A bejegyzésben az Iowa: Settlements Part 2 SCS blog hír fordítását találod, amely 2025 április 15-én jelent meg.
Megérkeztünk azon posztunk 2. részével, amely a közelgő iowai utazásaitok során az általatok meglátogatható településekről szól az American Truck Simulatorban. Ha lemaradtál volna ennek a posztnak az első részéről, akkor javasoljuk, hogy itt olvasd el.
Mint már említettük, több mint 15 települést alkottunk újra az Iowa DLC számára. Mindegyiküknek megvannak a maguk nevezetességei, egyedi varázsuk, és ahol a sofőröknek lehetőségük lesz tankolni vagy megpihenni. Tehetséges térkép-, művészeti- és eszközcsapataink gondosan alkották meg az egyes helyszíneket, hogy megragadják a valós megfelelőjük lényegét. Vegyük sorra közelebbről a többit is, rendben?
Első állomásunk Atlantic, egy történelmi város Délnyugat-Iowában. A gyakran „Iowa kóla fővárosaként” emlegetett Atlantic jól megőrzött belvárossal és elbűvölő építészettel büszkélkedhet. Akár csak áthaladsz rajta, akár megállsz itt egy kicsit pihenni, ez a város bepillantást enged Iowa gazdag kereskedelmi örökségébe.
Következzen Clear Lake, egy szintén elbűvölő város, amely festői vízpartjáról ismert, így indokolt a Clear Lake elnevezés! A csónakázás és a horgászat kedvelt célpontja, egy békés hely, ahol megállhatunk, és felfrissülhetünk, mielőtt visszatérnénk az autópályára.
Wapello megyében fogsz találkozni Eddyville-lel, egy kicsi, de barátságos várossal. Itt az utcákat gyönyörű XIX. századi otthonok és épületek szegélyezik. Rengeteg rekreációs és zöldterület, valamint egy tó található a közelben, ahol a látogatók megpihenhetnek és gyönyörködhetnek a tájban. Biztosak vagyunk abban, hogy a sofőrök értékelni fogják ezt a békés környezetet.
Az iowai New Sharont gyakran „kicsi és színes városnak” nevezik, amely összetartó közösségéről és békés légköréről ismert. A lakosok és a látogatók egyaránt élvezik bájos főutcáját és a közeli természetet, például a North Skunk folyót, a Mississippi egyik mellékfolyóját.
Könnyen megközelíthető helyen, az I-35 mellett található Osceola, amely egy híres szeminol indián törzsfőnökről kapta a nevét, aki népe földjéért és jogaiért küzdött. A területen áthaladó kamionosok Osceola főnök hagyományos, fából készült totemszobrát is láthatják majd.
Oskaloosa település történelmi jelentőséggel bír. A város egy Krík hercegnőről, Ouscaloosa-ról kapta a nevét, akinek a neve azt jelenti, hogy „az utolsó a szépek közül”. Később hozzáment Osceolához, a fent említett indián törzsfőnökhöz. Hasonlóan Osceolához, Oskaloosa is egy szobor formájában őrzi örökségét, néma őrszemként hívva fel a figyelmed egy kis történelmi utazásra. Itt található még néhány egyéb figyelemre méltó nevezetesség is, például a városháza, a főtér és a városszerte fellelhető művészeti falfestmények.
Nyugat felé fordulva találkozhatsz Spencer településsel, amely arról ismert, hogy otthont ad a Clay County Fairnek, az állam egyik legnagyobb megyei vásárának, amely az egész régióból vonzza a látogatókat. Számos művészi szobrot és más műalkotást is találhatsz a környéken, valamint virágokkal és zászlókkal díszített régi stílusú utcai lámpákat a város központját átszelő főút mentén.
Végül, de nem utolsósorban, Iowa keleti részén, az US-61-es út mentén található egy kis település, Welton, mindössze 121 lakossal. Bár itt nem sok minden történik, néhány embernek otthont ad, apró városi bája és barátságos közössége pedig kellemes megállóvá teszi az átutazók számára.
Reméljük élvezted, hogy megismerkedhettél azokkal a településekkel, amik szerepelni fognak az American Truck Simulatorhoz készülő Iowa DLC-nkben. Csapataink keményen dolgoztak azon, hogy a lehető legrészletesebben jelenítsék meg ezeket a területeket, hogy utazásaitok a lehető legélvezetesebbek legyenek. Reméljük, hogy értékelni fogjátok a befektetett munkánkat!
Nagyon várod már, hogy felfedezhesd Iowát? Akkor feltétlenül add hozzá a Steam Kívánságlistádhoz! A legfrissebb hírekről Twitter, Facebook, Instagram, BlueSky és YouTube csatornáinkon értesülhetsz, vagy feliratkozhatsz hírlevelünkre! A következő találkozásig, kamionozz tovább!
VÉGE.