklás-hegységből a Missouri folyó felé tartottak. A későbbi bevándorlók számára a magányos torony jelezte a síksági utazás végét és útjuk zord hegyi szakaszának kezdetét. A formáció csúcsa az alapjától számolva 325 láb magasan van. A Chimney Rock Brule környéki agyagból áll, vulkáni hamu és Arickaree homokkő köztes rétegekkel. Utazók ezrei vésték a nevüket a puha kőzetbe, hogy majd ezek a feljegyzések eltűnjenek a természet erői által. Ez az erodált nevezetesség ma már kisebb, mint ami a terület korai látogatóit fogadta, de jelenléte a közeljövő generációi számára biztos. 1941-ben a formációt tartalmazó nyolcvan hektáros területet az akkori tulajdonos Roszel F. Durnal család a Nebraska State Historical Society-nak adományozta. 1956-ban Norman és Donna Brown újabb földterületet adott a Társaságnak. Ugyanebben az évben a szövetségi kormány a Chimney Rockot National Historic Site-nak nyilvánította.
A fuvar adatai:
ATS verzió: 1.50.1.5s.
Rögzítés dátuma: 2024 május 20.
Típus: Külső megbízás.
Kiindulás-cél: McCook (NE), Wallbert – Scottsbluff (NE), Equos Power Transport.
Tervezett/megtett távolság: 253/691 mérföld.
Időpont: Szerda, 7:00 – Csütörtök, 19:38 (valós menetidő 1 óra 59 perc), fáradás szimulálása kikapcsolva.
Vontató: International LT Skyrise Sleeper (565 LE, 18 sebességes).
Fülkefestés: Slam Dunk!, Touchdown! (Sports PJP).
Pótkocsi/Szállítmány: 3-tengelyes függönyös/Raklapok.
Érintett települések (állam): McCook (NE), North Platte (NE), Ogallala (NE), Lewellen (NE), Bridgeport (NE), Scottsbluff (NE).
Steam Személyes teljesítmény: Juhé! Vár a kukoricacsuhé! (7-8/12), Kukor Ica nyomában (2-3-4-5/9).
World of Trucks esemény: Cruising Nebraska (6/12).
Látnivaló: A Golden Spike-torony, A McConaughy-tó, Chimney Rock, A Scotts Bluff nemzeti emlékhely.
Látványosság: A Prairie Arts galéria.
Historical Marker: Windlass Hill Pioneer Homestad, Ash Hollow, Chimney Rock.
Rejtett út: (1) Ogellala után az US-26-on Lewellen felé haladva, balra fogsz látni egy barna „Windlass Hill, Ash Hollow State Historical Park” táblát. A bekötőút elvezet a Nebraska Historical Marker-Windlass Hill Pioneer Homestad táblához. (2) Közelítsd meg a Scotts Bluff National Monument-et Scottsbluff városát nyugat felé elhagyva az US-92, majd az Old Oregon Trail úton. Ha odaértél a Museum and Headquarters táblához, most még ne fordulj le, hanem menj egyenesen tovább a műúton! Mehetsz tovább egyenesen a műúton, vagy lefordulhatsz jobbra, átgázolva a két közlekedési bójával rejtett újabb elkerülő útra. Az út végén vár a Chimney Rock rejtett látnivaló. (3) Hajts be A Scotts Bluff nemzeti emlékhely látógatóközpontjába, és hajts egyenesen a kapuhoz! Haladj át rajta, így feljuthatsz a hegy tetején kialakított kilátóhoz és parkolóhoz.
VÉGE.
