A bejegyzésben a 3D Scanning – The Next Generation Scania SCS blog hír fordítását találod, amely 2017 február 1-én jelent meg.
Olyan gyorsan repül az idő! Tavaly év végén egy kis műszaki csapatot küldtünk a svédországi södertäljei Scania Demo Centerbe, hogy részletes referenciaanyagot szerezzenek be a Scania új S és R nyergeseihez. A csapat két SCS-es kollégánkból és egy 3D szkennert üzemeltető vállalkozóból állt – közben azt mérlegeltük, hogy megvásároljuk-e ezt a drága technológiát. Terveztük, hogy erről az utazásról egy rövid videós dokumentumfilmet is készítünk, majd megosztjuk veletek, de mivel a cégnél nincs külön személy a videók készítésére, így a videószerkesztést mindig a szokásos munkafeladatainkon felül kell végezni, ezért elég sok időbe telt, mire előállt a végső vágás. Végre elkészültünk…
Az utazás célja egyértelmű volt: megbizonyosodni arról, hogy az új Scania S és R sorozatú nyergesvontatók modellezéséhez szükséges összes adatot összegyűjtötték. A járműmodellek felületi anyagainak – textúráinak – replikálásához szükséges fotogrammetria mellett most először próbáltuk ki a kézi 3D szkennert. Ezzel a technikával sokkal nagyobb pontosságú adatokat vártunk munkánk inputjaként, ami lehetővé tette számunkra, hogy még valósághűbb teherautókat alkossunk a játékainkban.
Úgy gondoltuk, hogy néhányatoknak ez érdekes lehet, ezért röviden beszámolunk arról, mit kellett tennie csapatunknak ötnapos utazása során. A fényképezendő és beszkennelendő tárgyak listája meglehetősen ambiciózus volt, így három napos, koncentrált munkáról kellett a helyszínen gondoskodnunk. Szigorú tervezésre volt szükség a megvalósításhoz. Szerencsére minden zökkenőmentesen ment, és a csapat nem bánta a rövid késést, amit a Scania marketingcsapatával folytatott nagyon udvarias beszélgetés okozott. Miközben a járműveket fürkésztük, inspiráló volt, hogy a vállalati óriás, a Scania valóban érdeklődött a munkánk iránt, és hírértékűnek tartotta azt (amint azt egy korábbi blogbejegyzésben említettük).
A gyártóval történt előzetes egyeztetés alapján a következő járművek álltak a rendelkezésünkre:
1. nap – vasárnap
18:00 – indulunk! Péntekre minden felszerelés előkészítve. A prágai Vaclav Havel repülőtérre mentünk, hogy elrepüljünk a Stockholmhoz közeli Arlanda repülőtérre. Kibéreltünk egy autót, és a Chassiportennel szemben található Scandic szállodába utaztunk – ez az a gyártóüzem, amely az Euro Truck Simulator 2 Scandinavia térképén is található. Gyors vacsora a Burger Kingben. Az Elk Whopper nem szerepel az étlapon! Ajjaj!
2. nap – hétfő
6:00 – ébresztő, reggeli. Találkozom és üdvözlöm értékes kapcsolattartónkat, Nils-t a Scania központjában. Gyorsan átmegyünk a Demo Centerbe Richardért. A Demo Centerben az egyik nagy hangárt alakították ki rögtönzött otthonunkká három napra. Az előre megbeszélt nyergesvontatók ott vártak ránk. A külső fotózással egyidőben a belső munkákat is végezhettük, mivel kedvesen biztosították számunkra a Scania S V8 és a Scania R barna/világos vezetőfülkékbe való bejutást, kiállítási és prezentációs célokra adaptálva (alváz nélkül, de plug and play). Az első szkennelés előtt le kellett szednünk az oldalszoknyákat, és be kellett borítanunk a kamionokat számos jelölő matricával, amik növelik a 3D szkennelés és a fotogrammetria pontosságát. Szkennelés és képek készítése a nap hátralévő részében. Sokáig dolgoztunk a sötétben, míg végül kikísértek minket a komplexumból, és jó éjszakát kívántak – nagyon ragaszkodtak ahhoz, hogy minden nap bezárják a létesítményt ;).
3. nap – kedd
6:00 – lassan felébredek. Körös-körül sötétség. Megint. A nappal ezen a magasságon az év ezen szakaszában rövid – 9:00 és 15:00 között. A hangárban minden gyorsan és hatékonyan történik. Újabb Scania nyerges érkezik, címkékkel, leszedni majd visszatenni az oldalszoknyákat. A szkennelés és a fotózás a nap hátralévő részét kitölti, csak délután váltottunk másik kamionra. Adatmentés a napi munkáról, majd jó éjszakát.
4. nap – szerda
A mai munka lényegében a 3. nap megismétlése, délutáni bónuszokkal. Meghívást kapunk a Scania S 730 tesztvezetésére a zárt tesztpályán. Nagyon kellemes meglepetés volt vendéglátóinktól! A munkánk véget ért. Este már csak a pakolás és a hazautazásra való készülődés volt hátra.
5. nap – csütörtök
A kora reggeli visszaút Stockholmba zökkenőmentes, a levegő hőmérséklete pedig nulla fok körül volt, minimális havazással. Útközben csak az Ikeában álltunk meg (hol máshol!), majd a repülőtéren vettünk egy készlet szárított rénszarvashúst.
Nagyon örülünk az adatoknak, amiket Svédországból hoztunk. Keményen dolgozunk a Scania vontatók következő generációjának részletes, digitális 3D modelljein, amiket a 3D szkennelések alapján hozunk létre. A milliméteres pontosságú 3D szkennelés remek referencia, értékes, hetekig tartó iteratív próbálgatást tud megelőzni a pusztán fényképekre való hagyatkozáshoz képest, de még mindig több száz munkaórát kell befektetni egy nyerges virtuális reprezentációjának megalkotásába.
A Scania fantasztikus embereivel az együttműködés kiváló volt, mint mindig, nagyon barátságosak, segítőkészek és szuper profik voltak. Csak remélni tudjuk, hogy hasonló benyomást tettünk rájuk. Szeretnénk megköszönni minden résztvevőnek a felbecsülhetetlen segítséget!
VÉGE.