SCS Blog hír: Greece – Border Crossings

A bejegyzésben a Greece – Border Crossings SCS blog hír fordítását találod, amely 2024 július 4-én jelent meg.

Kapd elő az útleveled; itt a határellenőrzés! Mai blogbejegyzésünkben szeretnénk bemutatni néhány határátkelőhelyet, amelyekkel találkozni fogsz Görögországba jövet-menet az Euro Truck Simulator 2 közelgő térképbővítésében.

Hat határátkelőn keresztül hajthatsz majd be Görögországba, de közülük most csak hármat mutatunk meg, hogy ne lőjük le az összes poént!

Kakavia

Kakavia egy jelentős határátkelő Görögország és Albánia között, amit játékunkban aprólékosan úgy alakítottunk ki, hogy pontosan tükrözze valós megfelelőjét. Számos apró részlet található szétszórva a területen, megragadva a helyszín lényegét, például a sávok között elhelyezkedő vámhivatal épületét.

Níki - Medzhitlija

Az E65-ös úton mentén található Níki-Medzhitlija határátkelő köti össze Görögországot Észak-Macedóniával. Ezt az átkelőhelyet is úgy készítettük el, hogy tökéletesen hasonlítson a valós megfelelőjére, amint azt a képernyőképeken is láthatod. Történelmileg ez volt Jugoszlávia legdélibb határa.

Makaza - Nimphaia

Makaza-Nimphaia határátkelő Görögország és Bulgária között. Ez a hegyi hágó az egyik legkisebb határátkelő a játékban, hossza kevéssel haladja meg a 100 métert. A határ és környéke is különlegesen kialakított.

Ne feledd, hogy ez a DLC még fejlesztés alatt van, de reméljük, hogy ez a bejegyzés is kellő betekintést nyújt folyamatos erőfeszítéseinkbe. Ha tetszik ez a térképbővítés, akkor add hozzá a Greece DLC-t a Steam Kívánságlistádhoz. Ne felejts el velünk maradni, és követni minket Twitteren, Instagramon, Facebookon és TikTokon a legújabb hírekért!

VÉGE.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email
Print
Címke , , , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.