ATS gyors fuvar: Wichita (KS) – Denver (CO)

Az Oklahoma DLC megjelenésével egyidőben kapunk Steam Személyes teljesítményekkel támasztott kihívásokat is. Ez a fuvar A repülés fővárosa kihívás teljesítéséhez szükséges második fuvarom, amin sugárhajtómű légbeömlő-burkolatot szállítok Wichita városából a denveri repülőtérre.

A gyors fuvar lényege, hogy hívásra kell a megbízónál teremnem, és az alám rakott szerelvényt kell elhúznom A-ból B-be. Egy ilyen fuvar kitűnő alkalom a megbízók megismerésére és a munkám megismertetésére, valamint a különféle nyergesvontatók és szállítmányok vontatásának kipróbálására.

Sok esetben egy-egy Steam Személyes teljesítmény által támasztott kihívás teljesítéséhez is gyors fuvarra van, lehet szükség. Így van ez most is, amikor a Kansas DLC-hez kapott A repülés fővárosa kihívás teljesítéséhez szükséges második fuvart bevállaltam. Ez a kihívás egy-egy Repülőgépszárny és Sugárhajtómű légbeömlő-burkolat szállítását igényli a wichitai  Darwing, Global Sky Services és Wichita Sky Harbor cégekhez vagy cégektől. Tehát összesen 6 fuvarral tudom teljesíteni ezt a kihívást.

A Darwing telephelye a város keleti részén, a McConnell Air Force Base katonai reptér mellett található, a Spirit Aerosystems hangárainál. Hasonlóan nagy területen terpeszkedik, mint a város másik végén, az előző fuvarom megbízója, a Global Sky Services - így itt is eltartott egy darabig, míg az irodából kisétáltam a szerelvényhez. A vontató egy 565 LE-s Cummings X15 Performance 565 motorral és 18 sebességes Eaton UltraShift FO-22E318B-VXP váltóművel szerelt, 6x4-es alvázú, alvókabinos International LT SkyRise Sleeper. Egy igazi erőmű, áramvonalas felépítménnyel, OVERSIZE LOAD felirattal figyelmeztetve a szembe jövőket a rakományra. A 3 sugárhajtómű légbeömlő-burkolat nem indokolja ezt a szívós és erős nyergest, hiszen a súlyuk mindössze 12 ezer font - amik felfértek egy egyszerű, síkplatós félpótkocsira. A tank majdnem tele van, így egy esetleges terelésnél sem számítok arra, hogy tankolnom kell.

Nos, akkor lássuk, mit mutat a GPS Denver megadását követően: fel kell hajtanom Salina városáig az I-135-ön, majd lefordulok nyugatra az I-70-esre, amin érintem Hays, Colby, majd Burlington városokat, mielőtt elérem Denvert. Bár már 11 óra van, a GPS előrejelzése szerint este 8-ra ott leszek.

A Google Térképen láthatod, merre vezetne az útvonal a valóságban.
A Google Térképen láthatod, merre vezetne az útvonal a valóságban.
Akkor indulhatok is: kihajtva a gyár kapuján, a Turnpike útról felhajtok a KS-15-re, majd arról az I-135-re, Salina felé.
Akkor indulhatok is: kihajtva a gyár kapuján, a Turnpike útról felhajtok a KS-15-re, majd arról az I-135-re, Salina felé.

Wichita [ˈwɪtʃɪtɔː] Kansas legnépesebb városa a maga majd’ 400 ezer fős lakosságával. A város egyben Sedgwick megye megyeszékhelye. Kansas déli-középső részén helyezkedik el, a Great Plains területén, ami időjárását is meghatározza. A városon átfolyik az Arkansas és a Little Arkansas folyó. Utóbbi a városban csatlakozik az Arkansas folyóhoz.

A város területe a régészeti bizonyítékok alapján már i.e. 3000 évvel lakott volt. A bevándorlók érkezése előtt a terület a kiowa törzsé volt. Bár már az 1500-as években lakott volt, a városiasodás csak a terület 1803-as megvásárlását követően indult meg. Kansas állam 1861-ben alakult meg, így a bevándorlók előtt szabaddá vált az út. Az első épületeket 1868-tól építették, mivel a területen átvezetett a Chisholm Trail. Texasból a kansasi vasutak irányába tartó marhahajtások célpontjává vált, így megkapta a „Cowtown” becenevet. Várossá 1870-ben vált. Érdekesség, hogy Wyatt Earp körülbelül egy évig rendőrként szolgált Wichitában, mielőtt átment volna Dodge Citybe.

A XX. század elején a várost is elérték a kőolaj és földgáz kitermelés a környéken felfedezett olajmezőknek köszönhetően. A városban az 1910-20-as években 12 olajfinomítónak adott otthont. Az újabb iparág bővítette a város portfólióját, ami újabb népességnövekedést eredményezett.

A prosperitásnak köszönhetően a város vállalkozói befektettek az újonnan alakuló repülőgépiparba: itt készítette el 1917-ben Clyde Cessna első repülőgépét, 1927-ben megalakítva saját cégét. Őt számos kísérő, kiegészítő repülőgépipari társaság követte, majd megérkezte a mai nagy neveknek számító cégek is.

Az 1920-as-30-as években tehát számos repülőgépipari vállalat települt a városba. Így ma a város joggal büszke 1929-ben hivatalosan kapott Air Capital of the World (A repülés fővárosa) becenevére. Ma is számos ilyen cég (volt meg)található a városban, a legnagyobbak az Airbus, a Cessna, a Learjet, a Spirit AeroSystems vagy a Textron Aviation. Bár a Boeing 2014-ben befejezte itteni működését, amint látod, maradtak bőven. A repülőgépiparhoz repülőterek is tartoznak: a Wichita Dwight D. Eisenhower National Airport délnyugaton, míg keleten a Colonel James Jabara Airport és a Beech Factory Airport szolgálja ki a polgári igényeket, míg délkeleten a McConnell AFB területén a légierő van jelen. Nem véletlen tehát, hogy a játékban is megjelenik a repülőgépipar, illetve az ahhoz kapcsolódó kihívás.

Hamar elérem Salina városát. Az autópálya nyugat felől elkerüli a várost, így csak a felüljáróról vethetek rá egy pillantást.
Hamar elérem Salina városát. Az autópálya nyugat felől elkerüli a várost, így csak a felüljáróról vethetek rá egy pillantást.

Salina [səˈlaɪnə], Saline megye székhelye. Röviddel a terület gyarmatosítása előtt, az 1700-as évek elején ez a terület a Kansa nép (Kaw Nation, nyelvük a kanszai, amely sziú nyelvjárás) nyugati területe volt. Először Franciaország kérte Louisiana részeként, majd az Egyesült Államok vásárolta meg 1803-ban, amely így 1854-ben Kansas Territory néven szervezett terület része lett. Az Egyesült Államok erődöket létesített az egész területen, hogy biztonságot nyújtson a már kialakított kereskedelmi utak számára, beleértve a Smoky Hill-ösvényt (Smoky Hill Trail) és a Santa Fe-ösvényt (Santa Fe Trail).

A területen számos indián törzs élt, illetve nyomult be a területre, ami miatt az 1850-70-es évekig veszélyes környéknek számított. Az indián törzsek villongásainak leverését követően azonban a város fejlődésnek indult: 1858-ban visszatértek első lakói, egy skót presbiteriánus rokonság. Az első épületet, egy kétszintes lakóházat, ami egyben a Campbell család üzlete volt, a mai 5th St és az Iron Ave délnyugati sarkában, a Founders Park közelében építették. Az állandó törzsi támadások miatt az első vízkút védelmére egy háztömbnyire nyugatra egy szekérkört is építettek. Campbelléknél született az első túlélő telepes a környéken, Christina néven.

1867-ben megérkezett a vasút is a Pacific Railway építésével, amely Salinán át Denverbe tartott. Salin a városi rangot 1870-ben kapta meg. A vasút 1872-ben hozta magával a szarvasmarha-kereskedelmet, ami Salinát szarvasmarha-várossá változtatta. Ez nem tartott sokáig, mivel az 1870-es évektől a búza vált a térség meghatározó növényévé: gőzüzemű lisztmalmokat építettek, a mezőgazdaság pedig a helyi gazdaság motorjává vált. 1874-ben egy salinai lakos, ER Switzer bemutatta a lucernát a terület gazdálkodóinak, mire termesztése elterjedt az egész államban. 1880-ra a város területi ipari központtá vált, ahol több malom, kocsi- és kocsigyár, valamint mezőgazdasági gépgyár található. 1889-ben megnyílt a farmergyártó Lee eredeti ruhagyára. A következő évtizedben három vasútvonal épült a városon keresztül. A nagykereskedelem és a malomipar sikere az 1900-as évek elejére lendítette fel igazán a Salina fejlődését, így volt idő, amikor állam a harmadik és a hatodik legnagyobb gyártónak számított az Egyesült Államokban.

1943-ban az amerikai hadsereg létrehozta a hadsereg Smoky Hill repülőterét a várostól délnyugatra. A létesítmény a stratégiai bombázó egységek bázisaként szolgált a második világháború idején. Bezárták, majd 1951-ben Schilling légibázis néven újranyitották. 1965-ben végleg bezárták a bázist, de Salina városa megvásárolta és Salina városi repülőterévé és ipari parkká alakította át – és igen, ide vezet a Schilling út, amelyen majd megközelítem a Flavorfair cég telephelyét. Ma Salina a kereskedelem, a közlekedés és az ipar központja Kansas északi részén.

Salina Észak-Amerika nedves szubtrópusi és nedves kontinentális éghajlati övezetei közötti átmeneti területen fekszik. Ebből következik, hogy a nyár jellemzően meleg és párás, a tél pedig jellemzően hideg és száraz. Átlagosan a január a leghidegebb, a július a legmelegebb, a májusban pedig a legtöbb csapadék. Salina egy olyan régióban található, amely ki van téve a heves zivataroknak, sok kárt okozó szelekkel, jégesővel és tornádóval.

Az I-70-en hajtok Hays felé - igazi Great Plains, rövidfüves prérivel és hullámzó dombokkal.
Az I-70-en hajtok Hays felé - igazi Great Plains, rövidfüves prérivel és hullámzó dombokkal.
Megérkeztem Hays városába. Baloldalt a Sternberg Museum of Natural History múzeum kupolás épületét látod, aminek nevét...
Megérkeztem Hays városába. Baloldalt a Sternberg Museum of Natural History múzeum kupolás épületét látod, aminek nevét...
...a mellette álló víztoronyról is leolvashatod.
...a mellette álló víztoronyról is leolvashatod.

A telepesek érkezése előtt a területen Arapaho, Kiowa és Pawnee törzsek éltek. A terület megvásárlását (1854) és Kansas állam létrejöttét (1861) követően a hadsereg 11865-ben létrehozta a Fort Fletcher erődöt a mai Hays-től délkeletre, hogy megvédje az ún. Smoky Hill Trail ösvényt. Egy évvel később a hadsereg új nevet adott az erődnek Fort Hays néven, a harcokban elhunyt Alexander Hays tábornok tiszteletére. 1866 végén megérkezett a Kansas Pacific Railway. 1867-ben, a vasút jobb kiszolgálása érdekében a hadsereg 15 mérfölddel északnyugatra helyezte át az erődöt, egy olyan helyre, ahol a vasútnak át kellett haladnia a Big Creeken, amely Smoky Hill mellékfolyója.

Érdekesen alakult ki maga a város: üzleti lehetőséget látva Buffalo Bill Cody és William Rose vasúti vállalkozók az erőd új helyének közelében megalapították Rome városát, majd Webb felmérte és megtervezte egy város területét, amelyet az erőd után Hays City-nek nevezett el, Rome-tól nagyjából egy mérföldre keletre. A vasút hamarosan elérte Hays City-t is. A vasút érkezése, valamint Rome-ot 1867 végén sújtó kolera járvány arra késztette a lakosokat, hogy átköltözzenek Hays City-be. A vasút nyugati végállomásaként Hays City gyorsan növekedett, és a nyugati és délnyugati területek ellátási pontjaként szolgált.

Az 1860-70-es években Hays City határ menti városként megtapasztalta azt a fajta erőszakot, amely az amerikai vadnyugat mítoszát erősítette. Számos jelentős alak élt ebben az időben Hays City-ben, köztük George Armstrong Custer, a felesége Elizabeth Bacon Custer, Calamity Jane, Buffalo Bill Cody és Wild Bill Hickok. Az erőszak 1867 és 1873 között 30 gyilkosságot eredményezett. A várostól északra lévő temető „Boot Hill” néven elhíresülve 1885-ig mintegy 79 törvényen kívüli holttestét őrizte.

Hays City 1870-ben Ellis megye megyeszékhelye lett, és a város civilizáltabbá kezdett válni – a lakosság durvább elemei az 1860-as évek végén követték a Kansas Pacific vasútépítést, Dodge Citybe költözve – emlékszel még az ottani Boot Hill Museum-ra? A volgai németek 1876-ban kezdtek megtelepedni Ellis megyében, így a városban is. Ezek a bevándorlók jelentős hatást gyakoroltak a helyi életmódra, és Hayst regionális etnikai központtá alakították. Hays City nevéből 1895-ben száműzték a City szót, így a ma ismert nevét vette fel a város.

Mára a lakosok száma a kezdeti néhány száz főről 21 ezer főre nőtt. Hays ma Nyugat-Kansas kereskedelmi és oktatási központja. Az I-70 1966-ban érte el a várost. 1961-ben megnyílt a regionális repülőtér. 1936-tól a mezőgazdaság mellett az olajkereskedelem és szállítási központ szerepe is jelentősen megnőtt, így a következő évtizedekben a város regionális gazdasági központtá fejlődött.

Hays után WaKeeney mellett suhanok el – ennek a fiatal városkának is megvan a maga története, ami mellett azonban nem érdemes elsuhanni…olvasd csak!

James Keeney, egy chicagói földspekuláns 1877-ben földet vásárolt a mai WaKeeney helyén a Kansas Pacific Railway vasúttársaságtól. Üzlettársával, Albert Warrennel megalapította a Warren, Keeney, & Co.-t, és miközben 1878-ban felmérték és feltérképezték a környéket, rá egy évre, 1879-ben kolóniát alapítottak. A vezetékneveikből képzett szóból WaKeeney-nek nevezték el a települést, egyúttal meghirdették a letelepedés lehetőségét a hangzatos „The Queen City of the High Plains” (A High Plains királynői városa) szlogennel csábítva a telepeseket. A kolónia gyorsan növekedett, de a néhány szűk esztendő miatt a telepesek 1880-ban olyan gyorsan távoztak, mint ahogyan jöttek. 1882-re már csak öt bolt maradt a településen. Évekkel később volgai németek kezdték betelepíteni a területet, akik életet leheltek a városba. Ennek, és a növekedés eredményeképp WaKeeney 1879 júniusában megyeszékhely lett, majd 1880-ban várossá nyilvánították.

A következő, alig 2000 lakossal bíró kisváros Oakly. A területet az 1870-80-as években a Smoky Hill Trail-en utazók telepedtek le. Oakley-t 1884-ben Fredman bíró és David D. Hoag alapította. Eredeti neve Carlyle volt, majd a nevét Clevelandre változtatták, végül 1885-ben Hoag anyjáról, Elizabeth Oakley Gardner Hoag-ról nevezték el Oakly-nak.

16 órakor elhaladok Colby mellett, amely Thomas megye székhelye, ahol egy látványosságként megjelölt megyei bírósági épület is található. A város területén már 1882-ben létrehoztak egy postahivatalt. A környékbeli tanyák zord körülmények között éltek gyepházakban, ami igényt teremtett arra, hogy egy város jöjjön létre, amely fűrészáruval és élelmiszerekkel lássa el az itt élő és ide érkező telepeseket. JR Colby, egy helyi földmérő és prédikátor 1884 áprilisában engedélyt kapott a város megalapítására, így 1885 márciusában földet vásároltak a város számára a postától három mérföldre északra. A következő hónapban elnyerték a Városi Charta-t, majd John Martin kansasi kormányzó 1885-ben Colbyt kinevezte megyeszékhelynek. Ezzel Colby városának hivatalos alapítási évét 1886-ra tehetjük. A Union Pacific Railroad 1887-ben érte el a várost, a következő évben pedig a Rock Island Railroad vonala is csatlakozott. A lakosság száma az 1890-es évektől máig ~500 főről ~5000 főre emelkedett.

Kansast az alig 150 fős Kanorado városkánál hagyom el, átlépve Colorado államba. A település postahivatalát 1889-ben hozták létre, aminek a neve 1903-ig Lamborn volt - a település neve csak ezt követően lett Kanorado. A település érdekessége, hogy 2016 február 10-én Kansas állam képviselőháza határozatot fogadott el, amely szerint Kanorado városának a „Top City” jelzőt adományozta, lévén ez a település fekszik Kansas államban a tengerszint felett a legmagasabban (3,907 láb).

Colorado első települése, ami mellett elhaladok, Burlington - a települést eredetileg egy mérföldre innen helyezte el jelenlegi helyétől 1887-ben egy Lowell nevű ember, aki a vasút érkezésére számítva helyezte ide a települést. Elszámította magát, mert a vasút a jelenlegi Burlington helyén építette fel raktárát 1888-ban. Így az „Old Burlington”-iaknak át kellett költözniük az új városba. Burlington-tól mintegy 12 mérföldre északnyugatra is kialakult egyfajta település, amit oroszországi német bevándorlók alapítottak.

Limon mellett behívtak súlymérésre. Az alig 2000 fős városka alapítását elhelyezkedésének köszönheti, ugyanis 1870-ben itt futott össze a Kansas Pacific Railroad, amely vágányát a Smoky Hill Trail nyomvonalán haladva építette, valamint 1888-ban a Chicago, a Rock Island és a Pacific Railroad (ma Kyle Railroad), amely nyugatról keletre haladva érkezett Colorado Springs felől. A metszéspont körül kiépült város volt a „Hub City”-k, egyfajta vasúti csomópontok legelső képviselője. A vasúti csomópont a városkától délre található, és a Limon Heritage Museum and Railroad Park mutatja be történetét.

Végre megérkeztem Denverbe - ez itt a Denver International Airport bejáratának színes LED-es installációja.
Végre megérkeztem Denverbe - ez itt a Denver International Airport bejáratának színes LED-es installációja.
A Denver Air Cargo kapuja előtt figyelek fel erre a Peña sugárút mellett álló kékeslilás színű, ágaskodó Blucifer nevű musztángra. A „Mustang” Luis Jiménez 32 méteres öntött üvegszálas szobra. Jiménez jellegzetes stílusa a mexikói falfestők nagyszerűségére, a délnyugat energiájára és az édesapja jelkészítő társaságában fiatalkorában tapasztalt élénk színekre utal.

Bejutva a kapun, kissé nehezen találom meg a kijelölt parkolóhelyet, amit az épület oldalában jelöltek ki. Miután sikerült a szerelvényt a helyére tennem, leállítottam, majd besétáltam az irodába, leadni a fuvart. Megkértem megkérdeztem a dolgozókat, hogy átvinne-e valaki a terminálhoz, hogy Lawton-ba repülhessek. A következő megbízás ugyanis ott vár...

Nos, úgy látom, jó időt futottam, mindössze másfél órával tartott tovább az út, de még így is ideértem sötétedés előtt - és kellemes meglepetésemre nem találkoztam tereléssel...ezzel tehát letudhattam a második A repülés fővárosa utat!

A fuvar adatai:
ATS verzió: 1.49.3.2s.
Rögzítés dátuma: 2023 december 30.
Típus: Gyors fuvar.
Kiindulás-cél: Wichita (KS), Darwing – Denver (CO), Denver Air Cargo.
Tervezett/megtett távolság: 519/520 mérföld.
Időpont: Hétfő, 10:59 – Hétfő, 19:27 (menetidő 9 óra 28 perc), fáradás szimulálása kikapcsolva.
Vontató: International LT SkyRise Sleeper.
Szállítmány: Sugárhajtómű légbeömlő-burkolat.
Érintett települések (állam): Wichita (KS), Salina (KS), Hays (KS), WaKeeney (KS), Oakly (KS), Colby (KS), Burlington (CO), Limon (CO), Denver (CO).
Steam Személyes teljesítmény: A repülés fővárosa (2/6).

VÉGE.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email
Print
Címke , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.