Útmutató a Texas Lelkes történész Steam Személyes teljesítmény eléréséhez

A Texas DLC-vel megjelent Steam Személyes teljesítmények egyike a Lelkes történész, amely az egyik legnehezebben teljesíthető kihívás. Bejegyzésemben bemutatom azt a cikket, amellyel reményeim szerint segíteni tudok, hogy minél könnyebben megfelelhess ennek a kihívásnak.

A Texas DLC-vel megjelent Steam Személyes teljesítmények egyike a Lelkes történész, amely az egyik legnehezebben teljesíthető kihívás, mivel a 30 felkeresendő hely igen nagy szám, másrészt az utakon ugyan sokat segítenek a barna HISTORICAL MARKER és a kék PICNIC AREA HISTORICAL MARKER feliratú táblák – már amelyikhez van -, de számosra nem utal semmi. Készítettem egy cikket, amelyben segítek felfedezni az összes emlékhelyet.

Nos, mielőtt elszörnyednél, hogy milyen sok emlékhelyet kell felkeresned, nézd csak meg az alábbi listát – a Texasban létrehozott több mint 20 000 történelmi emlékhelyből a játékba összesen 57 darab került, ebből kell legalább 30-at felfedezned a teljesítéshez…jó szórakozás a megtalálásuk…

Három részre osztottam az emlékhelyeket: az első 19-et itt, a második és harmadik adagot pedig itt és itt találod, természetesen ábécé sorrendben. Minden történelmi emlékhely felkeresését egy-egy képpel segítem: az egyiken a táblák fordítását találod, míg a térképen az emlékhely megközelítéséhez nyújtok segítséget. A #-el jelzett sorszám a hivatalos Texas Historic Sites Atlas oldalról való.

Végül még egy kis segítség: az alábbi térképeken bejelöltem az egyes helyszíneket, a sorszám a történelmi emlékhely cikkbeli sorszáma. Ezeket a térképeket megtalálod az első adag végén.

A térképen északnyugat Texas történelmi emlékhelyeit látod Amarillo-Lubbocktól Wichita Fallsig.
A térképen északnyugat Texas történelmi emlékhelyeit látod Amarillo-Lubbocktól Wichita Fallsig.
A térképen közép Texas történelmi emlékhelyeit találod.
A térképen közép Texas történelmi emlékhelyeit találod.
A térképen Texas Mexikóval és a Mexikói öböllel határos területének történelmi emlékhelyeit találod.
A térképen Texas Mexikóval és a Mexikói öböllel határos területének történelmi emlékhelyeit találod.
A térképen délnyugat Texas történelmi emlékhelyeit találod.
A térképen délnyugat Texas történelmi emlékhelyeit találod.

Sok sikert kívánok a kihíváshoz!

VÉGE.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email
Print
Címke , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.