ETS2 külső megbízás: Bern (CH) – Milánó (I)

Az Aare folyó felett átívelő Nydeggbrücke összeköti az óváros keleti részét az újvárossal.  1840-ben kezdték építeni, felszentelésére 1844 november 23-án került sor. A hídfőkön látható épületek vámszedő házak voltak, amíg 1853 március 1-jén hatályba nem lépett az 1848-as svájci szövetségi alkotmány azon része, amely megszüntette az utazás és a kereskedelem minden belső vámját.

A Nydeggbrücke egy kőből (freestone) készült építmény, három ívvel az Aare fölött. A hidat Merlinger és Jura mészkőből építették, majd a közeli Ostermundingenből származó kék homokkővel burkolták. A híd teteje 25 méter magason van az átlagos folyószint felett. A nagyobb középső ív 46 m széles, míg a két oldalsó ív egyaránt 16,5 m. Az 1890-es évekig a nagy középső ív volt a legnagyobb Európában. A teljes híd 190 m hosszú. A szerkezet mindkét végén 10,5 m széles. A híd azonban középen leszűkül, és mindössze 7,5 m széles, 124,3 m-re a folyó közepe felett. A központi ívet tartó oszlopok 14 m szélesek.

Az Untertorbrücke szintén egy kőíves híd, amelynek múltja sokkal régebbre tekint vissza.
A fahíd – 1255: Nem sokkal Bern 1191-es megalapítása után létfontosságú lett egy folyami átkelő építése. A fiatal városállam első kísérlete egy fahíd építésére az Aare felett azonban háborút okozott a várost irányító Hartmann gróffal (Kyburg-ház). A Savoya által közvetített békének köszönhetően 1256-ban elkészülhetett az első Untertorbrücke. A hidat tölgyfából építették, és a feltételezések szerint legalább részben fedett volt. Keletről egy megerősített torony védte, közepén pedig egy őrház volt.
A kőhíd – 1461: Az Aare 1460-as áradása súlyos károkat okozott a tölgyfahídon, így a város úgy döntött, hogy kőből építi újjá. Úgy tűnik, hogy 1467 márciusára, amikor a hídkápolnát felszentelték, és a mólók is elkészültek, így a híd nagyrészt használhatóvá vált. Az építkezést később leállították a hatalmas költségek és az időszakos háborúk miatt. 1484–87-ben indult újra az építkezés az erődítésekkel, a hídfő felvonóhídjával és a bekötőutakkal. Egy 1600-ból származó térképen már látható az erődhíd. Az 1750-es évekig a híd erődítményeit többször is javították. A mellvédet 1517-ben csipkés kőfalakkal erősítették meg, az északi mellvédet pedig 1625-1630 között dupla dübelréteggel fedett oromzattá bővítették.
A híd átalakítása – 1757 és 1818: A XVIII. században az Untertorbrücke középkori erődítményei feleslegessé váltak, és egyre jobban akadályozták az átmenő forgalmat. Így 1757-ben a hidat alaposan felújították, majd pályázatot írtak ki a híd és környéke átalakítására. A városi tanács azonban elutasította a fantáziadús terveket, olcsóbb megoldás mellett döntve: az összes erődítményt, beleértve a bástyákat és oszlopkapukat, eltávolították, és új díszkapukat építettek a hídfőkhöz, a keleti végére egy barokk diadalívet. 1818-tól újabb változtatásokat hajtottak végre a híd felépítményén. A homokkő mellvédeket vaskorlátokra cserélték, a belső kaput eltávolították, a keleti vizesárkot pedig földdel töltötték fel. A híd megjelenésében legutóbb 1864-ben változtattak lényegesen, amikor a keleti kaput lebontották, mert ez kényelmetlenséget okozott a középkori őrtorony, a Felsenburg lakóinak, mivel időközben lakásokká alakították át.
A jelen: A híd jelenlegi formájában a középkori építési magra redukálódott, nyoma sem maradt az egykor kiterjedt erődrendszernek vagy az impozáns barokk kapuknak. A keleti hídfőnél a kétsávos út dél felé kanyarodik, amely egykor az őrtorony alatt haladt el. A három karcsú tufa ív kövei az építkezés idejére nyúlnak vissza, míg a neogótikus kovácsoltvas korlátot 1819-ben szerelték fel. A felépítmény állapota nagyrészt a XIX. század eleji állapotot tükrözi. A híd utolsó alapos felújítása során 1979–1981-ben cserélték ki a macskaköves útalapot, amelyen két forgalmi sávot és járdát alakítottak ki.