ATS külső megbízás: Omaha (NE) – Omaha (NE)

Hohohohóóó, újabb állam határai nyíltak meg előttünk Nebraska felé, szám szerint 11! Épp hogy megérkeztem Omahába, már sorakoznak is a hívások a telefonomon, hogy hagyjam Kansas-t, rengeteg megbízásuk van a cégeknek ebben az államban. A szervizben átvettem a felfrissített külső és belső tartozékokkal rendelkező International LT Skyrise Sleeper nyergest, amin már az új Sports PJP első festése, a Goal for Glory díszelgett. A megbízások közül egy városon belülit keresek, hogy belemelegedjek ebbe az új nyergesbe…

A Nebraska térkép-kiegészítő május 16-ai megjelenésével kaptunk egy újabb USA tagállamot. Így immár 15 tagállam virtuális területén fuvarozhatunk. Az SCS jó szokásához híven a térképpel együtt megérkeztek a szokásos kihívások is: a Cruising Nebraska (#CruisingNebraska) egyéni és közösségi céllal, a 4 Steam Személyes teljesítmény, valamint a Lincolnba vagy Lincolnból vállalt fuvarért járó Mammoth plüss kabinkiegészítő.
Ez az megbízás az első Cruising Nebraska kihívás útja, egyúttal a Juhé! Vár a kukoricacsuhé! Steam Személyes teljesítmény 1. részteljesítése.

Amint beértem a szervizbe, pontosabban a Cornhusker úton található Freightliner márkakereskedésbe, máris megkaptam a Juhé! Vár a kukoricacsuhé! Steam Személyes teljesítmény első városáért járó jutalmat. Itt várt rám a felújított tartozékokkal útjára bocsátott International LT Skyrise Sleeper nyergesemet, amely a 6x4-es alvázú, 565 LE-s Cummings X15 Performance 565 motorral szerelt modell, 18 sebességes EATON UltraShift FO-22E318B-VXP R váltóművel. A nagyobbik, 280 gallonos üzemanyagtankot kértem hozzá, és a tartozékok közül oldalszoknyát, légterelőt, első tükröket kértem. A gyári Sunrise festés helyett a frissen megjelent Sport festéscsomagból a Goal for Glory nevűt választottam.

A NAMIQ telephelye a Cornhusker úttól délre, az 50-es út mentén fekvő Louisville és a PLatte River mellett található. A városka szlogenjére (Eat, Shop, Live) most nem tudok hallgatni, így hát a táblácska mellett inkább bekanyarodtam a mellékútra, amely a NAMIQ-hoz visz. A telephely felé közeledve már látom a pótkocsit. Gyorsan beálltam elé, felkapcsoltam, elvégeztem a szükséges ellenőrzéseket, és máris indultam vissza. Mivel városon belüli rövid fuvarról van szó, így az irodába sem kell bemennem papírozni, megy ez már az okostelón keresztül is.

Omaha [ˈoʊməhɑː] az Egyesült Államok Nebraska államának legnépesebb városa és Douglas megye megyeszékhelye . Az Egyesült Államok középnyugati részén, a Missouri folyó mentén található, körülbelül 15 km-re északra a Platte folyó torkolatától. Az ország 40. legnépesebb városa, a 2020-as népszámláláskor 486.051-en lakták.

A területen különféle indián törzsek (Omaha, Ponca (ponka), Pawnee (páni), Otoe, Missouri, Ioway (kajova)) éltek a XVII. század óta. Az Omaha azt jelenti, hogy „felfelé haladó emberek” vagy „az áramlattal szemben”.
1804-ben a Lewis és Clark Expedíció elhaladt a folyópartok mellett, ahol később felépült a város. 1804 július 30. és augusztus 3. között az expedíció tagjai, köztük Meriwether Lewis és William Clark még találkoztak is az Otoe és a Missouri törzsek vezetőivel a Council Bluff-ban, a mai Omahától körülbelül 20 mérföldre északra.
Közvetlenül ettől a területtől délre a bevándorlók számos szőrmekereskedelmi posztot építettek a következő években, köztük a Fort Lisa-t 1812-ben, a Fort Atkinson-t 1819-ben, a Cabanné’s Trading Post 1822-ben és a Fontenelle’s Post 1823-ban, a Bellevue névre keresztelt helyen.
Később, 1846-ban, a mormonok építettek várost Cutler’s Park néven a területen. A település ideiglenes volt, de alapot biztosított a további fejlődéshez.
Az Egyesült Államok szövetségi kormányával kötött szerződések révén a nebraskai indián törzsek fokozatosan átengedték az államot alkotó területeket. Az Omaha területet érintő szerződést 1854-ben kötötték, amelynek során az Omaha törzs átengedte Nebraska kelet-középső részének nagy részét.

A város 1854 július 4-én alakult meg hivatalosan egy piknik keretében a Capital Hillen, ahol most az Omaha Central High School található. A város a kezdeti majd’ 2000-es létszámról nőtt a mai közel félmilliós nagyvárossá.
A számos iparág – köztük a banki, biztosítási, telekommunikációs, építészeti/építőipari és szállítási – diverzifikációja révén Omaha gazdasága az 1990-es évek eleje óta folyamatosan nő. A város hat nemzeti optikai gerincvezeték csomópontja.
Omaha legjelentősebb üzletembere a világban is jól ismert Warren Buffett, aki évtizedek óta a világ egyik leggazdagabb embere. A város gazdasági erejét növeli, hogy négy omahai székhelyű cég: a Berkshire Hathaway, a Union Pacific Railroad, a Mutual of Omaha és a Kiewit Corporation szerepel a Fortune 500-as listán. Ezeken kívül számos más nagyvállalat székhelye, köztük a Gallup Organization, a Werner Enterprises, a First National Bank of Omaha, a Gavilon, a Scoular és a First Comp Insurance. Sok más nagy nemzeti cégnek van jelentős tevékenysége vagy székhelye Omahában, köztük sok általunk is ismert cég, mint a PayPal vagy a LinkedIn.

Louisville alig 1300+ fős települése a Platte River mentén fekszik. Alapításának éve 1857, legalábbis azóta laknak a környéken. Várossá azonban csak 1870 körül nyilvánították, amikor megérkezett a vasút.

Ehhez az úthoz nem fog kelleni GPS: le kell mennem az 50-esen Louisville-ig, ott a NAMIQ telephelyén felkapni a pótkocsit, majd visszagurulni a csomópontig, végül azon átkelve az autópálya másik oldalára, máris megérkezem a Taylor Construction Group telephelyére, amely a Cornhusker útról nyíló 147. utcában van.

A Google Térképen láthatod, merre vezetne az útvonal a valóságban.
A Google Térképen láthatod, merre vezetne az útvonal a valóságban.
Itt már robogok az 50-esen vissza Omahába.
Itt már robogok az 50-esen vissza Omahába.
A napfelkelte csodálatos látványban részesít a Platte River felett...
A napfelkelte csodálatos látványban részesít a Platte River felett...

A Platte River [plæt] nebraskai szakasza kb. 310 mérföld (500 km) hosszú. Ha azonban legtávolabbi forrásától, mellékfolyóján, a North Platte folyón keresztül mérjük meg hosszát, az több mint 1050 mérföldre (1690 km) rúg. A Platte folyó a Missouri mellékfolyója, amely a Mexikói-öbölbe torkollik. A Platte nagy részében széles, sekély, kanyargós patak, homokos fenékkel és sok szigettel, vagyis egy ún. fonott víztest.

Ha kinézel kamionod ablakán, akkor azt hinnéd – ahogy azt sok más folyónál is látod –, hogy egy kiszáradó folyóról van szó, alacsony vízállással és rengetek apró, folyamatosan változó, ide-oda tekergő, hol szétváló, hol egybefolyó csatornával. Ezért is nevezik fonott folyónak, mert igen jellegzetes szerkezete van. A változó vízállástól és a vízáteresztő, víznyelőként működő kavicsos medertől függően apró szigetecskék születnek és semmisülnek meg. A szigetecskék úgy maradhattak fent, hogy az idők folyamán a rajtuk megtelepedő növényzet megkötötte, megmagasította, így állandóvá tette azokat. Ez a jellegzetes szerkezet a nagy hordalékot magával sodró folyókra igaz, vagyis nem a vízmennyiség hiánya okozza kinézetüket – persze a globális felmelegedés ezeket a folyókat is tovább apasztja…

A Platte River a Missouri River vízgyűjtő medencéjének egyik legjelentősebb mellékfolyórendszere, amely a középső Great Plains nagy részét Nebraskában, valamint a keleti Sziklás-hegység víztesteit Coloradóban és Wyomingban vezeti le. A folyó völgye fontos szerepet játszott a nyugati irányú terjeszkedésben, útvonalat biztosítva számos jelentős emigráns ösvényhez, köztük az Oregon, a California, a Mormon, a Bozeman és a Pony Express ösvényekhez.
Az első európaiak
, akik meglátták a Platte folyót, francia felfedezők és prémvadászok voltak 1714 körül – először Nebraskier-nek (Nebraska) nevezték el, az Otoe nép által adott név átírásaként, ami azt jelenti, hogy „lapos víz”. Ez a kifejezés nagyon közel áll a francia „rivière platte” („lapos folyó”) szavakhoz, amelyek a Platte folyó név valószínű eredete.

A Platte River Nebraska nyugati részén, North Platte városától keletre, a nebraskai North Platte és a South Platte folyók összefolyásánál keletkezik. Mindkettő forrásfolyót a hóolvadás táplálja a keleti Sziklás-hegységben a kontinentális szakadéktól (Continental Divide) keletre.

A Platte River hossza nagy részén homokos, széles, sekély, fonott folyó. Sok sekély csatornája és szigete, valamint folyamatosan változó homokpadjai megnehezítették a hajózást. Emiatt soha nem használták vízi szállítási útvonalnak. Torkolatánál még inkább szétterül, egy mérföld széles lesz, a víz mélysége pedig csak 6″ (15 cm). Erre mondták annak idején a bevándorlók, hogy „túl sűrű volt az iváshoz, túl híg a szántáshoz” („too thick to drink, too thin to plow”).

A Platte River vízgyűjtő területe a mellékfolyókkal.
A Platte River vízgyűjtő területe a mellékfolyókkal. Forrás.
...a háttérben pedig a NAMIQ (Ash Grove Lousiville Plant cementgyártó) épületeit, illetve silóit és a Transwood Logistics kupoláját látod.
...a háttérben pedig a NAMIQ (Ash Grove Lousiville Plant cementgyártó) épületeit, illetve silóit és a Transwood Logistics kupoláját látod.
Megérkeztem a Taylor Construction Group telephelyére, ahol beálltam a kijelölt parkolóhelyre, lecsatoltam a pótkocsikat, visszaültem a fülkébe, lerendeztem a telefonon a „papírmunkát”, és elkezdtem keresni egy új megbízást.

Alig két óra alatt sikerült letudnom a fuvart. Még csak reggel nyolc óra van, így jöhet a következő fuvar! Sikerült is találnom egy megbízást Lincolnba, így elkezdhetem felfedezni Nebraskát! – Juhé! Vár a kukoricacsuhé!

A fuvar adatai:
ATS verzió: 1.50.1.5s.
Rögzítés dátuma: 2024 május 19.
Típus: Külső megbízás.
Kiindulás-cél: Omaha (NE), NAMIQ – North American Mines & Quarries – Omaha (NE), Taylor Construction Group.
Tervezett/megtett távolság: 27/43 mérföld.
Időpont: Vasárnap, 6:08 – Vasárnap, 8:05 (valós menetidő 12 perc), fáradás szimulálása kikapcsolva.
Vontató: International LT Skyrise Sleeper (565 LE, 18 sebességes).
Fülkefestés: Goal for Glory (Sports PJP).
Pótkocsi/Szállítmány: Elhúzható ponyvás dupla/Malter.
Érintett települések (állam): Omaha (NE), Louisville (NE).
Steam Személyes teljesítmény: Cornhusker State (1/12).
World of Trucks esemény: Cruising Nebraska (1/12).

VÉGE.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email
Print
Címke , , , , , , , , , , , , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.