Alig kapcsoltam le az IBC konténereket tartalmazó pótkocsikat és kezdtem intézni a papírmunkát, máris a kezembe nyomták az új fuvar megbízólevelét, rámutattak az oldalt álldogáló generátorra, és azt mondták, azonnal vigyem Enidbe…
Az Oklahoma térkép augusztus 1-ei megjelenésével kaptunk egy új USA tagállamot. Így immár 13 tagállam virtuális területén fuvarozhatunk. Az SCS jó szokásához híven a térképpel együtt megérkeztek a szokásos kihívások is: a Cruising Oklahoma (#CruisingOklahoma) egyéni és közösségi céllal, a 4 Steam Személyes teljesítmény, valamint az Oklahoma Cityből induló fuvarért járó Honey Bee plüss kabinkiegészítő.
Woodward Oklahoma állam északnyugati sarkában található kb. 12 ezer fős város. Mottója az Energy for Life, vagyis energia az életért. A bevándorlás előtt a területen apacs, arapahó, kajova, komancs és sájen törzsek éltek. Az európai-amerikai telepesek 1887-ben hozták létre a várost, miután ideért a vasút, így kényelmesebb és gyorsabb út nyílt a környéken tenyésztett, illetve az itt áthajtott szarvasmarhák piacra szállítására. A város és a vasút ide településének elsődleges oka, hogy a terület szintén marhahajtó ösvény volt (Great Western Cattle Trail). A hereford vágómarha-tenyésztés máig meghatározza a város gazdaságát, ezt még az időszakosan fellendülő olajipar, valamint a környék jódlelőhelyeinek bányászása sem tudta felülmúlni. Mindezek mellett a városban jelentős a búzatermesztés, a széna forgalmazása és a baromfi feldolgozás.
A fuvar adatai:
ATS verzió: 1.48.2.1s.
Rögzítés dátuma: 2023 augusztus 6.
Típus: Külső megbízás.
Kiindulás-cél: Clinton (OK), Vitas Power – Enid (OK), X-Tech Machinery.
Tervezett/megtett távolság: 103/143 mérföld.
Időpont: Kedd, 16:47 – Szerda, 8:54 (valós menetidő 54 perc), fáradás szimulálása kikapcsolva.
Vontató: Volvo VNL 300.
Fülkefestés: Ballad of Dreams (Volvo VNL DLC).
Szállítmány: Generátor.
Érintett települések (állam): Clinton (OK), Woodward (OK), Enid (OK).
Steam Személyes teljesítmény: Meg tudjuk csinálni!, Otthon, Oklahomában!
World of Truck esemény: Cruising Oklahoma (#CruisingOklahoma).
Látnivaló: Woodward, Gloss Mountain Állami Park.
Látványosság: Gloss Mountain Állami Park, Örökségi központ.
Rejtett út: Az US-142-n Enid felé, áthaladva a Cimarron folyón, az úttól jobbra rövid földút, amely egy kanyar után az US-142-re hoz vissza.
VÉGE.