ETS2 gyors fuvar: Kristiansand (N) – Stavanger (N)

A kért megbízás Stavanger felé még az este megérkezett a telefonomra. Reggel hétre rendeltek vissza a Polaris Lines telephelyére, hogy ugyan kapjak már fel 22 tonna rizst, és vigyem el az ottani Polar Fish számára…

Folytatom a felújított Scandinavia DLC területének bejárását, hogy lássuk milyen lett a Scandinavia Refresh! A posztban említett grafikai ráncfelvarrás mellett az utak, csomópontok, kereszteződések, városok, települések és telephelyek változására kell számítanunk. Lássuk, milyen lett!

Visszatértem tehát a kikötőbe, ahol meg is találtam az útra kész szerelvényt. Most egy gyári felszereltségű Scania R High Roof nyergesvontatót kaptam, amely a környezethez illően Blue Ocean Metallic festést kapott. Ez egy új, 4x2-es alvázú 770-es modell, 1070 literes tankkal, újgenerációs DC13 175 460 Euro 6 SUPER motorral és Opticruise G25CMR váltóval. A kabinbelső kárpitozása is gyári, mégpedig a kevésbé sötét Smart Dash Light. A 22 tonnányi rizst egy 3-tengelyes Kögel Cargo dobozos pót tartalmazza, természetesen a megbízóm, a Polaris Lines céges logójával díszítve. A szokásos ellenőrzést követően rápillantottam a GPS-re, és elindultam az általa javasolt útvonalon...

Tegnap az E18 autópálya Oslo-Kristiansand szakaszát jártam be, ma pedig az E39 következik Kristiansand-Stavanger között. Elhagyva a Skagerrak-szoros menti partvonalat, most északnyugat felé fogok haladni, az Északi-tenger partvonalán.

Az E39-es ezen szakasza Norvégia egyik legfontosabb, ugyanakkor legnagyobb átalakulás előtt álló útvonala, mivel folyamatosan zajlik a felújítása és bővítése. Kb. 230 km hosszú, és drasztikusan eltér az ország északi, fjordosabb részeitől, de megvannak a maga sajátos kihívásai. Kristiansand után dombos, erdős vidéken haladok majd keresztül. Stavanger felé közeledve a táj kisimul, elérve a Jæren síkságot, amely Norvégia egyik legfontosabb mezőgazdasági területe. Itt az út már nem hegyek között, hanem nyitottabb, szelesebb partmenti vidéken fut.

Bár ez a szakasz nem keresztez nagy fjordokat, rengeteg kisebb alagút és látványos völgyhíd található rajta. Lesz majd látványos és nehéz szakasza is, ahol az út mély völgyeken és meredek sziklafalak mentén halad, több rövid, de egymást gyorsan követő alagúttal. 

Az E39-es európai útvonal, vagyis a Kystveien [küszvéjen], azaz Parti út Észak-Európa egyik legkülönlegesebb és leglátványosabb közlekedési útvonala. Skandinávia nyugati partvonala mentén halad, észak-déli irányban, összekötve Dánia északi részét Norvégia északi vidékeivel. Az út teljes hossza körülbelül 1330 km, és az alábbi főbb szakaszokon halad keresztül (én most a 2. szakasz Kristiansand-Stavanger részét fogom bejárni):

  1. Dánia (A szakasz kezdete): Az út legdélebbi pontja Hirtshals kikötővárosa. Innen indulnak a hatalmas kompok Norvégia felé.
  2. Norvégia (A leghosszabb szakasz): A tengeri átkelés után az út Norvégiában folytatódik, és szinte végig a drámai fjordvidék mentén halad: Kristiansand: Itt ér partot a dániai komp, és innen indul az út észak felé (itt találkozik az E18-assal). Stavanger: Az olajfőváros után az út egyre vadregényesebb lesz. Bergen: Norvégia második legnagyobb városa után az út hatalmas fjordokon és szigeteken vág át. Ålesund: A szecessziós stílusáról híres város érintésével halad tovább északkeletre. Molde és Kristiansund: Fontos tengerparti városok az útvonalon. Trondheim (A szakasz vége): Az E39 északi végpontja Trondheimnél van, ahol becsatlakozik az E6-os észak-déli főútvonalba.

Az E39 különlegességét az alábbiak adják:

  • Kompátkelések: Ez az út olyannyira „szakadozott”, hogy jelenleg 7 kompjárat szakítja meg az utat a hatalmas fjordok miatt.
  • Fjordmenti autópálya projekt (Ferjefri E39): A norvég kormány egy óriási mérnöki projekten dolgozik, amelynek célja, hogy kompok nélkül, hidakkal és a tengerfenék alatt futó úszó alagutakkal tegyék folyamatossá az utat. Ennek része például a már épülő Rogfast alagút, amely a világ legmélyebb és leghosszabb víz alatti közúti alagútja lesz.
  • Változatos táj: Az út mentén a dániai homokdűnéktől kezdve a norvégiai kopár sziklákon és gleccsereken át a modern nagyvárosokig minden megtalálható.

A játékban a Scandinavia DLC része a Bergenig tartó szakasz, amit a Scandinavia Refresh már felújítva tartalmaz. Innen fogom felfedezni az északibb területeket az E39 segítségével, egészen Trondheimig, érintve Ålesund és Kristiansund városait.

A Google Térképen láthatod, merre vezetne az útvonal a valóságban.
A Google Térképen láthatod, merre vezetne az útvonal a valóságban.
Első dolgom kijutni a kikötőből az E39-esre. Amint látod a táblán, balra E39, Stavanger felé, jobbra Oslo felé az E18-on.
Első dolgom kijutni a kikötőből az E39-esre. Amint látod a táblán, balra E39, Stavanger felé, jobbra Oslo felé az E18-on.

Kristiansand Norvégia ötödik legnagyobb városa, és a dél-norvégiai régió (Sørlandet) vitathatatlan központja. A várost gyakran emlegetik a „mosoly városaként” is, mivel az ország legnaposabb és legnépszerűbb nyári úticélja. 

A város a „Skandináv Pajzs” peremén fekszik, geológiáját a kemény kristályos kőzetek jellemzik, és a jégkorszak utolsó szakasza formálta. A város és környéke a Prekambriumi pajzs része. Főként gránit és gneisz alkotja, amelyek rendkívül ellenállóak. Ez a sziklás altalaj teszi lehetővé a város körüli számos alagút (mint amin érkeztem, a Haumyrheitunnelen) biztonságos kialakítását. A várost körülölelő fjordokat, mint a Topdalsfjord, a hatalmas jégtakaró vájta ki a völgyek mentén. Amikor a jég elolvadt, a tengerszint megemelkedett, és elöntötte ezeket a mélyedéseket. A partvonal mentén található számtalan apró, csiszolt sziklasziget is a jég munkájának eredménye. Ezek a sziklák ma fontos természetes hullámtörőként szolgálnak a kikötő számára.

Kristiansand egyike azon kevés norvég városnak, amelyet nem organikusan nőtt ki a földből, hanem mérnöki pontossággal terveztek. Ugyanis IV. Keresztély dán-norvég király 1641-ben stratégiai okokból alapította a várost. Célja egy erős kereskedelmi és katonai támaszpont létrehozása volt a Skagerrak-szoros ellenőrzésére. A király holland mintára négyzethálós utcaszerkezetet (kvadraturen) alakíttatott ki. Ez a Posebyen városrész a mai napig megőrizte ezt a formát, és Kristiansand történelmi magját alkotja – a Varodd-híd, a tengerpart és a kompkikötő között helyezkedik el. A XVIII. és XIX. században a város a hajóépítésből és a faexportból gazdagodott meg. Ekkor épültek azok a jellegzetes fehér faházak (Posebyen negyed), amelyek ma Észak-Európa egyik legnagyobb egybefüggő faház-együttesét alkotják.

Amint említettem, Kristiansand után dombos, erdős vidéken haladok keresztül. Ezen a vidéken igyekeznek minél nagyobb területen gazdálkodni, így az út mentén számos farmot látok a jellegzetes színes házakkal, karámokkal. Ez pedig itt Vigeland, balra az ipari negyed, jobbra a focipálya és a Valle kirke tornyát látod.

Vigeland egy bájos falu az E39 mentén. Bár egy kis településről van szó (lakossága mindössze kb. 1500 fő), kulturális és történelmi jelentősége messze túlmutat a méretén. A falu neve az óészaki Víkinggaland szóból ered, ami szó szerint „Viking-földet” jelent.

A település neve nem véletlenül cseng ismerősen: itt töltötte gyermekkora egy részét Norvégia világhírű szobrásza, Gustav Vigeland (az oslói Vigeland Park alkotója). A falu központjában, a Kulturtorvet nevű kulturális központban található egy galéria, amely a művész több mint 80 alkotását (főleg fametszeteit és szobrait) mutatja be. Bár Gustav a közeli Mandalban született, nagyszülei Vigelandban éltek, és ő maga is sok időt töltött itt, ami nagy hatással volt művészetére.

A falu egyik nevezetessége a Lindesnes világítótorony (Lindesnes fyr [lindesznesz fűr]) makettje a körforgalomban, amely teljes életnagyságban kb. 25-30 perces autóútra van délre.
A falu egyik nevezetessége a Lindesnes világítótorony (Lindesnes fyr [lindesznesz fűr]) makettje a körforgalomban, amely teljes életnagyságban kb. 25-30 perces autóútra van délre.

Vigeland a „kapuja” ennek a híres látnivalónak, amely Norvégia legdélebbi pontját jelzi. Az 1915-ös évszám arra utal, hogy a valódi Lindesnes világítótorony jelenleg is álló, öntöttvas tornyát ebben az évben építették fel. Bár a helyszínen már 1656 óta működött jelzőfény (ez volt Norvégia legelső világítótornya), modern, ma is látható formáját 1915-ben nyerte el. A makett tehát útjelzőként szolgál, mivel ez a körforgalom a leágazás az E39-es útról a 460-as útra, amely közvetlenül a Lindesnes-fokhoz vezet.

Ezzel a 4 perces kis videóval többet is megtudhatsz a Lindesnes világítótoronyról.

Itt pedig éppen elhagyom a falut, de még visszanézek az Audna-folyó kanyarulatában található Valle kirke templomra és a körülötte fekvő temetőre. A templom egy Empire-stílusú, fehérre festett fatemplom. 1792-ben épült, tehát Norvégia egyik legrégebbi, épségben maradt kereszt alaprajzú (korskirke) fatemploma. A belső térre jellemző a puritán, mégis elegáns díszítés, amely a XVIII. század végi norvég protestáns esztétikát tükrözi. Körülbelül 600 embert tud befogadni, ami jelzi, hogy megépítésekor a környék fontos vallási központja volt.

A templom és a temető legfontosabb kulturális vonatkozása Gustav Vigeland családjához kötődik. Ugyanis a temetőben nyugszanak a világhírű szobrász nagyszülei. Gustav gyermekként sokat járt ide, és a templom körüli csendes, spirituális környezet, valamint a régi sírkövek díszítései mély nyomot hagytak a későbbi művészetén. A templomkertben található egy emlékmű, amelyet maga Gustav Vigeland készített szülei és nagyszülei emlékére. Ez egyfajta „zarándokhelye” lett a művészetkedvelőknek.

Ahogy a poszt elején említettem a lankás, dombos, mezőgazdasági művelésnek alávetett vidéket lassan felváltja a hegyvidéki táj, következnek tehát az alagutak és a fjordok felett átívelő hidak. Az alagutak egyik első képviselője a játékban a Vetlandstunnelen.

Amint a táblán látod, Stavangertől 76 km-re vagyok. Hossza a valóságban 1250 m, itt a játékban csupán 320 m. 2006-ban nyitották meg, és mindössze egy alagútcsőből áll az 1×1 sávok számára. Érdekesség, hogy nem vízszintes, hanem iránytól függően enyhén lejt vagy emelkedik, nekem persze most emelkedik a közeli fjord partján emelkedő hegyek, illetve a fjord felett átívelő Fedafjorden híd miatt.

De mielőtt elérném a hidat, még át kell haladnom a 465-ös út elágazásán, illetve a Teistedalstunnelen alagúton. Hossza a valóságban 1920 m, a játékban 450 m. Ugyancsak 2006-ban épült, és ugyancsak van egy enyhe emelkedése/lejtése, amely a Fedafjorden-hídhoz kapcsolódás miatt szükséges.

Kijutva a Teistedalstunnelen alagútból, csodás látvány tárul elém: a Fedafjorden bru, vagyis a Fedafjorden híd, amit látványosságként le is kellett fényképeznem a Galériám számára. Ez egy acél függőhíd, amely 566 méter hosszú, a főnyílása 331 méter. A két pilonja 110 méter magasra nyúlik. Az útpálya kb. 50 méterrel van a Fedafjorden (Feda-fjord) vízszintje felett, ami félelmetes és egyben lenyűgöző kilátást nyújt a fjordra. Különlegessége, hogy mindkét vége közvetlenül egy-egy alagútba torkollik (Teistedalstunnelen és Fedaheitunnelen). Nincs tehát klasszikus lehajtó vagy partmenti szakasz; a híd a két függőleges sziklafal között feszül.

A látványos híd és az azt követő Fedaheitunnelen alagút után már Stavanger következik, legalábbis itt, a játékban. Lassan utam végére érek...beérve a városba a 27-es/Forus csomópontnál fordulok le az ipari negyed felé. Itt némi tekergés után az IKA Bohag szomszédságában találok rá a Nordic Crown, és úti célom, a Polar Fish logisztikai központokra.

Itt is van a Polar Fish kapuja, és már látom is a kijelölt A dokkolóállást! Szépen beállok, leállok, besétálok az irodába, majd elsétálok...no, lesz valami új megbízás? Mennék már a Nordic Horizons területére!

Ezen az úton is meggyőződhettem arról, hogy nagyon jól sikerült a Scandinavia Refresh! Igazából, ahogy egyre szebb lesz ez a két játék, tényleg csak a méretarányt sajnálom, hogy emiatt nem lehet még több szépséget, látnivalót és kihívást beléjük zsúfolni...találkozzunk a Nordic Horizons és Louisiana DLC-k területén!

A fuvar adatai:
ETS2 verzió: 1.57.0.47s Open Beta.
Rögzítés dátuma: 2025 november 15.
Típus: Szabad mint a szél – Gyors fuvar.
Kiindulás-cél: Oslo, Renar Logistik – Kristiansand, Polaris Lines.
Tervezett/megtett távolság: 373/373 km.
Időpont: Vasárnap, 13:59 – Vasárnap, 19:57 (menetidő 5 óra 58 perc), fáradás szimulálása kikapcsolva.
Vontató: Mercedes New Actros StreamSpace (517 LE, 12 sebességes).
Fülkefestés: Egyéni szín.
Pótkocsi/Szállítmány: 3-tengelyes Wielton Curtain Master/Orvosi eszközök.
Érintett települések (állam): Oslo (N), Kristiansand (N).
Egyéb esemény: Scandinavia Refresh (Scandinavia DLC rework).

VÉGE.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email
Print
Címke , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.