ATS gyors fuvar: Tulsa (OK) – Cheyenne (WY)

Az Oklahoma DLC megjelenésével egyidőben kaptunk Steam Személyes teljesítményekkel támasztott kihívásokat is. Ezzel a fuvarral Az iskolabuszok fővárosa kihívásnak felelek meg, egy újabb, már a második iskolabuszt (School Bus) szállítva a Cheyenne városában található Rail Export intermodális terminálba.

A gyors fuvar lényege, hogy hívásra kell a megbízónál teremnem, és az alám rakott szerelvényt kell elhúznom A-ból B-be. Egy ilyen fuvar kitűnő alkalom a megbízók megismerésére és a munkám megismertetésére, valamint a különféle nyergesvontatók és szállítmányok vontatásának kipróbálására.

Sok esetben egy-egy Steam Személyes teljesítmény által támasztott kihívás teljesítéséhez is gyors fuvarra van, lehet szükség. Így van ez most is, amikor az Oklahoma DLC-vel járó Az iskolabuszok fővárosa kihívás teljesítéséhez szükséges harmadik fuvart bevállaltam. Ez a kihívás a második iskolabusz szállításával bíz meg a wyomingi Cheyenne városában található Rail Export intermodális terminálba. A School Bus nevű rakományt Tulsában, a Yelco Busses iskolabusz gyárban vehetem fel.

A jellegzetes színű iskolabuszt egy háromtengelyes, síkplatós pótkocsira rögzítették. Ez a szín külön festésként is megtalálható a játékban Premium School Bus Yellow néven. Néhány külső megbízáshoz ezzel a festéssel láttam el a Volvot - érdekes, élénk sárga, napraforgórara emlékeztető szín, és a kamionon is kellemes látványt nyújtott. A nyergesvontató egy 505LE-s, 12 fokozatú sebességváltóval és alvókabinnal rendelkező Western Star 49X 72" Sleeper. A Western Star a másik kedvencem a Volvo VNL mellett, mert a műszerfala, a belső tér és a tükrök elhelyezkedése is kényelmes számomra - ráadásul egy klasszikus márka képviselőjéről van szó, ami a magasba nyúló kipufogókkal őrzi a múlt egy részét. Sajnos az időjárás most nem kegyes hozzám, mert esőben kell elindulnom - sebaj, olyan hosszú lesz az út, hogy biztos lesz részem mindenben...
A jellegzetes színű iskolabuszt egy háromtengelyes, síkplatós pótkocsira rögzítették. Ez a szín külön festésként is megtalálható a játékban Premium School Bus Yellow néven. Néhány külső megbízáshoz ezzel a festéssel láttam el a Volvot - érdekes, élénk sárga, napraforgóra emlékeztető szín, és a kamionon is kellemes látványt nyújtott. A nyergesvontató egy 505LE-s, 12 fokozatú sebességváltóval és alvókabinnal rendelkező Western Star 49X 72" Sleeper. A Western Star a másik kedvencem a Volvo VNL mellett, mert a műszerfala, a belső tér és a tükrök elhelyezkedése is kényelmes számomra - ráadásul egy klasszikus márka képviselőjéről van szó, ami a magasba nyúló kipufogókkal őrzi a múlt egy részét. Sajnos az időjárás most nem kegyes hozzám, mert esőben kell elindulnom - sebaj, olyan hosszú lesz az út, hogy biztos lesz részem mindenben...

Miközben átnézem a szerelvényt, felmerül bennem a kérdés, hogy miért pont ezt a sárga színt alkalmazzák az iskolabuszok festésére. Nos, ennek is megvan a maga története, amely így hangzik:

1939 áprilisában Dr. Frank W. Cyr, a New York-i Columbia Egyetem Teachers College professzora konferenciát szervezett, amelyen 44 egységes tervezési, építési és biztonsági szabványt határoztak meg az iskolabuszokra, beleértve a karosszéria jellegzetes külső színét is. A sárga-narancssárga színt azért választották, mert a rajta lévő fekete betűk félhomályban voltak a legjobban olvashatók, ami miatt már messziről feltűnő, és elég szokatlan látványt nyújtott ahhoz, hogy a környezet figyelmét odavonzza, illetve felfigyeljenek jelenlétére, és tudatosuljon a környezetben, hogy itt gyerekekkel közlekedő jármű halad.

Mind a 48 akkori állam közlekedési tisztviselői, a busz alváz- és karosszériagyártóinak képviselői, valamint a DuPont és a Pittsburgh Paints festékszakértői vettek részt a konferencián. A sárgás-narancssárga szín három árnyalatából választották ki a a megfelelőt. Ezt a színt az akkori National Bureau of Standards (jelenleg National Institute of Standards and Technology) 595a számú szövetségi szabványként, 13432 számú színként fogadta el.

A szín kezdetben a National School Bus Chrome néven került a köztudatba, de ma már hivatalosan National School Bus Glossy Yellow néven ismerik.

Ennek a színnek az eredeti pigmentje a monoklin ólom(II)-kromát („krómsárga”) volt, amely más pigmentekhez képest kiváló acélvédő tulajdonságokkal rendelkezik. Mivel az ólom-kromát mind ólom-, mind kromáttartalma miatt mérgezőnek bizonyult, illetve a levegővel való érintkezés után ólom-szulfidos sötétedésnek is ki volt téve, a pigmentet kezdetben kadmium-szulfid („kadmiumsárga”) és megfelelő mennyiségű kadmium-narancs vagy szelén pigment keverékével cserélték ki az egyenértékű szín előállításához. A kadmium azonban drága és szintén mérgező nehézfém, ezért a pigment ma már azoalapú szerves anyag. Forrás

Ha esetleg kacérkodsz a szín használatával, akkor használd ezeket a színkódokat: Hexa – #EF8E00 vagy SRGB – 239, 142, 0.

A 829 mérföld nem kispálya, és egy derékszögű vonalzóra hasonlít: nyugatra, majd északra fogok haladni. Az US-412 régi ismerősöm, nagyon sokszor jártam már rajta, akárcsak az északra tartó I-25-ön. Tehát, Enid, Woodward, Guymon, majd a texasi Dalhart után átmegyek Új-Mexikóba, ahol Raton városában érem el az I-25-öst. Innen már egyenesen vezet az út Colorado államon át, végül átjutva Wyomingba érem el célomat, a cheyenne-i Rail Export intermodális pályaudvart. Ezt az útvonalat a gyors fuvarokra jellemző terelés zavarhatja meg, így sietnem kell, nehogy nagy kerülőre kényszerülve elkéssek. A GPS beprogramozva, indulás!

A Google Térképen láthatod, merre vezetne az útvonal a valóságban.
A Google Térképen láthatod, merre vezetne az útvonal a valóságban.
Ahogy elhagyom Tulsa városát, erősödik az eső, és leszáll a köd. Óvatosan kell vezetnem, mert a látótávolság jelentősen lecsökkent, így az útjavítást is éppen hogy észreveszem - most jó szolgálatot tesznek a narancs színű előjelző táblák. Az US-412-esnek ez a szakasza Cimarron Turnpike néven fizetős, egészen az I-35-ös csomópontig. Nemsokára elérem a két útpálya között elterülő pihenőt, amibe most behajtok, hogy ez az útszakasz is bejárt legyen.

Közben eljutok az I-35 kereszteződéshez, ahol a lóhere mind a négy levelét megnyalom, érintve és bejártnak minősítve azokat. Innen Enid városáig az út Norman A. Lamb ezredes és politikus emlékét őrzi. Az Enidből származó Norman A. Lamb (1935 február 27. – 2018 január 5.) 33 évi katonai szolgálat után szenátorként dolgozott az oklahomai szenátusban, emellett 1995 és 2011 között Oklahoma állam veteránügyi minisztere is volt.

Délután fél három, mire Enid [ˈiːnɪd] városába érek, amit kissé késleltet az éppen elhaladó tehervonat - Oklahoma kilencedik legnagyobb városa, 51 ezer főnyi lakosságának köszönhetően. A várost 1893-ban alapították, nevét Lord Tennyson - A király idilljei című filmjének Enid nevű szereplője után kapta. Hatalmas gabonatároló kapacitása miatt a város méltán viseli a „Queen Wheat City of Oklahoma” becenevet. Enid aranykorszaka az 1910-es években jött el, amikor olajat fedeztek fel a környéken. A gazdaság fellendült a növekvő olaj-, búza- és vasúti ipar eredményeként, és a lakosság folyamatosan nőtt, elérve mai létszámát.

Népszerű azonban egy fantáziadús történet a város elnevezéséről: eszerint a földvásárlásokat követően néhány vállalkozó szellemű telepes úgy döntött, hogy felállítanak egy vagont, és főznek úttörőtársaik számára. Kiakasztották tehát a „DINE” feliratú táblát. Humoros szellemű telepesek azonban megfordították a táblát, ami így az „ENID” feliratot mutatta – a név a településen ragadt.

A vasúti átjáró utáni töltőállomáson előrelátóan - amúgy sem jártam még itt - megtankolok a hosszú út miatt. Kissé nehezen keveredek ki innen, mert előttem lefagyott egy jármű vezetője, nem hajlandó tovább haladni - így kénytelen vagyok kikerülni a kocsisort, visszajutva a főútra. A belváros felé tartva számos látnivaló miatt tekergetem a nyakam: jobbra a Government Springs Park, majd a Cherokee Strip Regional Heritage Center, vagyis az Örökségi Központ nevű látványosság fogad. Utána balra meglátom a Rock Island Depot épületét, ami olyan, mint egy vasútállomás. Következnek az iskolák: az Enid Public Schools Administrative Services Center és a Jefferson School - 1926. Végül a két középület, az Enid Police és az Enid Health Center - ennek épületét látod a képen.

Már éppen elhagynám Enidet - sűrűn járnak itt a vonatok, most éppen a nyugati vonal tart fel...
Már éppen elhagynám Enidet - sűrűn járnak itt a vonatok, most éppen a nyugati vonal tart fel...
Továbbindulva hamarosan elérem a Cimarron (sɪmərɒn) folyót, ami 698 mérföld (1123 km) hosszú, Új-Mexikóban, a Ratontól keletre fekvő Folsom mellett ered, majd keresztül folyik Colorado, Kansas és Oklahoma államokon. A folyó nagy része Oklahomában fekszik. Útja során nem érint nagyobb városokat, amíg el nem éri Tulsától nyugatra lévő Keystone víztározót, ahol csatlakozik az Arkansas folyóhoz. A folyó jelenlegi neve korai spanyol nevéből, a Río de los Carneros Cimarrones-ből származik, amit általában „A vad bárány folyójának” fordítanak. Beeee...meeelyeeen leeeheeet eeegy vad bárány?!

Következik a Gloss Mountain Állami Park, amely egy viszonylag kis területű, négyzet alakú, szabadon bejárható oktatási célú park az US-412-es út mellett, amelynek legfőbb látnivalója a Katedrális-hegy (Cathedral Mountain). Ez egy mesa egy viszonylag könnyen bejárható völggyel. A látnivalók közé tartoznak a geológiai képződmények, a szelenit gipsz , a táj és a vadon élő állatok. A parkban kijelölt útvonalak találhatók, amelyek körbeölelik a mesát.

Woodward előtt az US-281-es kereszteződésnél  ismét belefutok egy komplikált közlekedési eseménybe – a kereszteződésben elakadt járművek torlaszolják el az utat, így nagyon ügyesen kell átvágnom rajtuk. Szerencsére találok egy rést, amin koccanás nélkül csusszanok át…ez a kereszteződés egy rémálom, nem először futok bele ilyen helyzetbe…

Woodward szintén gazdag látnivalókban: egymás után haladok el a First Presbiterian Church, a First Christian Church, a Convention Hall, a Woodward News kiadó, a St. Peter Catholic Church és...
Woodward szintén gazdag látnivalókban: egymás után haladok el a First Presbiterian Church, a First Christian Church, a Convention Hall, a Woodward News kiadó, a St. Peter Catholic Church és...
...a jellegzetes víztorony mellett.
...a jellegzetes víztorony mellett.

Woodward Oklahoma állam északnyugati sarkában található kb. 12 ezer fős város. Mottója az Energy for Life, vagyis energia az életért. A bevándorlás előtt a területen apacs, arapahó, kajova, komancs és sájen törzsek éltek. Az európai-amerikai telepesek 1887-ben hozták létre a várost, miután ideért a vasút, így kényelmesebb és gyorsabb út nyílt a környéken tenyésztett, illetve az itt áthajtott szarvasmarhák piacra szállítására. A város és a vasút ide településének elsődleges oka, hogy a terület szintén marhahajtó ösvény volt (Great Western Cattle Trail). A hereford vágómarha-tenyésztés máig meghatározza a város gazdaságát, ezt még az időszakosan fellendülő olajipar, valamint a környék jódlelőhelyeinek bányászása sem tudta felülmúlni. Mindezek mellett a városban jelentős a búzatermesztés, a széna forgalmazása és a baromfi feldolgozás.

Woodward után Guymon következik. Itt éppen egy tipikus tanya, bocsánat farm mellett haladok el. Hatalmas legelők, a prériként ismert füves puszta kíséri utamat. Nemsokára elhaladok a Bryan's Corner töltőállomás és kamionos-pihenő mellett, amely a délre vezető US-83-as út kezdőpontja. Ezen az úton lehet elérni Canadian és Shamrock érintésével az I-40-es autópályát.

Guymon [ˈɡaɪmən] városának határát az út mellett elhelyezkedő Prairie Elementary School jelzi. Elhajtok a Centennial Park melletti kereszteződéshez, hogy rákanyarodhassak az US-54-esre. Az 1901-ben alapított, 13 ezer fős lakossággal bíró város gazdaságára a búzatermesztés, a hús és a tejelő szarvasmarha- és sertéstenyésztés és feldolgozás, a kőolaj és a földgáz-kitermelés a jellemző. Az utóbbi években a szélerőművek telepítésével a földtulajdonosok diverzifikálni tudták gazdaságaikat. Érdekesség, hogy Guymon az egyetlen város Oklahomában, ahol a lakosság többsége spanyol ajkú, és ez a lakosság 100 év alatt 8-900 főről növekedett a jelenlegi majd' 13 ezer főre.

Utamat tehát nem Boise City felé az US-412-esen, hanem le délre, a texasi Dalhart felé folytatom. Ez itt Texhoma, az Oklahoma-Texas határán elterülő város. Az ezer lakost sem elérő település 1900 körül alakult az erre haladó vasúti szárnyvonalhoz igazodva. Pont a Texas-Oklahoma határon terül el, így a névválasztás magától értetődő. A település az elsősorban állattenyésztéssel foglalkozó farmerek városa. Érdekesség, hogy az US-54 városon áthaladó oklahomai szakaszát Jack Perry Begley Jr. vietnámi veterán emlékének szentelték.

Dalhart felé lassan lemegy a nap - sajnos ismét elered az eső, így a prérire jellemző színgazdag naplementéről most lemaradok.
Dalhart felé lassan lemegy a nap - sajnos ismét elered az eső, így a prérire jellemző színgazdag naplementéről most lemaradok.
Dalhart sajnos egy villámlós-viharos éjszakával fogad, így semmit nem tudok neked megmutatni...
Dalhart sajnos egy villámlós-viharos éjszakával fogad, így semmit nem tudok neked megmutatni...
...hacsak nem egy hatalmas villámlást, amitől kifényesedik az egész környék - csak nem egy harmadik típusú találkozás közeleg - én most inkább egy pihenőhellyel találkoznék inkább...
...hacsak nem egy hatalmas villámlást, amitől kifényesedik az egész környék - csak nem egy harmadik típusú találkozás közeleg - én most inkább egy pihenőhellyel találkoznék inkább...
Azért ezt a hatalmas gabonefelvonót vagy silót, ami már az US-87-es út mentén látható, még megmutatom neked. Dalhart a környék egyik gazdasági központjaként a környező gazdák terményeit fogadja be a vasútra rakodás előtt.

Az 1901-ben alapított Dalhart Dallam és Hartley megyék határán helyezkedik el, így adódott a két megyenévből megalkotni a város nevét. A várost egy vasúti csomópont helyén alapították, ami nagyban hozzájárult korai növekedéséhez – lakosságának száma 100 év alatt 2-3000 főről 8-9000 főre emelkedett. A lassú növekedést megakasztotta a múlt század 30-as éveiben a Dust Bowl néven elhíresült aszályos és porviharos időszak, amely jelentősen visszavetette a nagy gazdasági világválsággal is sújtott városka életét.

A környéken félszáraz éghajlat uralkodik hűvös, száraz telekkel és forró, csapadékszegény nyarakkal. A 17 hüvelyknél (430 milliméternél) kevesebb éves átlagos csapadékmennyiség erősen befolyásolja mind Dalhart ökológiai klímáját, gyakori öntözésre kényszerítve a gazdaságokat. Ennek ellenére a környéken mind a haszonnövények, mind a legeltetés, illetve a vágósertés ágazat megtalálható. Az öntözéshez a kör alakban kialakított öntözőberendezések uralják, míg a rövidfüves préri (shortgrass prairie) a legeltetésnek kedvez.

Dalhartból kihajtva az US-87-es úton rávetődik a fényszóróm fénye a Ports To Plains Corridor táblára. Erről egy külön cikkben mesélek neked, most csak annyit, hogy ez egy kiemelt prioritású autópálya rendszer, amit a Mexikóból érkező és oda tartó áruk szállításának felgyorsítása érdekében hoztak létre. Ezek az autópálya szakaszok hol négy, hol hatpályásak, sík vidékeken haladnak keresztül. Kiindulópontja Texas és Mexikó határvárosa, Laredo, majd halad egészen a Coloradói Dallas városáig. Az USA-ban számos ilyen kiemelt, a meglévő autópálya-hálózaton alapuló „folyosót” hoztak létre azért, hogy az áruk minél gyorsabban eljussanak a céljukhoz.

Új Mexikóba érve Clayton városa fogad. A környék igen régen lakott, ugyanis a várostól északnyugatra, Folsom környékén számos, az amerikai őslakosok legalább 10.000 éves jelenlétére utaló leletet találtak. A fehér telepesek bevándorlása az 1820-as években kezdődött, amikor a terület az USA részévé vált, és megnyílt a Santa Fe felé vezető ösvény (Santa Fe Trail). Az úton 1861-től számos telepes, illetve délről szarvasmarha tenyésztő érkezett a környékre. A város maga csak az 1890-es években kezdett megalakulni. A város fejlődésére szintén nagy hatással volt a Dust Bowl, amely jelentős aszályt, és az azt kísérő porviharokat hozott magával. Clayton hűvös, félszáraz éghajlatú, forró nyárral és hűvös, száraz téllel. A lakosság száma 100 év alatt néhány száz főről 2-300 főre emelkedett.

A városközpontba érve egy jobboldali téglaépületen egy falfestményt látsz, amely az úttörő telepesek bevándorlásának állít emléket.
A városközpontba érve egy jobboldali téglaépületen egy falfestményt látsz, amely az úttörő telepesek bevándorlásának állít emléket.
Elhagytam Claytont, Des Moines felé haladva egy útjavításba botlok.
Elhagytam Claytont, Des Moines felé haladva egy útjavításba botlok.

Éjszakámat a Des Moines után található parkolóban töltöm, amely egy történelmi emlékhely. A Claytontól északra fekvő Rabbit Ears hegycsúcspárnak állít emléket, amely útirányjelzőnek számított a 19. században a nyugat felé tartó telepesek számára. A formációt 1963-ban nemzeti történelmi nevezetességnek nyilvánították. Nevét egy indián törzsfőnökről kapta, aki itt halt meg a spanyolokkal vívott csatában 1717-ben.

Ratonba érve áthaladok a történelmi városmagon, amire egy tábla is figyelmeztet. Itt hajtok fel az I-25-ös autópályára, észak felé. Colorado államba Starkvill-nél lépek át, amely egyben egy súlymérő állomásnak is helyet ad. Most behívtak egy vizsgálatra.

Starkville után Trinidad jön, amely kiindulópontja a La Junta és Lamar felé vezető 350-es útnak.
Starkville után Trinidad jön, amely kiindulópontja a La Junta és Lamar felé vezető 350-es útnak.
Itt éppen Pueblo városába érkezve az Arkansas [ɑːrˈkænzəs] folyó felett haladok át - a háttérben a vasúti híd. Az Arkansas a Mississippi egyik fő mellékfolyója. Általában keletre és délkeletre folyik, miközben áthalad Colorado, Kansas, Oklahoma és Arkansas államokon. A folyó forrásmedencéje Coloradóban, az Arkansas folyó völgyében található. A felszíni víz a Sawatch és a Mosquito hegyláncok hótakarójából ered, forrásának a Leadville melletti csúcsból kiinduló patakot tekintik. 1469 mérföldnyi (2364 km) hosszával az USA hatodik leghosszabb folyója.

A képen az Arkansas folyó vízgyűjtő területét látod. Sárgával a Canadian River, a másik nagy folyó vízgyűjtő területe jelenik meg, amely része az Arkansas vízgyűjtő területének. A képen jól látszik, hogy a mellékfolyók vizeit az Arkansas a Mississippi folyóba vezeti. Pueblo városát a kép bal felső sarkában találod, és jól látszik az Arkansas forrása is.
A képen az Arkansas folyó vízgyűjtő területét látod. Sárgával a Canadian River, a másik nagy folyó vízgyűjtő területe jelenik meg, amely része az Arkansas vízgyűjtő területének. A képen jól látszik, hogy a mellékfolyók vizeit az Arkansas a Mississippi folyóba vezeti. Pueblo városát a kép bal felső sarkában találod, és jól látszik az Arkansas forrása is. Forrás.

A 100 ezres Pueblo [ˈpwɛbloʊ] az Arkansas folyó és a Fountain Creek találkozásánál található, 112 mérföldre (180 km-re) délre Denvertől. A terület félszáraz sivatagi területnek számít. Az USA egyik legnagyobb acélgyártó városa, ezért gyakran acélvárosnak is nevezik. Története az 1850-es években kezdődik, néhány telepessel. A környék lakosságának száma a coloradói aranyláz idején nőtt meg. Ennek köszönhetően újabb és újabb települések alakultak, amelyeket Pueblo néven 1870 és 1894 között egyesültek. Az acélgyártás már 1900-tól jelentős gazdasági tényezővé vált, és mai is jelentős bevétele származik ebből a városnak. Az acélgyár a múlt évszázad elején a népek olvasztótégelye is volt, számos nemzet bevándorlóinak köszönhetően. Az acélgyárban egykor több mint 40 nyelven beszéltek, és több mint kéttucatnyi idegen nyelvű újság jelent meg rendszeresen.

Ez itt már Colorado Springs. A Cimarron utcánál sorban hagyom el az East Side látványosságait: a Julie Penrose Fountain-t, a Wells Fargo Bank és a 1st Bank felhőkarcolóit, illetve az északra fekvő St. Mary's katedrálist.

A Fillmore Street hídja, vagyis a Donald G. Stratton Bridge alatt haladok el. Donald G. Stratton (1922 július 14. - 2020 február 15.) amerikai veterán, a második világháború emlékírója, az USS Arizonát ért japán támadás egyik túlélője volt. A USS Arizona hajó kikötői fegyverigazgatója volt a Pearl Harbor elleni támadás során, amikor egy páncéltörő bomba berobbantotta a hajó elülső lőszertárát. Stratton egyike volt a hat túlélőnek.

Denver [ˈdɛnvər], Colorado állam fővárosa. Egészen idáig reménykedtem, hogy nem lesz terelés, de úgy látszik, most sem úszom meg. Igazából örülök is, hogy itt futok bele, mert innen keletre nem lesz hosszú a kerülőút. Nevét James W. Denver kormányzóról kapta. A South Platte River völgyében található, a High Plains nyugati peremén, a Sziklás-hegység elülső vonulatától keletre. Éghajlata kontinentális félszáraz. A város beceneve Mile High City (egymérföldes város), mert hivatalos tengerszint feletti magassága pontosan egy mérföld (5280 láb vagy 1609,344 méter). Ez a terület is őshonos lakosok, apacs, csejen, komancs és arapahó törzsek lakóhelye volt. A város alapítása és fejlődése az 1850-es években kezdődött. Lakosainak száma a kezdeti kb. 4000-ről 700 ezer fölé nőtt.
Denver [ˈdɛnvər], Colorado állam fővárosa. Egészen idáig reménykedtem, hogy nem lesz terelés, de úgy látszik, most sem úszom meg. Igazából örülök is, hogy itt futok bele, mert innen keletre nem lesz hosszú a kerülőút.
Nevét James W. Denver kormányzóról kapta. A South Platte River völgyében található, a High Plains nyugati peremén, a Sziklás-hegység elülső vonulatától keletre. Éghajlata kontinentális félszáraz. A város beceneve Mile High City (egymérföldes város), mert hivatalos tengerszint feletti magassága pontosan egy mérföld (5280 láb vagy 1609,344 méter). Ez a terület is őshonos lakosok, apacs, csejen, komancs és arapahó törzsek lakóhelye volt. A város alapítása és fejlődése az 1850-es években kezdődött. Lakosainak száma a kezdeti kb. 4000-ről 700 ezer fölé nőtt.
A terelés miatt az I-76-ra kényszerülök, így kénytelen vagyok majd Wigginsnél visszafordulni az US-34-esre, amely visszavisz az I-25-re Loveland városánál. Az I-76 metszi a város folyóját, a South Platte Rivert. Ez már Denver északkeleti régiója, a folyótól ugyan Wigginsig eltávolodom, de az US-34-en majd ismét elkísér engem egy jó darabon. A távolban Denver felhőkarcolóinak sziluettjei sorakoznak.

A képen a Platte folyó vízgyűjtő területét látod a North Platte és a South Platte folyókkal. Sárgával a South Platte vízgyűjtő területét emelték ki. A képen jól látszik hogy a két mellékfolyó North Platte városa mellett egyesül, és folyik bele a Missouriba Platte néven. A képen jól látszik Denver is, ahol a South Platte délnyugat-északkelet irányban szeli át a várost.
A képen a Platte folyó vízgyűjtő területét látod a North Platte és a South Platte folyókkal. Sárgával a South Platte vízgyűjtő területét emelték ki. A képen jól látszik hogy a két mellékfolyó North Platte városa mellett egyesül, és folyik bele a Missouriba Platte néven. A képen jól látszik Denver is, ahol a South Platte délnyugat-északkelet irányban szeli át a várost. Forrás.
Wiggins városától visszafordulva az I-25 felé, ismét áthaladok a South Platte folyó felett.
Wiggins városától visszafordulva az I-25 felé, ismét áthaladok a South Platte folyó felett.
Visszatérve az I-25-re, már sietnem kell, hogy ne késsek el a kitérő miatt. Hamarosan elérem Wyoming állam határát. Innen már nincs messze Cheyenne városa. A jobb felső sarokban láthatod Wyoming jelképét a „filmsztár” Devils Tower geológiai képződményt, ami a Harmadik típusú találkozások című filmben az idegenek leszállóhelyeként funkcionált.

Egy utolsó súlymérésre várnak, nehogy azonnal be tudjak kanyarodni a High Plains útnál a Rail Export telephelyére. Így hát a körforgalomból megyek tovább a város felé, majd mérlegelés után a College útnál fordulok vissza és közelítem meg az intermodális pályaudvart. A kijelölt parkolóhely most nem kívánt ügyes manőverezést, amint látod, csak be kellett rá kanyarodnom.

Jó 100 mérfölddel tovább tartott az út, mint reméltem, de legalább sikerült pontosan leszállítanom az iskolabuszt. Sajnos az már látszik, hogy Az iskolabuszok fővárosa Steam Személyes teljesítmény által támasztott kihívás hasonlóan hosszú utakat fog megkívánni. Ez nem is csoda, hiszen ezeket a buszokat minden USA tagállam használja. Szóval, mikor indul a következő fuvar?

A fuvar adatai:
ATS verzió: 1.48.2.6s.
Rögzítés dátuma: 2023 október 8.
Típus: Gyors fuvar.
Kiindulás-cél: Tulsa (OK), Yelco Busses – Cheyenne (WY), Rail Export.
Tervezett/megtett távolság: 810/926 mérföld.
Időpont: Hétfő, 9:01 – Kedd, 18:36 (menetidő 33 óra 35 perc perc), fáradás szimulálása kikapcsolva.
Vontató: Western Star 49X 72″ Sleeper.
Szállítmány: School Bus.
Érintett települések (állam): Tulsa (OK), Enid (OK), Woodward (OK), Bryan’s Corner (OK), Guymon (OK), Dalhart (TX), Texline (TX), Clayton (NM), Des Moines (NM), Raton (NM), Trinidad (CO), Walsenburg (CO), Colorado City (CO), Pueblo (CO), Colorado Springs (CO), Denver (CO), Wiggins (CO), Loveland (CO), Fort Collins (CO), Cheyenne (WY).
Steam Személyes teljesítmény: Az iskolabuszok fővárosa.

VÉGE.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email
Print
Címke , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.