ATS gyors fuvar: Santa Cruz (CA) – Stockton (CA)

Jó negyedév elteltével térhettem vissza Kaliforniába, hogy tovább folytassam az átdolgozott terület felfedezését és bemutatását. Mostani megbízásom a Santa Cruz-Stockton útvonalra szól, egy előregyártott házat szállítva.

Úgy gondoltam, hogy ezentúl új típusú úti beszámolókkal is jelentkezem, amiknek a „Szabad mint a szél” nevet adtam.
Ennek oka, hogy az ATS/ETS2 és a Steam által támasztott számos kihívás teljesítése mellett számos más megbízást is teljesítek, pusztán a vezetés öröme, illetve a Világtérkép minél teljesebb bejárása végett. Eközben igyekszem olyan cégektől megbízásokat vállalni, amelyekhez még nem volt szerencsém. Nos, mivel ezek az utak is bővelkednek látnivalókban, kilátóhelyekben, nevezetességekben, történelmi emlékhelyekben, úgy gondoltam, kár lenne megfosztani benneteket egy-egy jobban sikerült úttól.

Ezeken az utakon többnyire nem narrálok, hanem csak repesztek a kiindulási ponttól a célig. Az utakhoz tartozó cikkekben pedig, mint ebben is, csupán képes beszámolóim lesznek, a látottak néhány soros értelmezésével, sőt többnyire nem lesz Google Térkép sem, mert az útvonalak összeállítása a részletes ismertetőkhöz több órányi forráskutatással és útvonalkereséssel jár.

Jó szórakozást kívánok a „Szabad mint a szél” videóimhoz és cikkeimhez!

A Plaster & Sons építkezése a partmenti Cliff út mellett található. Ide szólt a következő fuvarom amely egy előregyártott konténerház elszállításával bízott meg a stocktoni Rail Export intermodális pályaudvarra. Az udvaron a sötét ellenére hamar felismertem a szerelvényt, amely egy sárga színű Mack Pinnacle Day Cab nyergesből és egy 2-tengelyes síkplatós A-PLO-18 pótkocsiból áll. Körbejárva ellenőriztem a kerekeket, a rögzítést és a többit, majd bepattanva a fülkébe, itt is végeztem egy gyors ellenőrzést a műszerfalon, rendben van-e minden, lesz-e elég üzemanyag, persze nem feledkeztem meg a GPS-ben beállított útvonalról sem...

...a kb. 140 mérföldet majdnem végig autópályán fogom megtenni. Először kihajtok a CA-17-re (Santa Cruz Highway), ami elvisz San Jose városáig. Beérve a városba, áttérek az I-880-ra (Nimitz Freeway), Oakland felé, amiről az I-580-ra (Sergeant Daniel Sakai Memorial Highway) kanyarodok majd le, kelet felé fordulva. Következik az I-205 (Robert T. Monagan Freeway), majd az I-5 (West Side Freeway). Elhaladva a San Joaquin River felett, jön a CA-99 (Golden Sate Highway), amely elvisz Stockton városáig. Itt a 252-es kijáratnál lehajtok a Mariposa útra, amelyen már meg tudom közelíteni a Rail Export pályaudvart.

A Google Térképen láthatod, merre vezetne az útvonal a valóságban.
A Google Térképen láthatod, merre vezetne az útvonal a valóságban.
Azta! Látom az Ocean utca kereszteződéséhez érve, hogy szemben szabad az út...csak nem?! De igen, egy elkerülő útra bukkantam: ez továbbra is a Cliff út, amely a partot követi...elhaladok a "To Honor Surfing" Statue emlékpark mellett, majd megérkezem egy világító toronyhoz. A parkolóban egy rejtett kilátóhelyre bukkanok, de ugyenez a neve a Galéria számára lefényképezendő Santa Cruz: Világítótorony látványosságnak is.

A „To Honor Surfing” szobor a West Cliff Drive mentén áll a híres szörfös hely, a Steamer’s Lane és a Santa Cruz Surfing Museum közelében. A „To Honor Surfing” a szörfdeszkája előtt álló férfi bronzszobrát Brian W. Curtis és Thomas Marsh szobrászok készítették. Egy közeli emléktábla megjegyzi, hogy az apró parkot és szobrot a „múlt és a jövő szörföseinek szentelték”. A figurát az 1936-ban a közelben működő Santa Cruz Surfing Club tagjai ihlették.

A világítótorony a Santa Cruz Surfing Museum számára ad helyt. Fényképek, szörfdeszkák és egyéb érdekes tárgyak a Santa Cruz-i szörfözés több mint 100 éves történetét mutatják be. A múzeum boltja nagyszerű szörfös könyvekre és szörfözéshez kapcsolódó cikkekre specializálódott.

A partmenti Cliff útról vissza kellett jutnom a CA-1-re a Chestnut utcán keresztül. Itt már a CA-1-en haladok. Közeledem a még a városban található CA-99-es csomóponthoz, amelynél majd északra fordulok, kijutva a városból, San Jose felé haladva.

Megérkeztem San José városába, itt virradt rám a hajnal. A város a San Francisco-öböl délkeleti sarkában található. Az öböl bal partján haladó US-101-esen San Francisco, míg a jobb partján húzódó I-880 (Nimitz Fwy) Oakland városába tart. Én az utóbbira fordulok rá, még a városban. Itt éppen a 3-as kijáratnál vagyok, amelynél a városi Mineta International Airport reptérre lehet lehajtani.
Megérkeztem San Jose városába, itt virradt rám a hajnal. A város a San Francisco-öböl délkeleti sarkában található. Az öböl bal partján haladó US-101-esen San Francisco, míg a jobb partján húzódó I-880 (Nimitz Fwy) Oakland városába tart. Én az utóbbira fordulok rá, még a városban. Itt éppen a 3-as kijáratnál vagyok, amelynél a városi Mineta International Airport reptérre lehet lehajtani.
Az I-880-ast San Lorenzo magasságában hagyom el, keletre fordulva, és ráhajtva az I-580-ra (Sergeant Daniel Sakai Memorial Hwy). Ezen az autópályán a képen látható csomópontig haladok, áttérve az I-205-re (Robert T. Monagan Fwy). Az I-580 itt délre fordul, majd beleolvad az I-5-ösbe. Nekem is az I-5 (West Side Fwy) a célom, de én később, északabbra, a San Joaquin folyó közelében fogok ráhajtani. Az I-205 nagyon rövid szakasz, mindössze 12.97 mérföld (20,87 km). Így nem csoda, hogy az I-5-öt gyorsan elérem. No persze, ezen sem fogok sokat haladni, mert jön a CA-120, végül a CA-99 (Golden Sate Hwy). Az I-5 érdekes szakasz, mert miközben áthajtasz a San Joaquin folyó felett, balra látni fogod a Mossdale Interchange Drawbridge és a történelmi Mossdale Railroad Bridge hidakat.

Az Interstate 5 vagy I-5 (West Side Freeway) az Interstate Highway System egyik fő észak-déli útvonala, amely nagyrészt párhuzamosan halad a Csendes-óceán partjával a mexikói és a kanadai határ között. Az I-5 kaliforniai szegmense a mexikói határtól, San Diego-tól halad Oregon állam határáig. Ez Kalifornia leghosszabb államközi útja (796.77 ml/1282,28 km). A kaliforniai szakasz hossza 1381.29 ml (2222,97 km), ami a teljes hossz több mint felét teszi ki.

A Mossdale Railroad Bridge-nek igazán érdekes története van…az 1800-as évek eleje a hatalmas terjeszkedés és növekedés időszaka volt Amerikában, ahogy a fiatal ország egyre nagyobb területeket szerzett meg. Ennek a nagyságnak ugyanakkor egyik átka volt a tengertől a tengerig, az országon való áthaladás. Ez akkoriban, pusztán a lovasfogatokra és szekerekre hagyatkozva egy hat hónapos hosszú, kényelmetlen és veszélyes odüsszeia volt.

A változást a Transzkontinentális Vasút megépítése, majd megnyitása hozta el: keletről az Union Pacific, nyugatról a pedig a Csendes-óceáni vonal épült ki, amik itt, ennél a hídnál találkoztak 1869 szeptember 8-án (Mossdale Crossing). Az első vonat, amely átkelt ezen a hídon, valóra váltotta azt az álmot, hogy egy olyan vasútvonalat hozzanak létre, amely áthalad az egész országon a nyugati parttól a keletiig! A vonattal mindössze nyolc napra csökkent az utazás. A Mossdale Crossing nevét William S. Moss-ról, a San Francisco Examiner alapítójáról kapta. Ő volt az egyik tulajdonosa a San Joaquin-i kompjáratnak is.
Az 1869-ben épített hidat már 1895-ben lecserélték. 1942-ben építették át rácsos hídként az ikonikus tornyokkal, amelyek ma is láthatók.

A San Joaquin River [sæn hwɑːˈkiːn]  Közép-Kalifornia leghosszabb folyója (366 ml/589 km). A Sierra Nevadában ered, majd átfolyik az északi San Joaquin-völgy gazdag mezőgazdasági régióján. Torkolata a Suisun-öböl, ami a San Francisco-öböl egyik öble, az pedig a Csendes-óceáné.

Az egykor beltenger San Joaquin-völgy nagy részének egységes domborzata van. A folyó alsó szakasza hatalmas árvízmedencét alkotott. Emiatt a XX. században számos töltést és gátat építettek a San Joaquin és annak összes fő mellékfolyójára. Ezek a lecsendesítették szeszélyes természetét, de ugyanakkor elvágták a Tulare-medencét a San Joaquin vízgyűjtő többi részétől. Ami egykor több százezer ívó lazac és milliónyi vándorló madár élőhelye volt, az ma a vízellátásnak, a hajózásnak és a szabályozási munkálatoknak van kitéve.

A folyó nevének keletkezése 1805-1808-ra datálható, amikor Gabriel Moraga spanyol felfedező a folyó egyik mellékfolyóját (nem tudni melyiket) Szent Joachimról nevezte el. A Moraga által választott nevet később az egész folyóra alkalmazták.

A térképen a San Joaquin River vízgyűjtő területét látod.
A térképen a San Joaquin River vízgyűjtő területét látod. Forrás.

Az I-205 (Robert T. Monagan Freeway) egy kelet-nyugati irányú államközi kisegítő autópálya a San Joaquin-völgyben. Az I-5-től nyugat felé az I-580-ig fut. Ez a három autópálya egy lefelé mutató háromszöget formál Tracy közelében: a felső oldalt alkotja az I-205, a nyugatit az I-580, és a keletit az I-5. Az útvonal kapcsolatot teremt San Francisco és az északi San Joaquin-völgy között. Átadására 1970 decemberében került sor. Hossza 12.97 ml/20,87 km.

Az autópálya névadója Robert Timothy Monagan Jr. (1920 július 5. – 2009 január 7.) kaliforniai politikus volt.

Stockton városa az I-5-ösön is elérhető, nekem viszont a CA-99 jobb választásnak bizonyult, mert a Rail Export telephelye ezen az úton könnyebben megközelíthető. Itt épp beérek a városba, majd a kanyar után már a 252-es kijárat következik, amelyen a Mariposa (CA-4) útra tudok kanyarodni. A Rail Roads pályaudvar (BNSF Mariposa Yard, Stockton Intermodal Facility) messze kint, a várostól délkeletre található.

Ez már a Rail Export intermodális pályaudvar biztonsági kapuja.
Ez már a Rail Export intermodális pályaudvar biztonsági kapuja.
A kijelölt parkolóhelyet nehezen találtam meg a hatalmas területen, cserébe legalább csak be kellett állnom. Utam véget ért, és mindössze négy órán át tartott...
A kijelölt parkolóhelyet nehezen találtam meg a hatalmas területen, cserébe legalább csak be kellett állnom. Utam véget ért, és mindössze négy órán át tartott...
...a tervezett távolság pedig a Santa Cruz városában megtett elkerülő út miatt lett 10 mérfölddel hosszabb. Köszönöm, hogy velem gurultál!
...a tervezett távolság pedig a Santa Cruz városában megtett elkerülő út miatt lett 10 mérfölddel hosszabb. Köszönöm, hogy velem gurultál!

A fuvar adatai:
ATS verzió: 1.54.2.3s.
Rögzítés dátuma: 2025 április 7.
Típus: Szabad mint a szél – Gyors fuvar.
Kiindulás-cél: Santa Cruz, Plaster & Sons – Stockton, Rail Export.
Tervezett/megtett távolság: 142/156 mérföld.
Időpont: Csütörtök, 4:00 – Csütörtök, 8:06 (menetidő 4 óra 6 perc), fáradás szimulálása kikapcsolva.
Vontató: Mack Pinnacle Day Cab (415 LE, 10 sebességes).
Pótkocsi/Szállítmány: 2-tengelyes síkplatós A-PLO-18/Előregyártott házak.
Érintett települések (állam): Santa Cruz (CA), San Jose (CA), Stockton (CA).
Látnivaló: Santa Cruz: Világítótorony.
Látványosság: Santa Cruz: Világítótorony.
Rejtett út: A Plaster & Sons telephelyétől nyugatra, az Ocean utcánál kezdődik a San Lorenzo sugárút, anely elvezet a térképen jelzett Santa Cruz: Világítótorony látványosságig, illetve rejtett kilátóhelyig.

VÉGE.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email
Print
Címke , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.