SCS Blog hír: Germany Rework – Bremen

A bejegyzésben a Germany Rework – Bremen SCS blog hír fordítását találod, amely 2024 június 19-én jelent meg.

A munka nem áll meg az Euro Truck Simulator 2 németországi átdolgozási projektjével. Korábban ugyan felújítottuk a Rajna régiót az 1.50-es frissítéssel, most más területekre lépünk tovább. Ezúttal szeretnénk megosztani veletek a Bréma városában és környékén elért előrehaladásunkat.

Bréma egy történelmi város Németország északi részén, az Északi-tenger közelében, a Weser folyó mentén. A város híres festői középkori építészetéről, beleértve az UNESCO Világörökség részét képező brémai városházát (Bremen Town Hall) és a Roland-szobrot (Roland Statue).

Az Euro Truck Simulator 2-ben az egész várost az alapoktól kezdve teljesen újjáépítettük. Ennek az átalakításnak a részeként felvettük a térképre Bremerhaven kikötőjét, amely mintegy 60 km-re északra található Brémától, amely Európa egyik legjelentősebb autóátrakó csomópontja. Évente több mint 2 millió autót importálnak vagy exportálnak ezen a kikötőn keresztül.

A Brémába és Brémából szállító kamionosok egy teljesen új, a városba vezető csomóponttal találkoznak majd, amit úgy alakítottunk át, hogy jobban tükrözze valós megfelelőjét. Az útkeresés során a nyüzsgő történelmi városközpontba is bepillanthatsz és áthajthatsz majd Bréma néhány gyönyörű részén.

Egy másik terület, amire összpontosítani szerettünk volna, az a gazdaság a városban és környékén. Arra törekedtünk, hogy egy valósághűbb gazdaságot szimuláljunk az ezen a területen található iparágak bevonásával, például egy autógyárral, egy italgyárral és egy, a Weser folyón található folyami kikötővel.

Már nagyon várjuk, hogy felfedezzük Németország ezen átdolgozott részét, és amint megjelenik, reméljük, te is! De ne feledd, hogy az itt látottak még nem végleges állapotukat tükrözik. Addig is ne felejts el követni a további hírekért, tehát kövess minket Twitterünkön, Facebookunkon, Instagramunkon és YouTube-unkon. Találkozunk az úton!

VÉGE.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email
Print
Címke , , , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.