ATS gyors fuvar: Wichita (KS) – Raton (NM)

Az Oklahoma DLC megjelenésével egyidőben kapunk Steam Személyes teljesítményekkel támasztott kihívásokat is. Ez a fuvar A repülés fővárosa kihívás teljesítéséhez szükséges harmadik fuvarom, amin ismét sugárhajtómű légbeömlő-burkolatot kell szállítanom Wichita városából az új-mexikói Ratonba.

A gyors fuvar lényege, hogy hívásra kell a megbízónál teremnem, és az alám rakott szerelvényt kell elhúznom A-ból B-be. Egy ilyen fuvar kitűnő alkalom a megbízók megismerésére és a munkám megismertetésére, valamint a különféle nyergesvontatók és szállítmányok vontatásának kipróbálására.

Sok esetben egy-egy Steam Személyes teljesítmény által támasztott kihívás teljesítéséhez is gyors fuvarra van, lehet szükség. Így van ez most is, amikor a Kansas DLC-hez kapott A repülés fővárosa kihívás teljesítéséhez szükséges harmadik fuvart bevállaltam. Ez a kihívás egy-egy Repülőgépszárny és Sugárhajtómű légbeömlő-burkolat szállítását igényli a wichitai  Darwing, Global Sky Services és Wichita Sky Harbor cégekhez vagy cégektől. Tehát összesen 6 fuvarral tudom teljesíteni ezt a kihívást.

A Global Sky Services telephelye a város délnyugati sarkában, a Wichita Dwight D. Eisenhower National Airport mellett van. Jó nagy terület, de már kiismerem magam az első repülős fuvarom óta, így hamar megtalálom a szerelvényt - a vontató egy 605 LE-s motorral és 18 sebességes váltóművel szerelt, 6x4-es alvázú Freightliner Cascadia 72" Sleeper RR. Ez gyártó legerősebb modellje, amit persze a szállítmány nem indokol, de legalább kipróbálhatom a forgalomban. Most nem repülőgépszárnyat, hanem sugárhajtómű légbeömlő-burkolatokat fogok szállítani, amiket egy háromtengelyes síkplatós félpótkocsira rögzítettek, speciális raklapokon. A tank csak félig van tele, így hát muszáj lesz pótolnom, tekintve a 400 mérföldnél hosszabb utat, és számolva a várható terelésből eredő hosszabb úttal.

Utam három államot érint: Kansas-ből indulok, majd áthaladok Oklahoma északnyugati csücskén, végül New Mexico északkeleti részén található Raton városa a célpontom. Egyfolytában nyugat felé fogok haladni, először az I-400-ason, ami Mullinville-nél már az US-54-es számot kapta. Guymon-nál áttérek az US-412-esre, majd Boise City-nél teszek egy apró kerülőt, egy még nem bejárt szakasz miatt. Új-Mexikóba érve Clayton városánál térek rá utam utolsó szakaszára, a Plains to Ports Corridor-nak is nevezett US-87-re, amely elvezet Raton városáig. Mivel délután négy óra is elmúlt, valószínűleg éjjel érkezem...száraz, kiégett aggyal...

A Google Térképen láthatod, merre vezetne az útvonal a valóságban.
A Google Térképen láthatod, merre vezetne az útvonal a valóságban.
Akkor indulhatok is: kihajtva a gyár kapuján, a Turnpike útról felhajtok a KS-15-re, majd arról az I-135-re, Salina felé.
Akkor indulhatok is: kihajtva a gyár kapuján, a Turnpike útról felhajtok a KS-15-re, majd arról az I-135-re, Salina felé.

Wichita [ˈwɪtʃɪtɔː] Kansas legnépesebb városa a maga majd’ 400 ezer fős lakosságával. A város egyben Sedgwick megye megyeszékhelye. Kansas déli-középső részén helyezkedik el, a Great Plains területén, ami időjárását is meghatározza. A városon átfolyik az Arkansas és a Little Arkansas folyó. Utóbbi a városban csatlakozik az Arkansas folyóhoz.

A város területe a régészeti bizonyítékok alapján már i.e. 3000 évvel lakott volt. A bevándorlók érkezése előtt a terület a kiowa törzsé volt. Bár már az 1500-as években lakott volt, a városiasodás csak a terület 1803-as megvásárlását követően indult meg. Kansas állam 1861-ben alakult meg, így a bevándorlók előtt szabaddá vált az út. Az első épületeket 1868-tól építették, mivel a területen átvezetett a Chisholm Trail. Texasból a kansasi vasutak irányába tartó marhahajtások célpontjává vált, így megkapta a „Cowtown” becenevet. Várossá 1870-ben vált. Érdekesség, hogy Wyatt Earp körülbelül egy évig rendőrként szolgált Wichitában, mielőtt átment volna Dodge Citybe.

A XX. század elején a várost is elérték a kőolaj és földgáz kitermelés a környéken felfedezett olajmezőknek köszönhetően. A városban az 1910-20-as években 12 olajfinomítónak adott otthont. Az újabb iparág bővítette a város portfólióját, ami újabb népességnövekedést eredményezett.

A prosperitásnak köszönhetően a város vállalkozói befektettek az újonnan alakuló repülőgépiparba: itt készítette el 1917-ben Clyde Cessna első repülőgépét, 1927-ben megalakítva saját cégét. Őt számos kísérő, kiegészítő repülőgépipari társaság követte, majd megérkezte a mai nagy neveknek számító cégek is.

Az 1920-as-30-as években tehát számos repülőgépipari vállalat települt a városba. Így ma a város joggal büszke 1929-ben hivatalosan kapott Air Capital of the World (A repülés fővárosa) becenevére. Ma is számos ilyen cég (volt meg)található a városban, a legnagyobbak az Airbus, a Cessna, a Learjet, a Spirit AeroSystems vagy a Textron Aviation. Bár a Boeing 2014-ben befejezte itteni működését, amint látod, maradtak bőven. A repülőgépiparhoz repülőterek is tartoznak: a Wichita Dwight D. Eisenhower National Airport délnyugaton, míg keleten a Colonel James Jabara Airport és a Beech Factory Airport szolgálja ki a polgári igényeket, míg délkeleten a McConnell AFB területén a légierő van jelen. Nem véletlen tehát, hogy a játékban is megjelenik a repülőgépipar, illetve az ahhoz kapcsolódó kihívás.

Miközben elhagyom Wichita városát kissé felhős, párás lett az idő - még a rendőrség is megbüntetett, mert az elsötétülő időben elfelejtettem felkapcsolni a fényszórókat.
Miközben elhagyom Wichita városát kissé felhős, párás lett az idő - még a rendőrség is megbüntetett, mert az elsötétülő időben elfelejtettem felkapcsolni a fényszórókat.
Greensburg határában újra kisütött a nap. Így észre tudtam venni a városka határában álló parkoló tábláját, aminek formája nagyon ismerős volt számomra - nem is csalódtam, sejtésem igaznak bizonyult: Kansas első történelmi emlékhelyére bukkantam. Felirata szerint ez a Cannonball Highway, amelynek szövegét angolul és magyarul alul olvashatod.

Cannonball Stage Line Highway: Flamboyant and colorful, Donald R. „Cannonball” Green (1839-1922) ran a stage line connecting the railroad to towns across southwestern Kansas. Green started his first stage service in Kingman in 1876. It ran through Pratt to Coldwater and later to Greensburg, a town he helped found in 1886.
Green’s stage line served areas not reached by the railroad, and for a few years he also carried the mail from Wichita to Kingman. Known for their speed, Green’s coaches were pulled by teams of six or eight horses which were changed every eight to ten miles. More than just a driver, Green was an advisor and teacher, sharing with passengers his knowledge of southwestern Kansas and the prairie landscape.
As the railroads advanced, Green moved his stage service west but stage demand soon dwindled. In 1898 he took a claim in Oklahoma Territory when the Cherokee Strip opened. Although Green also served in the Kansas legislature, he was best known for his stage route between Kingman and Greensburg, the Cannonball Highway, which became U.S. Highway 54.
Green died in Long Beach, California and is buried in Maple Grove Cemetery in Wichita.

Cannonball Stage Line Highway („Ágyúgolyó” postakocsi járat): A pompás és színes Donald R. „Ágyúgolyó” Green (1839-1922) egy postakocsi (stagecoach) hálózatot üzemeltetett, amellyel összekötötte a vasutat a Kansas délnyugati részén fekvő városokkal. Green 1876-ban Kingman-ben kezdte meg szolgáltatását. Innen a vonal Pratton-on keresztül Coldwaterig, majd Greensburgig vezetett, abba a városba, amelyet 1886-ban segített megalapítani.
Green postakocsi hálózata olyan területeket szolgált ki, amelyeket még nem ért el a vasút, így néhány évig Wichitából Kingman-be is vitte a postát. A gyorsaságukról ismert Green postakocsijai hat-nyolcfogatos lovaskocsikból álltak, a lovakat pedig nyolc-tíz mérföldenként cserélték. Green nem csupán hajtó, hanem tanácsadó és tanár is volt, aki megosztotta az utasokkal Kansas délnyugati tájairól és a prériről szerzett ismereteit.
Ahogy a vasút terjedt, Green egyre nyugatabbra helyezte át postakocsi szolgálatát, ennek ellenére a postakocsi igények hamarosan megcsappantak. 1898-ban részt vállalt az Oklahoma Területen a Cherokee Strip konfliktusban. Bár Green a kansasi törvényhozásban is részt vett, leginkább Kingman és Greensburg közötti szakaszáról, a Cannonball Highwayről volt ismert, amely végül az Egyesült Államok 54-es számú főútjává vált.
Green a kaliforniai Long Beach-ben halt meg, és a wichitai Maple Grove temetőben temették el.

Végül magáról a településről is essék szó: Greensburg 1886-os alapítását és nevét tehát Donald R. „Cannonball” Green-nek köszönheti. A település két más dologról is híres: itt ásták ki 1887-1888 között a világon kézzel a legnagyobb, Big Well-nek nevezett ivóvízkutat (ami 1932-ig működött, de felújították és ma látogatható – a víztornyon is látható a „Home of the Big Well” felirat), és a 2007 május 4.-i EF5-ös erejű tornádóról, amely a városka 95 százalékát elsöpörte a föld színéről. A városka lakossága az 1890-es kb. 500 főről kb. 2000 főre gyarapodott, de a pusztítást követően kb. 600 főnyi lakosság távozott.

A következő település az 1886-os alapítású, alig 200 fős lakossággal bíró Mullinville, ami már messziről látszik a hatalmas gabonasilóinak és víztornyának köszönhetően. A települést Alfred A. Mullinról, egy úttörő telepesről nevezték el. Számomra azonban a töltőállomás okoz izgalmat, hiszen itt kényelmesen pótolhattam a naftát. A képen azt látod, ahogy próbálok a tankolás után visszakanyarodni az I-400-ra.

Mullinville után egy újabb történelmi emlékhelyre bukkanok - épp, hogy észreveszem a lemenő nap fényében, így hirtelen fékeznem és tolatnom kell, hogy megtekinthessem.
Mullinville után egy újabb történelmi emlékhelyre bukkanok - épp, hogy észreveszem a lemenő nap fényében, így hirtelen fékeznem és tolatnom kell, hogy megtekinthessem.

Fort Dodge-Camp Supply Military Road: The Fort Dodge – Camp Supply Military Road passed several hundred feet west of this marker. The route was established in 1868 during General Phillip H. Sheridan’s winter campaign against Indians in Texas and the Indian Territory. This ungraded prairie trail, approximately 90 miles long, was important for transporting supplies from Fort Dodge and Dodge City to Camp (later Fort) Supply, in present Oklahoma, and was an important link in the communications system of western outposts. In the 1880s, a government telegraph line was erected along the route of the trail. In Clark County, two 50-foot square fortifications (redoubts) were built to house cavalry patrols assigned to keep the mail and supply route open. In the 1870s and 1880s, the military road served as a branch of the Western Trail over which cattle were driven from Texas to Dodge City and beyond. The present road between Bloom and Ashland follows the Fort Dodge-Camp Supply Military Road.

Fort Dodge-Camp utánpótlás vonal: A Fort Dodge-Camp Supply Military Road több száz lábbal nyugatra haladt el ettől a jelzőoszloptól. Az útvonalat 1868-ban hozták létre Phillip H. Sheridan tábornok indiánok elleni téli hadjárata során Texasban és az Indián Területen. Ez a hozzávetőleg 90 mérföld hosszú, jelöletlen prériút fontos volt az utánpótlás szállításához Fort Dodge-ból és Dodge City-ből a jelenlegi Oklahomában található Camp (később Fort) utánpótlásának szállításához, és fontos láncszem volt a nyugati előőrsök kommunikációs rendszerében. Az 1880-as években a nyomvonal mentén távíró vonalat is kiépítettek. Clark megyében két 50 négyzetláb alapterületű erődítményt (reduut) építettek a posta- és ellátási útvonal nyitva tartásával megbízott lovas járőrök elhelyezésére. Az 1870-es és 1880-as években a katonai út a Western Trail leágazásaként szolgált, amelyen át a szarvasmarhákat Texasból Dodge Citybe és tovább hajtották. A jelenlegi út Bloom és Ashland között a Fort Dodge-Camp Supply Military Roadot követi.

Itt ágazik el az I-400-as Dodge City felé, de én a most már US-54-esen haladok tovább Liberal felé.

Liberal felé haladva keresztezi utamat a Cimarron folyó, amivel legutóbb Woodward és Enid között találkoztam, az US-412-esen haladva. A vasúti híd a Samson of the Cimarron bridge nevet viseli.
Liberal felé haladva keresztezi utamat a Cimarron folyó, amivel legutóbb Woodward és Enid között találkoztam, az US-412-esen haladva. A vasúti híd a Samson of the Cimarron bridge nevet viseli.
Ez itt már Liberal - átjutva ezen a kereszteződésen, figyelj jobbra, és észreveszel egy táblát Dorothy's House Land of Oz Next Right felirattal, ami mögött láthatod Dorothy házát (amit a forgószél felkapott) és magát, a kékruhás Dorothy-t is két napraforgó között az Óz a csodák csodája című 1939-es filmből.

Elsőként Seymour S. Rogers épített házat a város területén 1872-ben. Rogers arról vált híressé a környéken, hogy ingyen adta a vizet a szomjas utazóknak. Állítólag Liberal e kedves cselekedetekre adott általános válaszról kapta a nevét: „That’s very liberal of you.” – „Ez nagyon liberális tőled”.
1885-ben Rogers vegyesboltot épített, és ezzel együtt megszületett az Egyesült Államok hivatalos postája is. Rogers a postát Liberal nevezte el. 1888-ban megérkezett a vasút is. Lakosainak száma addigra már meghaladta a 600-at.

1920-ban a várostól nyugatra, a hatalmas Panhandle-Hugoton gázmező részeként földgázt, 1951-ben olajat fedeztek fel, 1963-ban pedig a világ legnagyobb héliumgyárát nyitották meg. Az olajiparnak köszönhetően a város lakossága ma megközelíti a 20 ezret.

Mire elérem a Kansas-Oklahoma határt, már késő este van, és a Hold is teljes, a maga fenségében szórja ezüst sugarait...
Mire elérem a Kansas-Oklahoma határt, már késő este van, és a Hold is teljes, a maga fenségében szórja ezüst sugarait...
Guymon-ba érve egy csőtörés fogad, amely alatt elhaladva lemosom poros kamionomat.
Guymon-ba érve egy csőtörés fogad, amely alatt elhaladva lemosom poros kamionomat.

A hivatalosan 1901-ben bejegyzett Guymon [ˈɡaɪmən] Texas megye székhelye. A 2020-as népszámláláskor a város lakossága 12,965 fő volt. Guymon a helyi gazdaság központja, amely magában foglalja a búzatermesztést, a szarvasmarha- és sertéstenyésztést, tejtermékek előállítását, valamint az olaj- és földgázkitermelést (Hugoton Gas Field).  Mindezek mellett a szélenergia-termelés és szélenergia-továbbítás 2011 óta sikeresen diverzifikálta a farmerek gazdaságait.

Guymon után továbbra is a Hold ezüstös fényében utazom.
Guymon után továbbra is a Hold ezüstös fényében utazom.
Még a GPS beprogramozásakor döntöttem el, hogy Boise City-t északról közelítem meg, egy még be nem járt útvonalon. Ezt a tervemet kissé késleltette az, hogy behívtak súlymérésre. Ehhez be kellett mennem a városba, majd vissza kellett fordulnom az US-287-eshez, hogy megkerülve a várost, északról hajthassak be. A képen Cimarron sugárutat látod - szemben a Cimarron County Courthouse, jobbra a First Baptist Church, mögötte pedig a víztorony látszik.

Boise City-t 1908-ban ingatlancsalók alapították, akik mindenféle hazugsággal csalták ide a lakosokat, akik mindössze egy pusztát találtak a területen az ígéretek helyett. Ennek ellenére sikerült sokuknak letelepedni, és a várost 1925-ben hivatalosan is beiktatták, vagyis jövőre lesz 100 éves…kíváncsi vagyok, megemlékeznek-e a három gazfickóról…

A város is megszenvedte az 1930-as évek szárazságát és porviharait. Sőt, 1943-ban egy B-17 Flying Fortress a megyei hivatalt tévedésből megszórta gyakorlóbombákkal, amik szerencsére nem sok kárt okoztak. Félrevezették őket a park lámpái… 🤣

Boise City már messze fekszik Oklahoma szívétől, és a Mexikói-öböltől is, így a nedves szubtrópusi éghajlat itt már nem érvényesül – helyette marad a félszáraz éghajlat enyhe, száraz telekkel és hosszú, forró, nedvesebb nyarakkal. A sík vidék és az éghajlat miatt egész évben jellemző a nagy napi hőmérséklet-ingadozás.

Új Mexikóba érve Clayton városa fogad. Itt fordulok rá az US-64-esre, utam utolsó szakaszára. A környék igen régen lakott, ugyanis a várostól északnyugatra, Folsom környékén számos, az amerikai őslakosok legalább 10.000 éves jelenlétére utaló leletet találtak. A fehér telepesek bevándorlása az 1820-as években kezdődött, amikor a terület az USA részévé vált, és megnyílt a Santa Fe felé vezető ösvény (Santa Fe Trail). Az úton 1861-től számos telepes, illetve délről szarvasmarha tenyésztő érkezett a környékre. A város maga csak az 1890-es években kezdett megalakulni. A város fejlődésére szintén nagy hatással volt a Dust Bowl, amely jelentős aszályt, és az azt kísérő porviharokat hozott magával. Clayton hűvös, félszáraz éghajlatú, forró nyárral és hűvös, száraz téllel. A lakosság száma 100 év alatt néhány száz főről 2-300 főre emelkedett.

Az utolsó település, amin áthaladok Des Moines, ami után található egy történelmi emlékhely tábla. A Claytontól északra fekvő Rabbit Ears hegycsúcspárnak állít emléket, amely útirányjelzőnek számított a XIX. században a nyugat felé tartó telepesek számára. A formációt 1963-ban nemzeti történelmi nevezetességnek nyilvánították. Nevét egy indián törzsfőnökről kapta, aki itt halt meg a spanyolokkal vívott csatában 1717-ben.

Hajnali három óra is elmúlt, mire Ratonba érek. Gyorsan megkeresem a 2. utcán a Cimarron utcát, amiről majd az 1. utcára kanyarodva már meg is látom a Bitumen, majd a Rail Export telephelyét.
Hajnali három óra is elmúlt, mire Ratonba érek. Gyorsan megkeresem a 2. utcán a Cimarron utcát, amiről majd az 1. utcára kanyarodva már meg is látom a Bitumen, majd a Rail Export telephelyét.
Utálom a Rail Export ezen kialakítású telephelyeit. három parkolóhelyük van: az egyik a legkényelmesebb, de hosszú szerelvénnyel, oda is próba-cseresznye a sikeres beparkolás; a másik ez, ami szintén rizikós hosszú félpótkocsival; a harmadik szemben, a lerakodott áruk mögött, a vasúti sínpár mellett van - na, oda csak néha sikerül beállnom...

Nos, egy szép, jórészt újdonságokkal szolgáló utam volt - kellemes meglepetésként ért Dorothy háza, de a két felfedezett kansasi történelmi emlékhely is érdekes volt számomra - el is döntöttem, jobban fogok figyelni az út mentén felbukkanó táblákra, biztos jócskán találkozhatok velük Kansas-ben.

A fuvar adatai:
ATS verzió: 1.49.3.2s.
Rögzítés dátuma: 2024 január 2.
Típus: Gyors fuvar.
Kiindulás-cél: Wichita (KS), Global Sky Services – Raton (NM), Rail Export.
Tervezett/megtett távolság: 427/451 mérföld.
Időpont: Szerda, 16:18 – Csütörtök, 3:23 (menetidő 12 óra 5 perc), fáradás szimulálása kikapcsolva.
Vontató: Freightliner Cascadia 72″ Sleeper RR (605 LE-s, 18 sebességes).
Szállítmány: Sugárhajtómű légbeömlő-burkolat.
Érintett települések (állam): Wichita (KS), Greensburg (KS), Mullinville (KS), Liberal (KS), Guymon (OK), Boise City (OK), Clayton (NM), Des Moines (NM), Raton (NM).
Steam Személyes teljesítmény: A repülés fővárosa (3/6).

VÉGE.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email
Print
Címke , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.