Megérkezett az 1.53-as verzió, benne a már teljesen átdolgozott Kalifornia állammal! Itt az idő, hogy újabb és újabb utakkal járjuk be The Golden State útjait és városait! Nézzük meg hát a Yuma-Oxnard szakaszt, amely olyan csodálatos városokat érint, mint San Diego és Los Angeles! Elképesztő lett…
Úgy gondoltam, hogy ezentúl új típusú úti beszámolókkal is jelentkezem, amiknek a „Szabad mint a szél” nevet adtam.
Ennek oka, hogy az ATS/ETS2 és a Steam által támasztott számos kihívás teljesítése mellett számos más megbízást is teljesítek, pusztán a vezetés öröme, illetve a Világtérkép minél teljesebb bejárása végett. Eközben igyekszem olyan cégektől megbízásokat vállalni, amelyekhez még nem volt szerencsém. Nos, mivel ezek az utak is bővelkednek látnivalókban, kilátóhelyekben, nevezetességekben, történelmi emlékhelyekben, úgy gondoltam, kár lenne megfosztani benneteket egy-egy jobban sikerült úttól.
Ezeken az utakon többnyire nem narrálok, hanem csak repesztek a kiindulási ponttól a célig. Az utakhoz tartozó cikkekben pedig, mint ebben is, csupán képes beszámolóim lesznek, a látottak néhány soros értelmezésével, sőt többnyire nem lesz Google Térkép sem, mert az útvonalak összeállítása a részletes ismertetőkhöz több órányi forráskutatással és útvonalkereséssel jár.
Jó szórakozást kívánok a „Szabad mint a szél” videóimhoz és cikkeimhez!
A fuvar adatai:
ATS verzió: 1.53.1.1s.
Rögzítés dátuma: 2024 november 30.
Típus: Szabad mint a szél – Gyors fuvar.
Kiindulás-cél: Yuma (AZ), Venture – Oxnard (CA), Page & Price Paper.
Tervezett/megtett távolság: 310/464 mérföld.
Időpont: Péntek, 12:57 – Szombat, 0:14 (menetidő 13 óra 17 perc), fáradás szimulálása kikapcsolva.
Vontató: Volvo VNL 2014 300 (365 LE, 10 sebességes).
Fülkefestés: P3564 White.
Pótkocsi/Szállítmány: 3-tengelyes dobozos/Papírhulladék.
Érintett települések (állam): Yuma (AZ), El Centro (CA), San Diego (CA), Coronado (CA), Carlsbad (CA), Los Angeles (CA), Long Beach (CA), Santa Monica (CA), Oxnard (CA).
Látnivaló: Coronado Island, Long Beach kikötője.
Látványosság: Coronado-híd, San Diego látképe.
VÉGE.