ETS2 verziófrissítés: 1.59.1.0s

Május 6-án az ETS2 verziószáma 1.59.1.0s lett.

A verziószám változás a május 6-án megjelent 1.59.1.0s frissítésnek köszönhető. Az új verzióról az Euro Truck Simulator 2: 1.59 Update Release SCS posztban olvashatsz.

Ennek a frissítésnek a legnagyobb dobása a Benelux Rework megérkezése, amely az alaptérkép megjelenés óta változatlan újabb területe, a Benelux államok érték meg az átdolgozást. Belgium, Hollandia és Luxemburg területén nem csak a mai grafikai színvonalra, hanem új telephelyekre, útvonalakra, városokra, valamint látnivalókra és látványosságokra is találsz. Ha megnézed a Világtérképet, akkor bizony látni fogod, hogy teljesen megújult a terület, út, város nem maradt érintetlen, így bizony ismét teljesen be kell járnod mindhárom országot.

A másik fő újdonság a svédországi Göteborgban található Volvo Trucks Élményközpont, amelynek bejárata rejtett, elkerülő út mentén lesz megtalálható.

Új tartozékok is érkeznek a Thermo King hűtőkkel, amelyek a játékban jelenleg meglévő Cooler jelzéssel ellátott hűtőegységeket hivatottak minden pótkocsin lecserélni.

A számos kisebb javítás, újdonság mellett érdemes megemlíteni, hogy a tereléseket mindkét játékban ideiglenesen letiltotta a fejlesztő.

Ennek a kiadásnak a frissességét jelzi, hogy számos opció, címke, funkció stb. még nem rendelkezik magyar névvel. A minden részletre kiterjedő honosítást későbbi frissítésekkel fogjuk majd megkapni. Mivel évek óta ez a gyakorlat, és az Open Beta program sem egy hétig tart, felvetődik bennem a kérdés, miért nem lehet a honosítást elvégezni a megjelenésig?

A Verziók cikkben megtalálod az 1.59-es kiadással kapcsolatos részletes infókat.

Május 6-án az ETS2 verziószáma 1.59.1.0s lett.
Május 6-án az ETS2 verziószáma 1.59.1.0s lett.
A változásokat egy rövid lista sorolja fel - továbbra is angolul.

A legnagyobb újdonság a Benelux Rework befejezése, amellyel az egyik legrégebbi területet, Belgium, Hollandia és Luxemburg országainak felújított változatát kaptuk meg.

A Világtérképen való navigációhoz kaptunk egy új Remove last placed pin funkciót, valamint átdolgozták a Navigáció alaphelyzetbe állítása alatti vezérlőket a navigációs pontok hozzáadásához, eltávolításához, és az elkerülendő területek beállításához és visszaállításához (Always add new checkpoints to the end és Place avoid pins jelölőnégyzetek). Sajnos ezek egyelőre angol nyelvűek, remélhetőleg egy jövőbeli frissítéssel megkapják magyar nevüket.

Megérkeztek a játékba a Thermo King hűtőegységek. Ezek váltják fel az alapjátékban és a DLC-kben szereplő hűtőpótkocsikon megtalálható Cooler hűtőegységeket.

A normál, pl. STD hűtőkocsikhoz 5 modell áll rendelkezésünkre: a Thermo King A-360, 15-ös szinten,...

...a Thermo King SLXi 300, 15-ös szinten,...

...a Thermo King A 400, 20-as szinten,...

...a Thermo King SLXi 400, 20-as szinten,...

...és a Thermo King A 500, 25-ös szinten.

A B-duplákhoz is kaptunk egy modellt, amit az alvázra kell felszerelni, ez a Thermo King UT-1400R modell. Felszereléséhez legalább 15-ös szintűnek kell lenned.

Fejlesztettek a mentések képernyőjén is: a képernyőkép nélküli mentéseknél mostantól egy mentés ikon jelenik meg a fekete téglalap helyett, illetve egy meglévő mentést kijelölve az alsó nyomógomb felirata az egyértelműbb Overwrite felirattal jelenik meg. Remélhetőleg ez a gomb is kap magyar címkét.

Újabb funkció a realizmus jegyében az általam egyelőre Műszaki mentésnek nevezett Tow to Road, amely azzal csökkent egy frusztráló helyzetet játék közben, hogy lehetővé teszi a számodra, hogy gyorsan visszaszerezd az uralmat a felborult, árokba csúszott vagy az egyenetlen terepen elakadt járműved felett. Segít elkerülni a többjátékos módban előforduló fenti helyzeteket is, lehetővé téve, hogy a résztvevők akadálytalanul folytathassák konvojukat. Egyelőre sajnos ennek a funkciónak sincs magyar neve.

Sok játékos hiányolta a járművek sérüléseivel és pénzügyeivel kapcsolatos információkhoz való gyors hozzáférést pl. egy-egy vezérlő, widget formájában. Ennek a kérésnek eleget téve létrehoztak egy Károsodás és egy Pénzügyek vezérlőt. Ezek a vezérlők be- és kikapcsolhatók a VIRTUÁLIS GRAFIKAI ELEMEK BEÁLLÍTÁSAI panelen, és ha engedélyezve vannak, akkor a jobb alsó sarokban elhelyezkedő GPS felett jelennek meg.

A KÉPZETTSÉGEK képernyő is vizuális átdolgozáson esett át az áttekinthetőség és az általános felhasználói élmény javításának jegyében.

Mostantól megtekintheted a képzettségi szintjeid aktuális rangjait, és a képzettségek összes rangját. A ranghoz megjeleníthető eszköztippek lehetővé teszik, hogy az egyes képzettségeken belül felfedezhesd az egyes rangok eléréséhez szükséges feltételeket. Egy képzettség kiválasztásával jobb áttekinthetőséget és tisztább vizuális visszajelzést kapsz, beleértve azt is, hogy könnyebben leolvashatod, hány rang eléréséhez van szükséged az adott képzettség megszerzéséhez.

VÉGE.

Kattints a megosztáshoz, e-mailben elküldéshez vagy a nyomtatáshoz.

Facebook
X/Twitter
E-mail
Nyomtatás

Facebook poszt

Címke , , , , , , , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.