A közelmúltban kaptuk meg a California Rework részeként Kalifornia állam középső harmadának felújított területét. Úgy gondolom, megragadom az alkalmat, hogy végre beutazzam ezt a területet a Happy Hauloween kihívás keretében, így Sacramento városába utaztam, hogy találjak egy, az átdolgozott területre szóló megbízást – így sikerült rábukkannom Santa Cruz városába irányuló fuvarra…
Minden év október végén kezdődik az immár hagyománnyá vált Happy Hauloween WoT esemény, amely a Halloween ATS/ETS2 játékokkal végezhető kamionos ünnep. Most is, a személyes jutalomért 13, ajándékokkal megpakolt Halloween Treats pótkocsit kell eljuttatnunk a céljukba vagy az ATS-ben, vagy az ETS2-ben, vagy összesen mindkettőben. A közösségnek pedig 1.300.000 fuvart kell összehoznia a közösségi jutalomért. Az esemény 2024 október 24.-től november 17.-ig tart. Az útról készült képeket és videókat pedig a fejlesztő a #HappyHauloween hashtag megjelölésével várja a közösségi portáljaikon.
A honlapon a Happy Hauloween események összefoglalóját az ATS WoT események és az ETS2 WoT események oldalon, míg a mostani fuvarjaimat A Happy Hauloween – 2024 esemény oldalon találod.
A mostani eseményt annyiban teszem érdekessé, hogy a megbízásokat igyekszem más-más nyergesvontatóval és Halloween PJP festéssel teljesíteni. Ez a bejegyzés az ötödik megbízás úti beszámolója.
A félmilliós lakossággal bíró Sacramento [sækrəˈmɛntoʊ] Kalifornia állam fővárosa, a Sacramento és az American folyók találkozásánál, az Sacramento-völgyben található. A város neve spanyol eredetű, jelentése magyarul „szentség”.
A területet az őslakosoktól először a spanyolok hódították el: 1808-ban Gabriel Moraga mérte fel és nevezte el a környéket és a folyót Río del Santísimo Sacramento-nak az Oltáriszentségről (Blessed Sacrament). 1839-ben Juan Bautista Alvarado, Alta California mexikói kormányzója a Sacramento-völgy gyarmatosításával John Augustus Sutter svájci születésű mexikói állampolgárt bízta meg, aki a város mai területén megalapította a róla elnevezett Sutter erődöt. Az 1848-as Guadalupe-Hidalgo-i Szerződés (Treaty of Guadalupe Hidalgo) megkötésével Kalifornia amerikai kézre került, és a Sutter erőd környékét 1850-től Sacramento városaként kezdték fejleszteni és beépíteni. 1854-ben az állam állandó fővárosává vált, és megkezdődött az állami székhely kiépítése, amely 1874-ben fejeződött be. Ezekben az években megindult a lakosságszám emelkedése is: a kezdeti 6820-ról az 1800-as évek végére ~30 ezer főre, a II. világháború végére 100 ezer főre, mára pedig félmillió fő felettire nőtt.
Ha megnézed a Google Térképen a város elhelyezkedését, akkor rögtön feltűnhet, hogy a város a Sacramento és az American River folyók találkozásától északra, keletre és délre terjeszkedett, míg nyugati irányban hatalmas üres területet látsz. Ennek oka, hogy ez a terület egy hatalmas árvízvédelmi medence része, mivel a város történelmileg sebezhető az árvizekkel szemben. Ugyanitt észreveheted azt is, hogy a város nyugati szélén található egy mélytengeri kikötő, ami a Sacramento River Deep Water Ship csatornán, majd a Sacramento folyón, végül a San Francisco-öblön keresztül teszi lehetővé a Csendes-óceán elérését.
Sacramento a fák városa (City of Trees) is, mivel itt a legnagyobb az egy főre eső fák száma. Kezdetben fátlan terület volt, de a fák hiánya annyira feltűnő volt, hogy már a XIX. századtól sorra ültették a gyapotfákat, a különféle eukaliptusz fajtákat, az akácokat, a fűzeket, a szilfákat, a pálmafákat, majd később a gyümölcsfákat. Ez a fásítási program ma is zajlik. A fáknak is köszönhetően a város kellemes éghajlatúnak mondható, hiszen többnyire meleg-nyári mediterrán éghajlatú forró, hosszú, száraz nyarakkal és hűvös telekkel, megfelelő mennyiségű csapadékkal.
A Sacramento River, spanyolul Río Sacramento Észak-Kalifornia legfontosabb és leghosszabb folyója. Az állam északi részén elterülő Klamath-hegységben, 3674 láb (1120 m) magasságban eredő folyó 400 mérföldön (640 km-en) keresztül folyik dél felé, mielőtt eléri a Sacramento-San Joaquin folyó deltáját és a San Francisco-öblöt. A folyó vízgyűjtő területe mintegy 26,500 négyzetmérföld (69.000 km2), és többnyire a Coast Ranges és a Sierra Nevada által határolt termékeny mezőgazdasági régióban, a Sacramento-völgyben folyik.
A Sacramento folyó széles árterülete egykor halakban és más vízi élőlényekben bővelkedett, így már 12000 éve az emberek lakóhelyeként az egyik legsűrűbb indián populációval rendelkezett. A Sacramento-völgyet több száz törzs lakta, akik az 1700-as évek végén kerültek először kapcsolatba európai felfedezőkkel. Gabriel Moraga spanyol felfedező 1808-ban Rio de los Sacramentosnak nevezte el a folyót, ami később Sacramento River névre rövidült.
A XIX. században aranyat fedeztek fel a Sacramento folyó egyik mellékfolyóján, ami elindította a kaliforniai aranylázat és hatalmas népességbeáramlást okozott. A szárazföldi ösvények, például a California Trail és a Siskiyou Trail emberek százezreit vezették az aranymezőkre. A század végére azonban a bányászat megszűnt, és a sok bevándorló a gazdálkodás és az állattenyésztés felé fordult. Sok népes közösség jött létre a Sacramento folyó mentén, köztük Sacramento állam fővárosa.
A vízgyűjtő területét az 1950-es évektől vízellátásra és vízenergia- termelésre használják. Napjainkban nagy gátak zárják le a folyót és szinte minden fő mellékfolyóját. A Sacramento folyót elsősorban öntözésre használják, Közép- és Dél-Kalifornia nagy részét kiszolgálva az óriási állami és szövetségi vízügyi projektek csatornáin keresztül. Ma Kalifornia lakosságának több mint felét látja el vízzel, és támogatja az ország legtermékenyebb mezőgazdasági területét.
Az 1851-ben alapított Vallejo városa nevét Mariano Guadalupe Vallejo-ról, egy híres kaliforniai tábornokról és államférfiról kapta. A város lakossága az alapítás idején alig haladta meg a 2000 főt, ma pedig már 126 ezer főre nőtt.
A város a San Pablo Bay partján, a Napa River torkolatánál fekszik. Itt, a torkolatnál található a II. világháború egyik kritikus tengeralattjáró-létesítménye, a Mare Island Naval Shipyard, amely a tengeralattjárók bázisa, hajógyára és szervize is volt egyben.
San Jose [sæn hoʊˈzeɪ], magyarul „Szent József” városa Észak-Kalifornia legnagyobb városa népessége és területe szerint is – 970 ezer lakosával a legnépesebb város mind a Bay Area, mind a San Jose-San Francisco-Oakland statisztikai körzetben. A San Francisco-öböl déli partján, a Santa Clara-völgy központjában, az I-880-as autópálya és az US-101 kereszteződésében található. San Jose innovációjáról, kulturális sokszínűségéről, jómódjáról, valamint napos és enyhe mediterrán éghajlatáról nevezetes. Közelében található a Szilícium-völgyként (Silicon Valley) ismert, virágzó csúcstechnológiai ipar helyszíne, így ma már a „Szilícium-völgy fővárosa”-ként is ismert (Capital of Silicon Valley).
San Jose alapítása 1777 november 29-én történt Pueblo de San José de Guadalupe néven, a régió első városaként. 1821-től a mexikói függetlenségi háború után Mexikó része lett. Kalifornia amerikai meghódítását követően, a mexikói-amerikai háború során a területet 1848-ban átengedték az Egyesült Államoknak. Miután két évvel később Kalifornia állam megalakult, San Josét jelölték ki az állam első fővárosává. A második világháborút követően San Jose gazdasági fellendülést élt át, a népesség gyors növekedésnek indult. A csúcstechnológiai és elektronikai ipar gyors növekedése újabb lökést adott a városnak, így mezőgazdasági központból urbanizált nagyvárossá vált.
A Monterey-öböl Tengeri Rezervátum partján található Santa Cruz, magyarul „Szent Kereszt”, lakosságának száma 62 ezer fő. A város népszerű turisztikai célpont strandjainak, szörfkultúrájának és történelmi nevezetességeinek köszönhetően.
A várost spanyolok alapították 1791-ben, amikor Fermín de Lasuén megalapította a Santa Cruz Missziót (Mission Santa Cruz 1791). Kalifornia területének meghódítását, illetve Kalifornia állam 1850-es megalakulását követően Santa Cruz 1866-ban hivatalosan város lett. Az üdülőváros jelleget a Santa Cruz Beach Boardwalk vidámpark 1904-es megalakulásának köszönheti, míg a Santa Cruz Kaliforniai Egyetem (University of California, Santa Cruz) 1965-ös megalakulása főiskolai várossá is tette.
A fuvar adatai:
ATS verzió: 1.52.0.6s.
Rögzítés dátuma: 2024 október 26.
Típus: Külső megbízás.
Kiindulás-cél: Sacramento (CA), Voltison Motors – Santa Cruz (CA), Home Store.
Tervezett/megtett távolság: 206/245 mérföld.
Időpont: Péntek, 7:06 – Péntek, 13:28 (valós menetidő 34 perc), fáradás szimulálása kikapcsolva.
Vontató: Western Star 57X 72″ Sleeper (600 LE, 12 sebességes).
Fülkefestés: All Hallows Eve (Halloween PJP).
Pótkocsi/Szállítmány: Halloween Treats (39683 font).
Érintett települések (állam): Sacramento (CA), Vallejo (CA), Oakland (CA), San Jose (CA), Santa Cruz (CA).
World of Trucks esemény: Happy Hauloween (5/13).
VÉGE.