SCS Blog hír: Germany Rework: Magdeburg and Osnabrück

A bejegyzésben a Germany Rework: Magdeburg and Osnabrück SCS blog hír fordítását találod, amely 2024 július 16-án jelent meg.

Újabb híreink vannak a Germany Rework projektből a #BestCommunityEver számára! Ma szeretnénk megmutatni, hogyan újítottuk fel teljesen Osnabrück és Magdeburg városokat az Euro Truck Simulator 2 következő átdolgozási fázisa során, szóval merüljünk is el benne!

Osnabrück

Ezt a Németország északnyugati részén található várost a Béke Városának (City of Peace) is nevezik. Osnabrück és környéke újjáépítése során sikerült a történelmi központot járhatóvá tenni játékosaink számára, akik most megcsodálhatják a gyönyörű nevezetességeket.

A gazdaságon úgy módosítottunk, hogy jobban tükrözze a valós helyszíneket, így a kamionosok egy mézgyárba és egy roncstelepre is szállítanak majd a kikötőben. Ez a változás Osnabrück-öt Németország egyik legfestőibb városává teszi, ahol sok apró részlet elevennek hat.

Magdeburg

Magdeburg újjáépítése során sajnos korlátozott mennyiségű munkaterület állt rendelkezésünkre. Ezt szem előtt tartva úgy döntöttünk, hogy a város iparnegyedére helyezzük a hangsúlyt, ami igazán remekül sikerült. A kamionosok a közeli kikötőben egy szélerőmű gyárral és egy élelmiszermalommal találkoznak majd.

A város környékén is igazítottunk, ami így már számos tereptárgyat tartalmaz, mint például a Magdeburg Water Bridge (TB: Kanalbrücke Magdeburg) és az Elba folyó a felettük átívelő hidakkal. Sőt, kifejezetten azért módosítottunk egy autópálya csomóponton, hogy a szélerőmű gyárból a szélturbinákat szállító kamionosok ki tudjanak manőverezni.

A forgatásnak vége, minden rendben! Közösségi médiánkon (X/Twitter, Instagram, Facebook, YouTube és TikTok) folyamatosan tájékoztatni fogunk benneteket az ETS2 egyéb híreiről és a Germany Rework projekt haladásáról, így mindenképpen kövessetek minket!

VÉGE.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email
Print
Címke , , , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.